16. STEELBALLUtcai  Kosárlabda Bajnokság Dunaújváros,  2009. június 13.  9 óra
BeszámolóEredményekGalériaTámogatók
Archívum
STEELBALL 2002
STEELBALL 2003
STEELBALL 2004
STEELBALL 2005
STEELBALL 2006
STEELBALL 2007
STEELBALL 2008
Steelball: ami a csövön!

Nagy csaták, jó idő, kőkemény zenék - kiváló hangulatú viadalt hozott a tizenhatodik alkalommal megrendezett utcai kosárlabda bajnokság a Vasmű úton szombaton. Az érdeklődés viszont csökkent - ezért a szervezők elhatározott szándéka, hogy jövőre tovább növeljék a Steelball presztízsét!

Idén immáron tizenhatodik alkalommal került sor hétvégén a Steelball "fedőnevű" utcai kosárlabda bajnokságra, amely során nyolc pályán összesen harminckét együttes mérkőzhetett meg kategóriája bajnoki címéért.

Felnőttek túlsúlyban

Az idei viadalt négy kategóriában rendezték meg a szervezők, s ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, idén is a Vasmű út hagyományosan lezárt szakaszán pattogott a labda (és szólt a muzsika). Az időjárás szerencsére ezúttal megkönyörült a nevezett csapatokon, így kiváló időben, jó hangulatban vághattak neki a résztvevő együttesek az idei küzdelemsorozatnak. A várakozásoknak megfelelően idén is a felnőtt férfi korosztályban nevezett a legtöbb csapat (a mezőny felét ez a kategória adta), de továbbra is nagyon népszerű volt a vegyes kategória, míg a felnőtt hölgyek és az ifjúságiak versengéséből ezúttal négy-négy csapat vette ki a részét (és nemzetközivé lett a mezőny, hiszen egy koreai alakulat is bekapcsolódott a viadalba).

Szerencsére ezúttal minden nagyon simán, minden fennakadás nélkül ment, nem véletlenül: a remek szervezés mellett fontos tényező, hogy rengeteg az elmúlt évekből ismerős arccal találkozhattunk, így nemcsak a szervezők, hanem a csapatok számára is rutinszerűen ment már a verseny - amelynek hangulatát a hagyományosan dübörgő zene mellett az amerikai autócsodák felvonulása is fokozta szombaton kora délután.


Eredménymutatók

Idén összesen hatvannyolc mérkőzés szerepelt a programban, melyeket két alkalommal szakítottak meg a szervezők a szokásos dobóversenyek kedvéért. Kezdjük az eredményeket is ezzel: az egyéni versenyben Molnár Tamás, míg a párosok csatározásában Baumgartner Balázs és Verli Zsolt bizonyult a legjobbnak, legpontosabbnak.


A csapatversenyben is óriási küzdelmet láthattak a viadalra kilátogató érdeklődők, s azt, hogy az ifjúságiaknál a Dream Team formációja (Veszprémi Zsolt, Merkl László, Vígh Zoltán, Imre Miklós), a felnőtt hölgyek versenyében a Fakéz SC (Horváth Anett, Knyihár Zsuzsanna, Somogyi Judit, Klein Ágnes) szerezte meg az első helyet. A vegyes csapatok küzdelmében a Snoopy és barátai (Kocsis Andrea, Farkas Zoltán, Korpás Gábor, Baumgartner Balázs), míg a felnőtt férfiak megméretésében a Bék Mega Dzsí nevű együttes (Szabó Balázs, Zétényi Gábor, Kovács Balázs, Andics Bence) szerezte meg az idei Steelball verseny aranyérmét.

Változások várhatók

Bár az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei viadal is kiváló hangulatban zajlott, nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a részt vevő csapatok száma rendre csökkent az elmúlt években, s ez komoly aggodalmakra adott okot a városi kosárlabda szerelmeseinek. A viadalt szervező Ifjúsági és Sportiroda éppen ezért jelentős lépésekre készül a megméretés korábbi presztízsének visszaállítása érdekében, árulta el a "lefújást" követő villámértékelés után Szemenyei István irodavezető:

- Nincs mese, valamit tenni kell, mielőtt végképp csak a legkitartóbbak maradnak versenyben - szeretnénk az eseményt újra valódi tömegrendezvénnyé varázsolni. Több "csapásirány" is körvonalazódik a megoldás érdekében.

Egyfelől mindenképpen szükség lenne a fiatalok megmozdítására is, ezért az általános és középiskolák bevonásával egy házibajnokság-sorozat indítására készülünk, amely révén tovább tudnánk szélesíteni az indulók körét. Abban is gondolkodunk, hogy a nevezési lehetőségeket is szeretné kiterjeszteni a kistérség és megye nagy részére; ugyanakkor várhatóan tárgyalások kezdődnek majd arról is, hogy a dunaújvárosi utcai kosárlabda bajnokság csatlakozzon a Pest megyei utcai kosárlabda bajnokság állomássorozatához. Természetesen még sok a kérdőjel, de eltökéltek vagyunk: szeretnénk, ha visszatérne az esemény régi fénye, presztízse - és ennek érdekében dolgozunk a jövőben. Mindehhez végszóként csak azt tudjuk hozzátenni, hogy "Hajrá!" - találkozzunk jövőre ugyanitt; még többekkel!



Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Dunaújváros Online
© Minden jog fenntartva: Dunaújváros Online Kft. | web: DDSweb: DDS