| |
| Köztemető: rendelet és vállalkozói szerződés |

|
|
| 12.28. csütörtök |
A DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Rt.-vel kötött
együttműködési megállapodás értelmében az
rt. (illetve az általa alapított kft.) üzemelteti
a városi köztemetőt is. A nemrég jóváhagyott
szerződés szerint január elsejétől felelős
a temetőért, s azért, hogy az átállás zökkenőmentesen
történjen. |
| Nő a hiteltartozás |

|
|
| 12.19. kedd |
Bár itt az év vége, a harmadik negyedév teljesítéséről
csak nemrég fogadta el a tájékoztatót a közgyűlés.
Az adatokból akár az egész évre jellemző
tendenciák olvashatók ki.  |
| Kevesebb a szabálysértés |

|
|
| 12.18. hétfő |
Kiemelten fontos feladat az élelmiszerértékesítő
üzletek ellenőrzése az önkormányzat számára. |
| Mindent kivégeztek egy nap |

|
|
| 12.15. péntek |
A közgyűlés zárt ülése után szünet közbeiktatásával
a rendkívüli ülést is megtartották csütörtökön
este. |
| Sok téma, kevés vita |

|
|
| 12.14. csütörtök |
Áremelésekről, adónövelésről döntött többek
között a csütörtöki közgyűlés, amely bőséges
feladatot vállalt fel az év utolsó ülésén. |
| Harapófogó a költségvetési keret |

|
|
| 12.14. csütörtök |
Nem sok kellett a sündisznóálláshoz: idén
is számonkérték a pótigényt benyújtó oktatási
intézményeket, miért nem tudnak kijönni a
költségvetési keretből. A gazdasági bizottság
ülésén aztán a régről ismert gondok vetődtek
fel. |
| Ha nem végeznek, jön a ráadás |

|
|
| 12.11. hétfő |
Harminchat pontból áll a csütörtöki közgyűlés
napirendje, és péntekre is legalább három
rendeletmódosítás elfogadása vár a testületre.
 |
| Eredményes pályázatok |

|
|
| 12.10. vasárnap |
Számítástechnikai eszközök beszerzésére 3
200 000 forint támogatást nyert a Fejér Megye
Közoktatásáért Közalapítvány pályázatán a
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola.
Az alapítvány a kerettanterv bevezetéséhez
kapcsolódó szakiskolai támogatásként nyújtja
az összeget a dunaújvárosi intézménynek.
 |
| Bezárnak a bölcsődék |

|
|
| 12.10. vasárnap |
Karácsony és újév között a korábbi évek gyakorlata
szerint zárva tartanak a dunaújvárosi bölcsődék.
 |
|
|
| Fogytán az általános tartalék |

|
|
| 12.10. vasárnap |
A közgyűlés az idei költségvetési rendeletben
összesen kilencvenmillió forintot határozott
meg az általános tartalék előirányzataként.
Az összeg immár négymilliósra apadt.  |
|
|
| Testvérünk lesz Pancsova is? |

|
|
| 12.10. vasárnap |
Pancsova testvérvárosi kapcsolatokat kezdeményezett
Dunaújvárossal.  |
|
|
| Bizottsági ízelítő a közgyűlésből |

|
|
| 12.07. csütörtök |
Gépjármű- és iparűzési adó, civilház, szeméttelep,
víz- és csatornadíjak, buszközlekedés árának
változása, a Papírgyári úti szálló… Csak
néhány példa a témák sorából, amelyeket szerdán
délután tárgyalt a gazdasági bizottság.  |
|
|
| Ez az első, de nem biztos, hogy az utolsó |

|
|
| 12.05. kedd |
Csütörtökön a Városháza téren demonstrációt,
pénteken kétórás figyelmeztető sztrájkot
tartanak az egészségügyi dolgozók Dunaújvárosban. |
|
|
| Mégsem lesz most rendkívüli közgyűlés |

|
|
| 12.05. kedd |
Mivel a múlt közgyűléshez hasonló felállás
ígérkezik most csütörtökre is, a polgármester
jobbnak látta, ha mégsem hív össze soron
kívül testületi ülést - ám ami késik, nem
múlik? |
|
|
| Bénaságra ítélt közgyűlés |

|
|
| 11.30. csütörtök |
A költségvetést érintő négy napirend levétele
után jó néhányról elégtelen szavazati arány
miatt nem tudott határozni a csütörtöki közgyűlés,
így lesz mit pótolni a jövő heti rendkívüli
ülésen. |
|
|
| Nem mondtak sok újat |

|
|
| 11.30. csütörtök |
Az oktatási ágazat után a másik nagy „fogyasztó",
a szociális terület átvilágításával is végzett
a Vikárius Kft., amely inkább hiányosságok
pótlására, mintsem karcsúsításra tett javaslatot. |
|
|
| Mikor fizetik a 13. havit? |

|
|
| 11.29. szerda |
A közalkalmazottak immár évek óta karácsony
előtt meg szokták kapni a 13. havi járandóságukat.
Idén nem biztos, hogy meg tudja előlegezni
a kifizetést a polgármesteri hivatal. |
|
|
| Kapcsolatok Villejuiffel |

|
|
| 11.29. szerda |
Nemrégiben a francia testvérváros, Villejuif
meghívására négytagú delegáció látogatott
a településre, ahol a gyermekek jogainak
ünnepén vettek részt, és a különféle programokon
túl a jövő évi elképzelésekről is tárgyaltak. |
|
|
| Ha év vége, akkor adóemelés |

|
|
| 11.27. hétfő |
Itt az ideje a jövő évi költségvetés készítésének,
és vele együtt az adóemeléseknek. A csütörtöki
közgyűlésen például fontolóra veszik az iparűzési
adó adómentes alapjának eltörlését, és minden
bizonnyal megemelik a súlyadót. |
|
|
| Polgármesteri fogadónap |

|
|
| 11.27. hétfő |
Eljött a hónap utolsó szerdája, s ezzel együtt
a polgármesteri fogadónap ideje is.  |
|
|
| A polgármester szerint jobb félni, mint megijedni |

|
|
| 11.24. péntek |
Tudjuk mindannyian, hogy szoros kapcsolatban
él a város a Dunaferr Rt.-vel, így egyikünk
számára sem lehet közömbös, mi történik a
vasműben, a vasművel. Vajon hogyan értékeli
a most megindult változásokat a város első
embere - erről faggatta dr. Kálmán Andrást
a DO. |
|
|
| Csak a legfontosabbakról |

|
|
| 11.23. csütörtök |
A gazdasági bizottságnak a közmeghallgatás
miatt a szokásosnál rövidebb idő alatt kellett
volna állást foglalnia számos javaslatról,
ám mivel az idő szorított, csak néhány napirendi
pontot tárgyaltak. |
|
|
| Másfél millió szociális támogatásra |

|
|
| 11.23. csütörtök |
Térítési díj címén 146 ellátottnak 468 ezer
forintot utalt át a polgármesteri hivatal
az intézmények részére októberben, míg október
24. és november 3. között ennél valamivel
többet, 475 ezer forintnak megfelelő étkezési
utalványt adtak rendkívüli gyermekvédelmi
támogatásként összesen 78 személynek.  |
|
|
| Közös levél a képviselőnek |

|
|
| 11.23. csütörtök |
Még a korábbi közgyűlésen kérte dr. Dorkota
Lajos arra a polgármestert, hogy az ÁNTSZ
megkeresésével vizsgáltassa meg, miért romlott
a kórházban a betegellátás színvonala. |
|
|
| Módosítás - második menetben |

|
|
| 11.23. csütörtök |
Több okból is szükségessé vált az idei költségvetés
módosítása: egyrészt időközben felmerültek
előirányzat átcsoportosítások, másrészt felújítási
és egyéb feladatok nem lettek betervezve.
 |
|
|
| Újra a költségvetés módosításáról |

|
|
| 11.22. szerda |
Sokat veszthet a város, ha nem fogadják el
minél előbb az idei költségvetés módosítását,
amelyet egy héttel ezelőtt már napirendjére
tűzött a közgyűlés. Akkor leszavazták a javaslatot,
így újabb tárgyalásra van szükség. |
|
|
| Költségvetés, rendelet, adó |

|
|
| 11.21. kedd |
Fajsúlyos kérdések szerepelnek a gazdasági
bizottság szerdai ülésének napirendjén. Elsőként
a temetőkről és a temetkezés rendjéről készült
rendelettervezetet vitatják meg a tagok,
majd egészségügyi témák következnek: a regionális
egészségfejlesztési központ létrehozásáról
és az iskola-egészségügy finanszírozásáról
tárgyalnak.  |
|
|
| Minden kezdet nehéz - na de ennyire? |

|
|
| 11.21. kedd |
Az okmányiroda feladatkörébe került a vállalkozói
igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés. Hát
bizony, jaj annak, aki mostanában akar ügyet
intézni. Ott még nem tartunk, mint a sümegi
irodában, ahol állítólag már baltával is
kopogtattak, ám a helyzet súlyos: állnak
a gépek, mert nem működik a központi program. |
|
|
| Közmeghallgatás a Városházán |

|
|
| 11.21. kedd |
Közmeghallgatásra várják az érdeklődőket
november 22-én szerdán délután négy órától
a Városháza színháztermébe.  |
|
|
| A finom ebédért is puszi jár |

|
|
| 11.17. péntek |
A Jószolgálati Otthon munkatársa kapta a
szociális területen végzett kiemelkedő munkájáért
a közgyűlés elismerését. A díjat a közgyűlésen
a polgármestertől vehette át. |
|
|
| Hárommillió egészségügyi alapítványoknak |

|
|
| 11.17. péntek |
Tizenegy alapítvány pályázott az önkormányzat
által kiírt felhívásra. A hárommillió forintos
keretből azon szervezetek részesülhetnek,
amelyek az egészségügy területén a dunaújvárosiak
érdekében használják fel az elnyert támogatást. |
|
|
| Együttműködés a Gyermekrák Alapítvánnyal |

|
|
| 11.17. péntek |
Együttműködési megállapodás megkötését javasolta
az önkormányzatnak a Gyermekrák Alapítvány
Kiemelkedően Közhasznú Szervezet. |
|
|
| Megalkották a távhőrendeletet |

|
|
| 11.16. csütörtök |
Hosszas vita és szavazási procedúra után
rendeletet alkotott a testület a távhőszolgáltatásról.
A közgyűlést sem hagyták érintetlenül a Dunaferr
Rt. körül zajló események.  |
|
|
| Krízisben lévő családoknak |

|
|
| 11.15. szerda |
Az ország első anyaoltalmazó házának életre
hívását a krízishelyzetbe került édesanyák
és gyermekeik segítése motiválta. A budapesti
intézmény működése jó példa lehet a családok
átmeneti otthonát megszervezőknek - Dunaújvárosban.
 |
|
|
| Rendeletet alkotnak a távhőszolgáltatásról |

|
|
| 11.13. Hétfő |
Hosszú előzmények után a közgyűlés napirendjére
vette a távhőszolgáltatásról és a fűtés,
illetve meleg-vízszolgáltatás legmagasabb
díjának megállapításáról szóló rendelet megalkotását.
A csütörtöki ülés tizenöt pontból álló napirendjében
több az egészségüggyel kapcsolatos. |
|
|
| Változások a szövetség bizottságaiban |

|
|
| 11.12. Vasárnap |
Új delegált Barányi Albert |
|
|
| Lesz-e egyszer újra lakóhelyük? |

|
|
| 11.12. Vasárnap |
A dunaújvárosi hajléktalan általában férfi,
45-50 éves, általános iskolát végzett, elvált,
alkalmi munkából él, egykor a vasműben dolgozott,
szenvedélybeteg. És egy telet már az utcán
vagy jobb esetben a menedékhelyen töltött.
 |
|
|
| Nyolc éve próbálnak területet venni a baptisták |

|
|
| 11.09. Csütörtök |
A gázáremelés miatt nem változik a lakossági
távhő- és melegvíz díja, derült ki többek
között a szerdai ülésen, ahol eldőlt: ötmillió
forintért telket vásárolhatnak a baptisták.
Az egyház templomot szeretne építeni. |
|
|
| A padokat nem lopják: cserélik |

|
|
| 11.02. Kedd |
Indulhat az innopark a minisztériumi pályázat
második fordulójában, így akár év végére
elkészülhet a volt laktanyában az egykori
legénységi szállásépületben az inkubátorház.
Az EU-csatlakozásra készülve a város munkabizottságot
hív életre. |
|
|
| Balczó András a sportról, politikáról, hitről |

|
|
| 11.02. Kedd |
A neves sportember előadása a Városházán |
|
|
|