|
| Bértárgyalás nehéz feltételek között |

|
 |
| 10.31. csütörtök |
|
Tegnap megkezdődtek a jövő évi bérre és szociális juttatásokra vonatkozó
tárgyalások a vasműben. A Dunaferr Hetilap Szabó Gyula személyzeti vezérigazgató-helyettessel
készített interjút.
|
| Bemutatjuk az új igazgatósági tagokat |

|
 |
| 10.31. csütörtök |
|
A Dunaferr Rt. igazgatóságának szeptember 27-én megválasztott két tagját
mutatja be a Dunaferr Hetilap ma megjelent száma.
|
| Megkezdődtek a bértárgyalások |

|
 |
| 10.30. szerda |
|
Lezajlott a bértárgyalás első fordulója, melyen a tárgyalássorozat ügyrendjéről
történt állapodtak meg a felek.
|
| Dunaferr: 2003-ban eladják(?) |

|
 |
| 10.30. szerda |
|
Csaknem száz társaságban meglévő tulajdonát adja el rövid időn belül az
állam - tudta meg a Világgazdaság. A kormány stratégiai elképzelései szerint
már 2003-ban pénzzé tennék többek között a Dunaferr Rt.-t is. 
|
| Dunaújváros is versenyben az autógyárért? |

|
 |
| 10.30. szerda |
|
A miniszterelnök franciaországi útja során találkozik a PSA elnökével,
lobbizik az új kelet-közép-európai autógyár hazánkba kerüléséért. A polgármester
szerint a megbeszélésen Dunaújváros is felmerül lehetséges helyszínként.
|
| Az IBM jövőre kezdi az elbocsátásokat |

|
 |
| 10.30. szerda |
|
Idén nem lesznek elbocsátások az IBM székesfehérvári gyárában, a létszámleépítés
csak január elseje után kezdődik - közölte a Népszabadság tudósítójával
a szakszervezet illetékese. 
|
| Ezer lakosra 256 személygépkocsi jut |

|
 |
| 10.30. szerda |
|
Az ország kereken két és fél millió személyautójából a legfrissebb adatok
szerint 257 ezernek a tulajdonosa nyugat-dunántúli lakos. Régiónkban -
megelőzve öt másikat - ezer lakosra 256 személygépkocsi jut. 
|
| Garanciákat vár a Dunaferr Ifjúsági Szervezet |

|
 |
| 10.29. kedd |
|
Az ÁPV Rt. vezetésével folytatott tanácskozásról szóló beszámoló mellett
a kormányzat ígéreteit is számon kéri a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a DO-nak
is eljuttatott közleményében.
|
| Francia autógyár lesz Közép-Európában? |

|
 |
| 10.29. kedd |
|
Európa második legnagyobb autógyártója, a PSA Peugeot Citroën 700 millió
eurós beruházással új összeszerelő üzem létesítését tervezi Közép-Európában.
A beruházás helyszínéről, mely az előzetes hírek alapján Magyarországon
is lehet, a jövő év elején döntenek. 
|
| Nem jó most lenni kis- vagy középvállalatnak! |

|
 |
| 10.29. kedd |
|
A magyar vállalatok üzleti előrejelzései változatlanul differenciáltak:
a nagyvállalatok piaci, pénzügyi helyzete mérsékelten optimista és összességében
kedvezőbb, mint a kis- és középvállalatoké. A rövid távú trendek alapján
a nagyvállalatok bizalmi indexe az utóbbi hónapokban enyhén javuló irányú,
a kkv-szektoré viszonylag alacsony szinten stagnál - az Ecostat októberi
felmérése szerint. 
|
| Százmilliárd forintot vitt ki az IBM |

|
 |
| 10.29. kedd |
|
A Népszabadság számításai szerint a székesfehérvári gyárát bezáró magyar
IBM-leányvállalat adómentessége fennállása óta százmilliárd forintnak megfelelő
osztalékot fizetett adómentesen anyavállalatának. A lap információi szerint
a mostani gyárbezárástól függetlenül a cég továbbra is társaságiadó-mentességet
élvez korábbi beruházásai alapján. A tárgyalások ma kezdődnek a munkavállalók
sorsáról. 
|
| Mészáros: az állam nem lesz tulajdonos a Dunaferrben |

|
 |
| 10.28. hétfő |
|
A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség a múlt csütörtökön folytatott
megbeszélést Mészáros Tamással, az ÁPV Rt. elnökével. A nagyjelentőségű
megbeszélésről mostanra készült el a tájékoztatójuk. 
|
| Szerdától csökken az üzemanyagok ára |

|
 |
| 10.28. hétfő |
|
A Mol Rt. október 30-án, szerdán 0 órától a motorbenzin fogyasztói árát
literenként 6 forinttal, a gázolajét pedig literenként 2 forinttal csökkenti
- áll a nemzeti olajtársaság Üzleti Negyedhez eljuttatott közleményében.

|
| A bértárgyalás első fordulója szerdán |

|
 |
| 10.28. hétfő |
|
A bértárgyalás menetrendjét, ügyrendjét beszélik meg a felek szerdán, a
szövetségi tanács a jövő héten hagyja jóvá a Dunaferr Vasas Szakszervezet
által képviselt álláspontot. 
|
| Döntöttek az Acélművek beolvadásáról |

|
 |
| 10.25. péntek |
|
Délelőtt ülést tartott a Dunaferr Rt. igazgatósága: döntöttek az Acélművek
Kft. beolvadásának előkészítéséről, délután a közgyűlés pedig elfogadta
a stabilizációs és fejlesztési koncepciót. 
|
| Továbbra is korrupt a világ |

|
 |
| 10.25. péntek |
|
Nemzetközi példára átfogó etikai szabályzatot dolgoznak ki Magyarországon
a korrupció ellen. Vannak olyan törekvések is, hogy az ifjúság megnyerésével
érjenek el eredményeket - olvasható a Világgazdaságban. 
|
| Nőtt a munkanélküliség |

|
 |
| 10.25. péntek |
|
Az idei harmadik negyedévben a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi
ráta 5,9 százalékos volt, ami 0,3 százalékponttal magasabb az előző év
hasonló időszakához képest - közölte honlapján a Statisztikai Hivatal.

|
| Jogszerűtlen a leépítés az IBM-ben? |

|
 |
| 10.24. csütörtök |
|
A munka törvénykönyve szerint jogszerűtlen volt az IBM kedden bejelentett
fehérvári létszámleépítése, ugyanis a szakszervezetet és a munkaügyi központot
már korábban értesítenie kellett volna a vállalatnak. 
|
| November 15-én kormányülésen a Dunaferr |

|
 |
| 10.24. csütörtök |
|
Az ÁPV Rt. elnöke, Mészáros Tamás fogadta ma délután előbb az Ifjúsági
Szervezet, majd a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség delegációját.

|
| Az irodalom visszavág |

|
 |
| 10.24. csütörtök |
|
A világ legrangosabb irodalmi kitüntetésével a minap elismert Kertész Imre
sikerében anyagilag is osztozik az író műveit idehaza gondozó Magvető Kiadó,
a Kner Nyomda, az egész könyvpiac és várhatóan a filmgyártás is. A pénzügyi
hozadék azonban korántsem tetemes. 
|
| Lakat kerül az IBM fehérvári gyárára |

|
 |
| 10.22. kedd |
|
Bezárja székesfehérvári üzemét az IBM. A 3700 dolgozó közül 2400 embernek
lesz állása a megyeszékhelyen, a dunaújvárosi munkavállalók sorsa egyelőre
kérdéses. 
|
| Pénteken közgyűlés a Dunaferrnél |

|
 |
| 10.22. kedd |
|
A Dunaferr Rt. közgyűlése pénteken tárgyalja a cégcsoport stabilizációs
és fejlesztési koncepcióját, éppen a törvényes határidőn belül: a szeptember
27-ei közgyűlés halasztotta el a téma tárgyalását. 
|
| Rossz üzletre senki sem adja áldását |

|
 |
| 10.22. kedd |
|
Felgyorsul a privatizáció - nyilatkozta a Népszabadságnak Mészáros Tamás,
az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke, aki azt is elmondta: a Dunaferr már
nincs nyomás alatt, hozzá lehet kezdeni a jövő megtervezéséhez, a folyamatok
megindításához. 
|
| Lassan, de növekszik |

|
 |
| 10.18. péntek |
|
A dunaújvárosi térségben lassan, de tovább növekszik a munkanélküliség,
olvasható ki a helyi munkaügyi kirendeltség adataiból. 
|
| Februárig biztos a Dunaferr hitelkerete |

|
 |
| 10.18. péntek |
|
A Dunaferr hiteleinek nagyobb részét kezelő bankok által aláírt szerződés
február végéig garantálja a hitelkeret fenntartását. 
|
| Szerződést írtak alá a Dunaferrt hitelező bankok |

|
 |
| 10.18. péntek |
|
A Dunaferr fő hitelezői moratóriumi megállapodást írtak alá - tudósít a
részvénytársaság közleménye.
|
| Gyorsítósáv |

|
 |
| 10.17. csütörtök |
|
A dunaújvárosi híd és az M6-os Budapest-Dunaújváros szakasza még nem rendelkezik
építési engedéllyel, és a tiszta kivitelezési idő sem csökkenthető másfél
év alá - olvasható többek között a HVG azon írásában, amely a Sztráda Expressz
programját elemzi. 
|
| Nyomozás a privatizált agrárcégek miatt |

|
 |
| 10.17. csütörtök |
|
Nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes
ellen az Orbán-kormány idején privatizált tizenkét állami mezőgazdasági
társaság ügyében - így a mezőfalviéban is - a Kehi feljelentésére.
|
| Az ÁPV-től tájékozódik az Ifjúsági Szervezet |

|
 |
| 10.16. szerda |
|
Nem kaptak érdemi választ kérdéseikre, ezért az ÁPV Rt.-nél tájékozódik
a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, az egyeztetés időpontja október 24-e.
|
| Járai: nem ártott az erős forint |

|
 |
| 10.15. kedd |
|
Nem változtat az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank, mert a jelenlegi 9,5
százalékos szint összhangban áll az inflációs cél elérésével, vagyis az
idén év végén 5,5 százaléknál kevesebb, jövőre 4,5 alatt maradhat a pénzromlás
irama. Az elemzők árnyaltabb képet festenek ennél. 
|
| Vállalkozások és az uniós verseny |

|
 |
| 10.14. hétfő |
|
A Magyar Marketing Szövetség dunaújvárosi klubja következő rendezvényét
október 24-én tartja a főiskolán. 
|
| Medgyessy: Nem lesz Bokros-csomag |

|
 |
| 10.14. hétfő |
|
A Reutersnek nyilatkozva a miniszterelnök azt közölte, hogy a költségvetés
hiányát jelentős mértékben csökkentik jövőre. 
|
| Az új helyszínen is megtalálták |

|
 |
| 10.14. hétfő |
|
a hétvégén megtartott VIII. Dunaújvárosi Vásár 2002. Ősz rendezvényét a
látogatók, ha a számuk némiképp kevesebb is volt, mint tavasszal, ahogy
a kiállítóké is. 
|
| Lendületben a kistérség |

|
 |
| 10.11. péntek |
|
Dunaújváros és térsége főbb fejlesztési irányai címmel tartottak ma konferenciát
a Városházán. A legfontosabb momentum: az új kistérségi fejlesztési terv
nagy előrelépés, főként, ha megindul a konkrét projektek kidolgozása.
|
| Ugrás előre, lépés hátra |

|
 |
| 10.11. péntek |
|
Jövőre minden forintért meg kell küzdeniük a munkavállalóknak és az egyes
tárcák vezetőinek a pénzügyminiszterrel, ha László Csaba egyetlen év alatt
akarja visszaterelni a gazdaságot az egyensúlyi pályára. Ehhez ugyanis
300-400 milliárd forinttal kell csökkenteni az államháztartás hiányát.

|
| Szakmai befektető bevonása indokolt |

|
 |
| 10.11. péntek |
|
Az ÁPV Rt. igazgatósága tegnapi ülésén elfogadta az új vagyonpolitikai
irányelveket. A Dunaferr társaságcsoport esetében szakmai befektető bevonását
látják indokoltnak.
|
| M6-os: több helyszínen kezdik építeni |

|
 |
| 10.10. csütörtök |
|
M6/M56 konferenciát tartottak ma Szekszárdon, ahol a szaktárca vezetője
a kormányzati elképzelésekről beszélt, és megtörténtek az M6-os Térségfejlesztési
Tanács meg(újjá)alakításának előkészületei is.
|
| Konferencia az M6-ról (is) |

|
 |
| 10.09. szerda |
|
Dunaújvárosi résztvevői is lesznek annak a holnap esedékes szekszárdi konferenciának,
amely egyik témája a 6-os út bővítése lesz.
|
| EU: törvényt a diszkrimináció ellen! |

|
 |
| 10.09. szerda |
|
A bérkiáramlást vissza kell igazítani a termelékenység növekedéséhez, hogy
ne romoljon az ország versenyképessége - közli a többi között a hazánkról
ma közzéteendő uniós értékelés. 
|
| Lendületben az autópiac |

|
 |
| 10.08. kedd |
|
Az idén ismét bővülő piaccal számolhattak a márkakereskedők az új autók
hazai piacán. Az előzetes adatok szerint az első kilenc hónapban 13 százalékkal
több személygépkocsit és kishaszonjárművet értékesítettek, mint egy éve.

|
| A PM felügyeli az adónyomozókat? |

|
 |
| 10.08. kedd |
|
Az APEH Bűnügyi Igazgatóságát a jövőben kiveszik az adóhivatal hatásköréből,
és közvetlenül a Pénzügyminisztérium felügyelete alá helyezik. A változás
az adónyomozók hivatalának névváltoztatásával is jár majd, az új szervezetet
pedig ténylegesen a pénzügyi tárca adóügyi helyettes államtitkára felügyeli
majd. 
|
| Külső sávban poroszkálunk |

|
 |
| 10.08. kedd |
|
Beck György szerint a magyar informatikának először a Baltikumot kell utolérnie,
s már rég nem az a cél, mint korábban, hogy beérjük a fejlett Nyugatot.

|
| Tarthatatlan növekedési pályán a gazdaság |

|
 |
| 10.07. hétfő |
|
A magyar gazdaság túl van a dekonjunktúra mélypontján, de az élénkülés
nagyon szerény, és egyensúlyi szempontból nem fenntartható pályára került
- áll a GKI hétfőn közölt 2002-2003-as előrejelzésében. A kutatók idén
3,2, jövőre pedig 4 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. Az intézet
szerint jövőre jelentősebben drágulhatnak a hatósági árak, ami lehetetlenné
teszi a jegybanki inflációs cél elérését. 
|
| Alba Volán: aláírás, büszkén |

|
 |
| 10.07. hétfő |
|
A tizenöt éves keretszerződés csütörtöki, ünnepélyes aláírásán az Alba
Volán Rt. Dunaújvárosi Üzemigazgatósága két új büszkeségét is bemutatják
a vendégeknek.
|
| Erősödött az internetes jelenlét |

|
 |
| 10.07. hétfő |
|
Az internetes banki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyfelek száma
közel 90 százalékkal emelkedett egy év alatt, ami kb. 190 000 felhasználót
jelent - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. negyedéves felmérésből.
|
| Új útépítési centrum Dunaújváros |

|
 |
| 10.06. vasárnap |
|
Dunaújváros lesz a sztrádaépítés egyik központja - tudta meg az X-Press
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter vasárnap tartott sajtótájékoztatóján.
|
| A központi üzemi tanács elfogadja |

|
 |
| 10.04. péntek |
|
A Dunaferr Rt. Központi Üzemi Tanácsa elfogadja a társaságcsoport stabilizációs
és fejlesztési koncepcióját, és felhívják az elnök-vezérigazgató figyelmét
rá: a konkrét döntéseket megelőzően is gyakorolni akarják véleményezési
jogkörüket. 
|
| Gazdasági fórum a térségfejlesztésről |

|
 |
| 10.04. péntek |
|
Az önkormányzat, a helyi kamara és a HÍD Egyesület szervezésében gazdasági
fórum helyszíne lesz a közgyűlési terem jövő pénteken. Téma: Dunaújváros
és térsége főbb fejlesztési irányai. 
|
| Dunaújváros helyett Tatabánya |

|
 |
| 10.04. péntek |
|
A francia PSA Peugeot-Citroen autókonszern újabb beruházásokat tervez:
új személyautógyárának helyszíneként Tatabánya térsége is szóba jön. Sajnos,
nem Dunaújváros, tehetjük hozzá, hiszen korábban felvetődött az itteni
letelepedés lehetősége is. 
|
| Cáfol az elnök-vezérigazgató |

|
 |
| 10.03. csütörtök |
|
Kategorikusan cáfolta Hónig Péter a városban futótűzként terjedő híreket:
nem igaz, hogy a bankok felmondták a szerződéseket, nem indítottak felszámolást
a Dunaferr ellen, és csődöt sem szándékoznak bejelenteni.
|
| Keresőprogram |

|
 |
| 10.03. csütörtök |
|
A Hónig-anyag ugyanúgy összevonással operál, mint a Pomázi-féle, ám ezúttal
nem hallatta hangját az önkormányzat, sőt az MSZP-többségű képviselő-testület
felhatalmazást adott a polgármesternek, hogy szavazza meg a javaslatot
- olvasható a HVG Dunaferr-ről szóló írásában. 
|
| Rekordhiány a büdzsében |

|
 |
| 10.03. csütörtök |
|
Szeptember végén 756 milliárd forintos hiányt mutatott az államháztartás,
és minden jel szerint tovább folytatódik a várakozáson felüli deficit.

|
| Infláció: lassú emelkedés? |

|
 |
| 10.02. szerda |
|
Az infláció lassú emelkedésére számít az Ecostat, amelynek elemzése szerint
augusztusban érte el a ráta a minimumot. 
|
| Beolvad az rt.-be az Acélművek Kft. |

|
 |
| 10.01. kedd |
|
A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója ma az üzemi tanácsok és az Ifjúsági
Szervezet kérdéseire válaszolt. Azt is elmondta: megindult a folyamata
az Acélművek Kft. rt.-be történő beolvadásának.
|
| Szakszervezet: így nem lehet véleményt alkotni |

|
 |
| 10.01. kedd |
|
A Dunaferr Vasas Szakszervezet tegnapi szövetségi tanácsülésén egyhangú
véleményként megfogalmazódott: a rendelkezésükre bocsátott információk
alapján csak formális lenne véleményezési joguk gyakorlása.
|
| GKI: gyorsan romlik a külső egyensúly |

|
 |
| 09.30. hétfő |
|
A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalása lassú és bizonytalan,
miközben a külső és belső egyensúly romlik. Rendkívül gyorsan emelkedik
a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása, az üzleti beruházások viszont
stagnálnak. 
|
| Egységesedő kereskedelempolitika a Dunaferrnél |

|
 |
| 09.30. hétfő |
|
Suri Józsefet szeptember 9-ei hatállyal nevezte ki Hónig Péter elnök-vezérigazgató
kereskedelmi vezérigazgató-helyettessé. Az új vezető nem most kerül először
kapcsolatba a vasas szakmával, kereskedőként pedig azt hangsúlyozza: hasznos
is lehet az új látásmód.
|
| Elhalasztották a koncepció tárgyalását |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
A Dunaferr Rt. mai rendkívüli közgyűlése több téma tárgyalását elhalasztotta
- az ÁPV Rt. képviselőjének javaslata alapján -, így a stabilizációs és
fejlesztési koncepciót is később vitatják meg. Azonban új igazgatósági
tagokat választottak.
|
| Hónig: nem hátráltatja a munkát a halasztás |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
A Dunaferr elnök-vezérigazgatóját a tegnapi az önkormányzati közgyűlés
előtt - mikor már várható volt, hogy az rt. közgyűlése nem tárgyalja a
Dunaferr-koncepciót - kérdeztük arról, milyen hatása lesz a halasztásnak.
|
| Az önkormányzat támogatja a Dunaferr-koncepciót |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
A közgyűlés csütörtökön az esti órákban tárgyalta a Dunaferr-koncepcióval
kapcsolatos polgármesteri előterjesztést: támogatják a stabilizációs és
fejlesztési elképzelést, ha a kormányzat is támogatja a kistérségi fejlesztési
tervet. 
|
| Magyarország 2003 - sírjunk vagy nevessünk? |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
Míg az Economist Group megítélése szerint Magyarország még mindig első
a közép-kelet-európai országok között, és a jövőben az is maradhat, a Világgazdasági
Kutatóintézet igazgatója szerint a ház már ég, mentsük, ami még menthető.

|
| A PM szerint csökken az adóteher |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
A jövő évi szja-terhelésről készített pénzügyminisztériumi hatásszámítások
szerint minden jövedelmi kategóriában csökken az adóterhelés. A számításokba
azonban nem vonták bele a járulékszabályok változását, ezek közül is a
nyugdíjjárulék-plafon emelésének következményeit. Hasonlóképpen nem szerepelnek
a számításokban a tb-járulékterhek, melyek ugyan nem változnak, de a közterhekben
megjelennek - írja a Napi Gazdaság. 
|
| Napirendcserét javasol az ÁPV Rt. |

|
 |
| 09.27. péntek |
|
Igazgatósági ülést tartott tegnap az ÁPV Rt., melyen kiadták a mandátumot
a Dunaferr Rt. mai rendkívüli közgyűlésére is: javaslatot tesznek a napirendi
pontok felcserélésére, új igazgatósági tagok megválasztására.
|
| Dunaferr: összefogást sürget az MSZP |

|
 |
| 09.26. csütörtök |
|
A DO-nak is eljuttatott sajtóközleményben összegzi a Dunaferr - és a kistérség
- jövőjével kapcsolatos álláspontját az MSZP Dunaújvárosi Regionális Szervezete.

|
| Internethajó: internet, ha jó |

|
 |
| 09.26. csütörtök |
|
Az informatikai tárca az internethasználó vállalkozókat, az oktatási minisztérium
a diákságot kecsegteti jelentős kedvezményekkel. DO-summázat az Internethajó
nyalomaszádjáról. 
|
| Fenntartják a foglalkoztatási szintet |

|
 |
| 09.25. szerda |
|
A Dunaferr stabilizációs és fejlesztési koncepcióját az igazgatóság, felügyelőbizottság
már elfogadta, a közgyűlés döntésére (és a szakszervezet véleményére) vár
- ennek az anyagnak a megállapításaiból szemezget írásunk. 
|
| Közgyűlés elé kerülhet a stratégia? |

|
 |
| 09.25. szerda |
|
Ma megbeszélést folytatott Hónig Péter elnök-vezérigazgatóval és dr. Kálmán
András polgármesterrel a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi
tanácsa. A szakszervezeti vélemény nem készül el péntekig, így kérdéses,
hogy tárgyalja-e az rt. közgyűlése a cégcsoport stabilizációs és fejlesztési
koncepcióját.
|
| Hogyan kerül a kormány elé a Dunaferr ügye? |

|
 |
| 09.23. hétfő |
|
Októberben tárgyalja a kormány a Dunaferr stratégiát a kistérségi fejlesztési
tervvel együtt, hallottuk, írtuk le többször. Csillag István gazdasági
miniszter - kérdésünkre - azonban kifejtette: az ÁPV Rt. privatizációs
stratégiája kerül a kormány elé, ennek részeként várhatóan a Dunaferr-ről
is döntés születik.
|
| Csillag István: tűz van, babám! |

|
 |
| 09.23. hétfő |
|
Tűz van, a lámpát már felkapcsolták, az ellopott tombolák helye továbbra
is üres. És listát is váltottunk, az itt a piros, hol a pirosnak vége,
út és híd azonban lesz, 2006-ra, háromszögileg. Képes beszámoló: gazdasági
miniszter Dunaújvárosban. 
|
| Jövőre változnak az adóterhek |

|
 |
| 09.23. hétfő |
|
A várakozásokkal ellentétben nem módosulnak jövőre a személyi jövedelemadó
(SZJA) kulcsai, csupán a sávok értékhatárán változtatott a kormány a hét
végi rendkívüli ülésén - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter vasárnap.

|
| Az igazgatóság és az fb elfogadta |

|
 |
| 09.20. péntek |
|
mai összevont ülésén azt a középtávú stabilizációs tervet, amelyet a Dunaferr
vezetése terjesztett a testületek elé. Az elképzelés újabb egyeztetéseket
követően kerül a jövő pénteken tartandó közgyűlés elé. 
|
| Medgyessy: Túl erős a forint |

|
 |
| 09.20. péntek |
|
Gazdaságpolitikai hiba volt a forint ilyen nagyarányú felértékelése, és
ezt tetézi, hogy magas a reálkamat - mondta a The Economist üzleti konferenciáján
Medgyessy Péter kormányfő, megjegyezve, hogy az idén a gazdasági növekedés
3,5, jövőre négyszázalékos lehet, amíg a költségvetési hiányból és az inflációból
2003-ban egy-egy százalék faragható le. Leszögezte: az uniós csatlakozás
nem lehet belpolitikai csatározások áldozata. 
|
| A reálkeresetek 11,5 százalékkal nőttek |

|
 |
| 09.20. péntek |
|
Az év első hét hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,2 százalékkal,
a nettó átlagkereset 17,9 százalékkal, a reálkereset pedig - 5,7 százalékos
infláció mellett - 11,5 százalékkal nőtt éves összevetésben - közölte honlapján
a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. 
|
| Teljességre törekvő termékskálák a Momertnél |

|
 |
| 09.19. csütörtök |
|
A Momert az eladásainak döntő hányadát kitevő személy- és háztartási mérlegek,
de a kávéfőzőkkel elindított háztartási gépek termékpalettája terén is
arra törekszik, hogy mind teljesebb legyen a kínálat. Ennek érdekében már
nem csak a dunaújvárosi gyárban készülő termékek jelennek meg a Momert
neve alatt.
|
| Kényszervállalkozók - napjaik meg vannak számlázva |

|
 |
| 09.18. szerda |
|
Alapjaiban rendezheti át a hazai munkaerőpiacot a törvénymódosítás, mely
a színlelt szerződések kiszűrését szolgálná. A jelenlegi helyzet tarthatatlan
- ebben teljes az egyetértés, de a kiútról eltérően vélekednek az érintettek.

|
| Számlaőrzés: két évet engedtek |

|
 |
| 09.17. kedd |
|
Nem tíz, hanem csak nyolc évig kellene őrizni az adózással kapcsolatos
iratokat a pénzügyi tárca legújabb javaslata szerint. 
|
| Növekedik a büdzsé hiánya |

|
 |
| 09.17. kedd |
|
A módosított tervnél is nagyobb lehet az idén az államháztartás hiánya.
Az eredetileg 505 milliárd forintosra tervezett deficitről az új kormány
megalakulása után derült ki, hogy mintegy 172 milliárd forinttal lesz nagyobb,
s most már összességében 750 milliárdnál tartanak. A mintegy 70 milliárdos
többletdeficitet az agrárhitelek konszolidációjával indokol a pénzügyi
tárca.
|
| Minden korábbinál optimistább lakosság |

|
 |
| 09.16. hétfő |
|
Amióta vizsgálják a lakosság gazdasági várakozásait (1993 óta), azóta most
esett meg először, hogy a mutató pozitív irányba lendült. 
|
| Akár tíz évig is kell őrizni a számlát |

|
 |
| 09.16. hétfő |
|
Ötről tíz évre akarja emelni a pénzügyi tárca az adóügyek elévülési idejét
a jövő évtől. Az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete,
valamint az Ipartestületek Országos Szövetsége szerint a javaslat elfogadhatatlan,
és az adóhivatal munkatársai is fenntartással fogadják az elképzelést.
|
| Számvitelről klubszerűen |

|
 |
| 09.15. vasárnap |
|
A helyi kamara és a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete együttműködési
megállapodás alapján rendszeresen szervez foglalkozásokat, a következőt
szerdán. 
|
| Közalkalmazottak: kinek mennyi? |

|
 |
| 09.13. péntek |
|
A közalkalmazottak nagy részét meglepetés éri, ha ötven százalékkal több
fizetésre számít az októberi borítékban. A kormány az emelést ugyanis nem
a valóságos keresetek, hanem a fizetéseket meghatározó bértábla tételei
alapján kalkulálta - írja a Népszabadság, amely a dunaújvárosi kórházban
is "járt". 
|
| Új termékekkel a BNV-n |

|
 |
| 09.12. csütörtök |
|
A D-ÉG által forgalmazott termékekre irányítja a figyelmet a Dunaferr standja
a holnap megnyíló BNV-n, mely sorrendben másodszor az "otthon"
jegyében zajlik. Az épületgépészeti üzletlánc is új termékeket mutat be
a vásáron, ahogy a Momert is. 
|
| Széplakon a vas- és acélgyártók |

|
 |
| 09.12. csütörtök |
|
Délelőtt Hónig Péter megnyitotta a XIV. Országos Nyersvas- és Acélgyártó
Konferenciát Balatonszéplakon, a kétnapos esemény első előadása az acél
XXI. században betöltött szerepéről szólt, a szakmai rendezvény az általa
megfogalmazott gondolatok jegyében zajlik. 
|
| Tanfolyam a veszélyelemzésről |

|
 |
| 09.12. csütörtök |
|
Tanfolyamot szervez a helyi kamara az élelmiszer előállítás és forgalmazás
területén tevékenykedő vállalkozások számára kötelező HACCP rendszerről,
nem csak kamarai tagok számára. 
|
| Több állástalan |

|
 |
| 09.11. szerda |
|
Kéttized százalékponttal, 6 százalékra nőtt a dunaújvárosi regisztrált
munkanélküliek száma augusztusban a helyi kirendeltség tájékoztatása szerint.

|
| Csökkent az infláció |

|
 |
| 09.11. szerda |
|
A fogyasztói árak augusztusban 0,3 százalékkal csökkentek júliushoz képest,
és 4,5 százalékkal nőttek éves szinten - közölte a Központi Statisztikai
Hivatal (KSH) szerdán. Elemzők előzetesen 4,7 százalékos árszínvonal-emelkedésre
számítottak a júliusi 4,6 százalékos infláció után. 
|
| A csatlakozás 25 millió eurót hoz |

|
 |
| 09.11. szerda |
|
A magyar számításokkal ellentétben az Európai Bizottság becslései szerint
hazánk a tagság első évében 25 millió euróval kap majd több pénzt, mint
amennyit befizet a költségvetésbe. Hazánk pénzügyi egyenlege így is jelentősen
romlana a csatlakozás előtti utolsó évhez képest - ezt Brüsszel is elfogadhatatlannak
tartja. Egy bizottsági dokumentum szerint négy tagjelölt van kitéve annak
a veszélynek, hogy nettó befizető lesz. 
|
| Kisebb szja, nagyobb illeték |

|
 |
| 09.11. szerda |
|
Az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetésén kívül csak a személyi jövedelemadóban
lesznek könnyítések jövőre. A jövő héten a kormány elé kerülő tervek szerint
nőnek az illetékek, emelkedik a gépjárművek súlyadója és adómentessé válik
a tőzsdei árfolyamnyereség, a Népszabadság információi szerint. 
|
| Kötelező biztosítás: vége a hatósági szabályozásnak |

|
 |
| 09.10. kedd |
|
Eddig a pénzügyminiszter rendeletben írta elő a biztosítási díj átlagos
emelésének megengedett mértékét, amitől a biztosítók felfelé és lefelé
is eltérhettek. Az új rendszerben a biztosítók közötti verseny szabja majd
meg az emelések mértékét a módosított kormányrendelet értelmében. 
|
| Az ügyészség perli a UPC-t |

|
 |
| 09.10. kedd |
|
A Fővárosi Főügyészség pert indít a UPC Magyarország Kft. általános szolgáltatói
szerződése egyes rendelkezéseinek megsemmisítése érdekében - értesült a
Népszabadság. A UPC hatszázötvenezer háztartás kábeltelevíziós szolgáltatója,
többek között Dunaújvárosban is. 
|
| Nagysebességű internethálózat 770 millióért |

|
 |
| 09.10. kedd |
|
A Közbeszerzési Értesítő közli a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési
Iroda által kiírt tender eredményét. 
|
| Acélipar marad, állam megy |

|
 |
| 09.09. hétfő |
|
A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója, Hónig Péter kifejtette az Ifjúsági
Szervezet mai választmányi ülésén: a kormányzat abban érdekelt, hogy az
acélipari tevékenység hosszú távon megmaradjon Dunaújvárosban, az állami
hozzájárulásnak azonban minimálisra kell csökkennie. 
|
| Nettó befizető lesz az unióban? |

|
 |
| 09.09. hétfő |
|
Egy, az Európai Bizottság által a tagállamok számára készített jelentésből
fehéren-feketén kiderül, hogy megfelelő kompenzálás nélkül a csatlakozás
után több jelenlegi tagjelölt is nettó befizetővé válna. Brüsszel szeptember
végére, október elejére új, aktualizált közös EU-álláspontot készít az
agrárfejezetről. 
|
| Az igazgatóság tárgyalt a koncepcióról |

|
 |
| 09.06. péntek |
|
A Dunaferr Rt. igazgatósága ma fő vonalaiban elfogadta a menedzsment és
a BCG által kidolgozott stabilizációs és fejlesztési koncepciót, szeptember
27-ére rendkívüli közgyűlést hívtak össze. 
|
| Az ifjúság és a vezér |

|
 |
| 09.06. péntek |
|
Az Ifjúsági Szervezet nyilvános választmányi ülésén vesz részt szeptember
9-én Hónig Péter elnök-vezérigazgató, a kérdéseiket - melyeket betűhíven
közlünk - már eljuttatták a Dunaferr első emberéhez. 
|
| Tájékoztatók a Széchenyi Kártyáról |

|
 |
| 09.06. péntek |
|
Minden héten ingyenes előadásokat tart a helyi kamara a Széchenyi Kártyával
kapcsolatos tudnivalókról. 
|
| Az új autók árába építik be a feldolgozás költségeit |

|
 |
| 09.06. péntek |
|
A 2,8 milliós magyarországi járműállományból évente 100-130 ezret vonnak
ki a forgalomból, ezt a mennyiséget kellene környezetbarát módon és az
európai uniós szabályoknak megfelelően feldolgozni. A költségek egy részét
az előzetes tervek szerint az új autók árába építik be, így a terheket
nem az utolsó tulajdonosnak kell majd viselnie. 
|
| Újra Orbán-Zarándok kőbányacsata? |

|
 |
| 09.06. péntek |
|
Az autópálya-építések kapcsán valószínűleg újra összecsap egymással az
Orbán- és Zarándok-kőbányabirodalom, utóbbi a Dunaferrért ma is harcot
folytat - írja a Népszabadság. 
|
| BNV: szeptember 13-tól |

|
 |
| 09.05. csütörtök |
|
Az idei Budapesti Nemzetközi Vásárra legalább 135 ezer látogatót várnak
a szervezők, akik arról beszámoltak a mai sajtótájékoztatón, hogy társkiállításoknak
helyet adnak. 
|
| Alba Volán: új szervizcsarnok |

|
 |
| 09.05. csütörtök |
|
Több tízmilliós beruházás eredményeként avat új szervizcsarnokot jövő hétfőn
az Alba Volán Rt. Dunaújvárosi Üzemigazgatósága. 
|
| Rohamosan növekvő lakáshitelek |

|
 |
| 09.05. csütörtök |
|
Heti több ezer lakáshitel-igénylési kérelmet adnak be az ügyfelek az állami
támogatás miatti alacsony kamatoknak köszönhetően. Az ilyen jellegű kihelyezések
állománya egy év alatt megduplázódott - írja a Világgazdaság. 
|
| Hétszázmilliós végkielégítési számla |

|
 |
| 09.03. kedd |
|
Az ígéret ellenére sincs még meg a szigorító szabály a végkielégítések
kifizetésével kapcsolatban, bár dolgoznak a tervezeten a szakemberek, olvasható
a Népszabadságban, amely megemlíti a Dunaferr Rt. éléről távozott első
számú vezetőt, aki állami tulajdonú, veszteséges cégtől a legnagyobb összeggel
távozók között van. 
|
| A pénzügyminiszter keresett a legjobban tavaly |

|
 |
| 09.03. kedd |
|
Az állami vezetők közül a pénzügyminiszternek volt a legmagasabb jövedelme
2001-ben, Orbán Viktor volt miniszterelnök csak harmadik a listán. Az országgyűlési
képviselők átlagosan közel 6 millió forintot vihettek haza. 
|
| Továbbra is gyorsan nő a mérleghiány |

|
 |
| 09.03. kedd |
|
Előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya júliusban 173 millió
euró, az első hét hónapban 1,972 milliárd euró volt - közölte honlapján
a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden. Elemzők előzetesen 50 millió eurós
júliusi deficitre számítottak. 
|
| A mobilkártya legyőzte a havi előfizetést |

|
 |
| 09.03. kedd |
|
Bár drágább és előre kell érte fizetni, a kártyás mobiltelefon-használat
legyőzte a havidíjas előfizetési módszert, és a dinamikusan bővülő magyar
mobiltelefon-piac motorjává vált. A több mint hatmillió magyarországi mobiltulajdonos
közül nagyjából 4,5 milliónak már nem havidíjas, hanem előre fizetett,
kártyás előfizetése van. 
|
| Kevesen választják majd az evá-t |

|
 |
| 09.02. hétfő |
|
a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szakértői szerint, akik véleményüket,
javaslataikat a Pénzügyminisztérium törvénytervezet a kapcsán fogalmazták
meg.
|
| Romló gazdaság, növekvő infláció |

|
 |
| 09.02. hétfő |
|
A magyar gazdaság külső és belső egyensúlya várhatóan romlik, a munkanélküliség
nő, és az infláció a következő hónapokban kissé emelkedik - áll a GKI Gazdaságkutató
Rt.-nek a K and H Bankkal közösen készített előrejelzésében. Az eddig kedvezően
alakuló infláció a következő hónapokban várhatóan nőni fog.
|
| Az EU-ba való belépés nem jár fizetésemeléssel |

|
 |
| 09.02. hétfő |
|
Sok évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy az Európai Unióba belépni szándékozó
országok munkaerőköltségei elérjék a jelenlegi tagországokéit - írta pénteken
az Il Sole 24 Ore, beszámolva - főleg Magyarország példáját idézve - a
csatlakozásra váró országokban tapasztalható viszonylagos béremelkedésekről.

|
|