|
 |
| 04.30. szerda |
| A koreai nagykövet ismerkedett a várossal |
A polgármester meghívására ma Dunaújvárosban tartózkodott Sza De-uon, a
Koreai Köztársaság nagykövete, aki a Dunaferrhez és a főiskolára is ellátogatott. |
 |
| 04.30. szerda |
| Már nem olcsó a magyar munka? |
|
A működőtőke-befektetők már megkezdték az elvándorlást Magyarországról
az olcsóbb munkaerőt kínáló helyszínekre, általában Kínába, de más kelet-európai
országokba is - áll a keddi Financial Times térségi felmérésében, amely
szerint azonban sok szakértő alapjában egészségesnek tartja ezt az átrendeződést,
mert a maradó külföldi cégek most már inkább nagyobb értékű munkákat hoznak
Magyarországra. 
|
 |
| 04.30. szerda |
| Az internetezők és a távközlés |
|
Az internettel, mobillal, vezetékes telefonnal és kábeltévével is rendelkező
háztartások 38 ezer forintot költenek egy hónapban elektronikus kapcsolattartásra
- olvasható a Népszabadságban.
|
 |
| 04.29. kedd |
| Tárcaközi: látogatóban a Dunaferrnél |
|
Dunaújvárosban tartotta soros ülését a Dunaferr helyzetének rendezése,
privatizációja kapcsán felmerülő gondok kezelésének előkészítésével megbízott
tárcaközi bizottság, mely elsősorban foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozott
ma. 
|
 |
| 04.29. kedd |
| Nem lesz gyors a felzárkózás |
|
Pénzünk az Európai Unióban címmel tartott ma délután előadást Adamecz Péter,
a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az EU-felkészítő oktatássorozat keretében
a helyi kamara konferenciatermében. 
|
 |
| 04.29. kedd |
| A társasági és az osztalékadó törvényről |
|
A Számviteli Szakemberek Klubjának következő rendezvényén a társasági és
osztalékadó törvény előírásairól hallhatnak előadást a jelenlévők. 
|
 |
| 04.29. kedd |
| Tavaly 72,4 ezer volt a havi nettó |
|
A Közép-Dunántúl a régiók között a nettó átlagkeresetet tekintve a második
helyen áll: csupán a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország előzi
meg. 
|
 |
| 04.29. kedd |
| Hogyan keressünk évi 53 milliót? |
|
Átlag havi 4,4 millió forintot keresnek a nagy magyarországi cégek vezetői
- derül ki a Mercer Human Resource Consulting felméréséből. 
|
 |
| 04.28. hétfő |
| Gyorsuló növekedésre számít az Ecostat |
|
Idén gyorsuló gazdasági növekedésre, bővülő folyó hiányra és kis mértékben
lassuló inflációra számít az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet.
A kutatók szerint sem teljesül a kormány idei deficit célja. 
|
 |
| 04.25. péntek |
| Kamara: helyzetbe hozta a Dunaferr |
|
A Dunaferr stabilizációs teendői, várható privatizációja helyzetbe hozták
a helyi kamarát: a feléjük megfogalmazódó, erősödő elvárások jellemezték
a mai küldöttgyűlést, melyen Hónig Péter elnök-vezérigazgató, dr. Kálmán
András polgármester és a megyei kamarai elnök is beszédet mondott.
|
 |
| 04.25. péntek |
| Pályázatot írtak ki megyei minőségi díjra |
|
Dunaújváros önkormányzata és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara
a székesfehérvári és a megyei önkormányzattal, valamint a megyei kamarával
karöltve írta ki az idei minőségi díjat.
|
 |
| 04.25. péntek |
| Kitörési pont: vámlogisztikai központ |
|
A Dunaferr Vámügynökség Kft. számára nem sok jót ígér az uniós tagság.
A veszélyekről és az elkerülésüket lehetővé tevő esélyekről a Dunaferr
Hetilap Bodnár Sándor ügyvezető igazgatót kérdezte. 
|
 |
| 04.25. péntek |
| A működés feltételeinek biztosítása a fő cél |
|
A Dunaferr-csoport idei beruházásairól a Dunaferr Hetilap Lukács Péter
műszaki vezérigazgató-helyettest kérdezte: a tervben szereplő 9,7 milliárdos
összeg alapvetően felújításokra és szinten tartó jellegű beruházásokra
lesz elég az idén. 
|
 |
| 04.24. csütörtök |
| 17 éves mélypontra süllyedhet az infláció |
|
Áprilisban várhatóan az utóbbi 17 évben mért legalacsonyabb szintre, 4,23
százalékra süllyed az éves infláció, az év hátralévő részére azonban az
elemzők ismét a pénzromlás ütemének gyorsulását várják a Reuters áprilisi
felmérése szerint. 
|
 |
| 04.24. csütörtök |
| Küldöttgyűlést tart a kamara |
|
Holnap tartja küldöttgyűlését a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara,
az ülést tagozatonként megtartott osztályértekezletek készítették elő.

|
 |
| 04.23. szerda |
| Drágulhat az áram a paksi műszaki hiba miatt |
|
Hazai forrásból csak drágábban biztosítható a Paksi Atomerőmű második blokkja
által termelt áram pótlása - mondta az [origo]-nak Tombor Antal, a MAVIR
elnök-vezérigazgatója. Az árak kialakításáért felelős szervezet, a Magyar
Energia Hivatal szakmai álláspontja szerint a többletköltségeket a fogyasztóknak
kell viselniük. 
|
 |
| 04.22. kedd |
| Hétfőig jelentkezhetnek a tanácsadók |
|
A Dunaferr privatizációs tanácsadójával kapcsolatos részvételi felhívás
a múlt héten jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, a jelentkezőknek tizenegy
nap áll rendelkezésére: a határidő jövő hét hétfő.
|
 |
| 04.22. kedd |
| Adókban elsők vagyunk |
|
Az Origo alábbi összeállításában a közvetett adózás néhány formáját, az
áfát és néhány termék jövedéki adóztatását hasonlítják össze a régió és
Nyugat-Európa néhány országával. Az eredményekből kiderül: nincs szégyenkeznivalónk,
hiszen Magyarország több dobogós helyezést is megszerezhetne az adóversenyben.
|
 |
| 04.18. péntek |
| Bealkonyulhat a kínai piacoknak? |
|
Az európai uniós csatlakozást követően az áruk szabad áramlása és a keleti
import szigorúbb szabályozása előnyt jelent majd a hazai textilipari vállalkozásoknak.
|
 |
| 04.17. csütörtök |
| Májustól számítógépeket vehetünk az adóból |
|
Május végén indul az az akció, amelynek keretében számítógépek vásárlása
és bérlete esetén a személyi jövedelemadóból évente több esztendőn át hatvanezer
forint lesz leírható. 
|
 |
| 04.17. csütörtök |
| Biztos munkahelyek hosszú távra a kokszolóban |
|
A Dunaferr Hetilap mai számában egy újonnan induló sorozat első részeként
a kokszolóban dolgozó munkavállalók helyzetével foglalkozik. 
|
 |
| 04.16. szerda |
| Szállítói nap a Dunaferrben |
|
Szállítói napot rendeztek tegnap a Dunaferr Rt.-ben, ahol a megjelent partnereket
tájékoztatták az rt. helyzetéről, az Acélművek beolvadása nyomán kialakult
új működési rendszerről. 
|
 |
| 04.15. kedd |
| Péterfalvi: Ne adjanak számlát! |
|
Az adatvédelmi biztos kedden közleményben figyelmeztette a kereskedőket,
hogy az a ma hatályba lépő pénzügyminiszteri rendelet, amely alapján a
kereskedőnek egy meghatározott limit felett akkor is számlát kell adnia,
ha a vevő nem kéri, alkotmányellenes. Péterfalvi Attila az Alkotmánybírósághoz
fordul. 
|
 |
| 04.15. kedd |
| A tervezettnél kisebb az államháztartási hiány |
|
Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya március végéig 282,1
milliárd forintot ért el, ami az éves előirányzat 33,9 százalékát jelenti
- közölte honlapján a Pénzügyminisztérium. A minisztérium az első negyedév
végére 308 milliárd forintos hiányt várt. 
|
 |
| 04.15. kedd |
| Terjeszkednek a hipermarketek |
|
Tavaly év közepén 42 bevásárlóközpont és 49 hipermarket működött Magyarországon,
kiskereskedelmi forgalmuk 2002 első felében 290-300 milliárd forint volt
- derült ki a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének (MBSZ) felméréséből.

|
 |
| 04.14. hétfő |
| Tovább csökken az üzemanyagok ára |
|
A Mol Rt. tovább csökkenti az üzemanyagok árát: szerdán 0 órától literenként
4 forinttal kell kevesebbet fizetni a motorbenzinért, 3 forinttal kevesebbet
pedig a gázolajért. 
|
 |
| 04.11. péntek |
| Nem lesz napijegy az M7-esen |
|
A matrica magas előállítási költsége miatt nem oldható meg a napijegy bevezetése
az M7-es autópályán; a sztráda fizetővé válása miatt a 7-es főutat választó
nehéz járművek viszont időlegesen kitilthatók a főútvonalról - jelentette
ki Csillag István egy velencei fórumon. 
|
 |
| 04.11. péntek |
| Százmilliós hiány a folyó fizetési mérlegben |
|
A folyó fizetési mérleg hiánya 413 millió euró volt az idén februárban
- közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken. 
|
 |
| 04.10. csütörtök |
| Az IMF növekedési prognózisa |
|
Az Egyesült Államok gazdasági recesszióba süllyedésének kockázata annál
nagyobb, minél tovább húzódik az iraki konfliktus. Mindenesetre az amerikai
kamatok meglehetősen alacsony szintje, és további süllyedése "erősíti
a fellendülést" és jövőre 3,6 százalékot is elérhet az amerikai növekedés.
Mindezt az IMF állapította meg szerdai féléves jelentésében. 
|
 |
| 04.09. szerda |
| Reklámfogás volt? |
|
Nem drágul 15 százalékkal az autó az EU-tagság után. Több autóimportőr
fogadta értetlenül a Porsche Hungária (PH) kedden közzétett sommás kalkulációját,
miszerint az EU-csatlakozás után 10-15 százalékkal drágulhatnak az autók.

|
 |
| 04.08. kedd |
| Jelentősen nőnek az autóárak a csatlakozás után |
|
Várhatóan 10-15 százalékos árnövekedés következik be az új személygépjárművek
magyarországi árainál az európai uniós csatlakozás után a kötelezően bevezetendő
árrés-harmonizácó miatt. 
|
 |
| 04.08. kedd |
| Külföldi autót és mobilt vesz a magyar |
|
Az év első két hónapjában a forintban mért export 5, az import pedig 2
százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkermérleg így
34 milliárd forinttal gyarapodott - jelentette a KSH. Az importon belül
főleg az autó- és mobiltelefon-behozatal futott fel. 
|
 |
| 04.07. hétfő |
| Munkanélküliségi ráta: 7,2 százalék |
|
Dunaújvárosban a márciusi adatok szerint még többen voltak állás nélkül
márciusban, mint az előző hónapban. 
|
 |
| 04.07. hétfő |
| Egyre többen bankolnak az interneten és mobilon |
|
Hónapról hónapra egyre több lakossági és vállalati ügyfél dönt úgy, hogy
igénybe veszi a bankok internet-, illetve mobiltelefon-alapú szolgáltatásait.
A GKI által készített jelentés szerint a tavalyi év végéig már negyedmillió
lakossági ügyfél szerződött internetbanki szolgáltatásokra, azonban ez
még mindig csak a fele az európai átlagnak. 
|
 |
| 04.04. péntek |
| Növekszik-e az internetpenetráció? |
|
A készülő hírközlési törvénynek meghatározó feladata az internetpenetráció
növelése. A lakosság hozzáállásán azonban aligha lehet törvénnyel változtatni.

|
 |
| 04.03. csütörtök |
| Dunaferr: szakmai jelenlét |
|
A Dunaferr vállalatcsoport három cége is bemutatkozik a Construma építőipari,
valamint a Hungarotherm fűtéstechnikai kiállításon. Van hol, van mivel,
miért ne mutatkozna?
|
 |
| 04.03. csütörtök |
| Acélimport-korlátozás: százmilliós tétel |
|
A számítások szerint mintegy 250 millió forint eredménymegtartás a "hozadéka"
a tegnap elrendelt acélimport-korátozásnak a Dunaferr számára, nyilatkozta
a DO-nak Hónig Péter elnök-vezérigazgató. 
|
 |
| 04.03. csütörtök |
| Csökkent a vezetékes telefonvonalak száma 2002-ben |
|
Tavaly év végén 76 ezerrel kevesebb vezetékes telefonvonal volt üzemben
Magyarországon, mint 2001 végén: 2002 végén 3 millió 670 ezer vezetékes
telefonvonalat használtak, ebből 575 ezer ISDN-csatorna volt; emellett
6,886 millió mobil-előfizetést regisztráltak, az internet-előfizetések
száma elérte a 446 ezret. 
|
 |
| 04.03. csütörtök |
| Végre tényleg csökkennek az internet tarifák |
|
Megvalósult az Európa Terv keretében meghirdetett, átlagosan 25 százalékos
internet-tarifa csökkentés. Ezt jelentette be Kovács Kálmán szakminiszter.

|
 |
| 04.01. kedd |
| A vártnak megfelelően nőtt a GDP tavaly |
|
Tavaly 3,3 százalékos GDP-bővülést regisztrált a KSH. Az építőipar továbbra
is húzó ágazatnak számít, a háztartások fogyasztása pedig dinamikusan nőtt.
Csökkent viszont a szálláshely-szolgáltatás teljesítménye. 
|
|