| Építhet rájuk az
anyaegyesület |
|
|
| 06.16. |
Büszke
lehet a Dunaújvárosi Városi Sportiskola röplabdázóira. Ebben a sportágban
rengeteget fejlődtek a fiatalok az utóbbi időben. Három edző, három
helyszínen foglalkozik a gyerekekkel. A Dózsa iskolában Ruffing
Péter, az Aranyban Szentirmai László, a Petőfiben Kelemen István
irányítja a sportolókat.  |
|
|
| Hannover Expo –
Magyarország - Dunaújváros – Dunaferr |
|
|
| 06.16. |
Amikor
az utazó belép a Hannover 2000 Expo területére, először a méretek
nyűgözik le. Képzeljék el, hogy több száz legalább polgármesteri
hivatal nagyságú épület, épületrendszer hatalmas oszlopsorokkal,
lépcsőkkel, lanovkákkal. Technika minden mennyiségben. Több tíz
négyzetméternyi kivetítők. Vízszínpadok, játszóterek, hatalmas kifőzdék
és elegáns nemzeti éttermek.  |
|
|
| Félmillió vagy verés
|
|
|
| 06.16. |
László
számára - aki építési vállalkozó - ugyanolyan átlagos munkanap volt
ez is, mint a többi. Aztán egyszercsak csörgött a mobilja, és egy
ismeretlen hang érdeklődött, hogy elvállalná-e tetőterének kialakítását.
László igent mondott, s elindult a megbeszélt helyre megtárgyalni
a részleteket. Autójánál már várta a három megtermett ember. Rögtön
a tárgyra tértek...  |
|
|
| Jutalom a bajnokoknak |
|
|
| 06.16. |
Dunaújváros
közgyűlése minden évben pénzjutalomban részesíti azokat a versenyzőket,
akik magyar bajnokságot nyernek, illetve nemzetközi versenyeken
a dobogó legfelső fokára állnak. Eddig a jégkorongozókat és a labdarúgókat
érte ez a megtiszteltetés. Kedden a város egyik éttermében, ünnepi
ebéd keretében köszöntötték az aranyérmeseket.  |
|
|
| Ki mit tud? - három
kategóriában |
|
|
| 06.16. |
Kíséret nélküli
népdal, magyar nóta és táncdal kategóriában nemzetközi tehetségkutató
énekversenyt hirdet a Tér és Zene Bt. és a Dunaújvárosi Televízió
szólóénekesek részére. A megmérettetésre magyar nyelven éneklő hazai
és határon túli fia-talokat várnak, akik 1970. január 1-jén vagy
azután születtek.  |
|
|
| Megelőzni az erdőtüzeket |
|
|
| 06.16. |
Kétszázötven
tűz volt a megyében ebben a hónapban és még csak június 16-át írunk!
Igazi esőt, ahogy visszalapoznak a szakemberek, talán húsvét után
láttunk, éreztünk utoljára. A rendkívüli szárazság óvatosságra int
mindenkit.  |
|
|
| Mehet a szemétbe
a kamarai infrastruktúra? |
|
|
| 06.16. |
A belügyminisztérium
Dunaújvárosba telepített, a jegyző által irányított okmányirodája
az év elejétől intézi a város és az egykori járás 17 községében
élők személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal kapcsolatos
ügyeit. Május végéig 1688 személyazonosító igazolvány elkészítésének
ügyét intézte, és 4788 lakcímigazolványt állított ki az iroda.  |
|
|
| Az oktatásügy díjazottjai
2000-ben |
|
|
| 06.16. |
Dunaújváros
Megyei Jogú Város Köz-gyűlése helyi rendeletben szabályozva az oktatásügyben
kiváló teljesítményt nyújtó pedagógusok és más szak-em-berek elismerésének
rendjét és három díjat alapított.  |
|
|
| Hangok és ízek elegye
Pakson |
|
|
| 06.16. |
Gárdai
Györgyöt, a fesztivál főszervezőjét a legtöbben Kaktuszként ismerik.
Nem a szúrós természetére utal ez a név, csupán egy gyerekkori kedves
történet következménye, hogy szülei növényeiről kapta becenevét.
 |
|
|
| A harmadik próba:
úszás |
|
|
| 06.16. |
Az
50 év 5 próba rendezvénysorozat következő állomásaként a sportolni
vágyókat szombaton délelőtt a Fabó Éva Sportuszodában várják.  |
|
|
| Újabb római lelet |
|
|
| 06.16. |
Ismét
szenzációs római kori leletre bukkantak a Duna mellett, az adonyi
holtágban. A néhány hónapja fellelt szarkofág helyétől száz méterre
egy sírkő darabjait emelte ki az országban egyedüli búvár-régészként
dolgozó dr. Gál Attila. A kőtöredékek összeillesztése után derült
ki, hogy egy síremlék került napvilágra. A leletmentés a közeljövőben
folytatódik.  |
|
|
| ÖN DÖNT: Erdő vagy
áruház? |
|
|
| 06.16. |
Dunaújváros
közgyűlése, amikor a bevásárlóközpont lehetséges letelepedéséről
szavazott, határozott arról is, hogy a végső döntés meghozatala
előtt közvélemény kutatást kell végezni.  |
|
|
| Triatlon |
|
|
| 06.16. |
"Péter
a pesszimistább, Nóri a szorgalmasabb"
Nagyon jól sikerült hétvégén a 13. rövid (olimpiai) távú országos
bajnokság, hiszen két a két dunaújvárosi triatlonista: Edöcsény
Nóra és Hóbor Péter is az első helyen végzett.  |
|
|
| Vigyáztak a katonákra
(is !) |
|
|
| 06.16. |
A
huszonöt méter magas lángok még a jól képzett tűzoltót is bekeríthetik
Több nap óta izzanak a hírek az ágasegyházi avartűz körül. A dunaújvárosi
tűzoltólaktanyában azokkal sikerült beszélni, akiket elsőként rendeltek
segítségre a tűz keletkezésének napján.  |
|
|
| XXIV. Vasas nap
2000 |
|
|
| 06.16. |
Az
Alba Volán különjáratai egész nap közlekednek. A MÁV különvonatait
a Vasútállomásról ingyen indítja a Szalki-szigetre 8.30, 9.30, 10.30,
vissza pedig 14.30 és 16 órakor. Részletes program  |
|
|
| Tisztítják és fertőtlenítik
a kertvárosi vízvezetékeket |
|
|
| 06.16. |
Két
hét múlva fejezik be a munkát, addig lajtos kocsi viszi a vizet.
Néhány nappal ezelőtt megkezdődött a Kertvárosban az ivóvízhálózat
karbantartása, tisztítása. |
|
|
| Továbbra is öröm
a zene |
|
|
| 06.16. |
Az
évzáró ünnepélyek idejét éljük, az oktatási intézmények ezeket a
rendezvényeket használják fel arra, hogy az adott tanév legjobbjait
méltassák. Nem kivétel ez alól a Sándor Frigyes Zeneiskola
sem. A korábban megszokottól eltérően a bizonyítványosztás ugyan
egy másik időpontban zajlik, mégis nagy számú közönség foglalta
el helyét a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házának nagytermében.
 |
|
|
| Széchenyis tudóshölgy
sikere |
|
|
| 06.15. |
Az 1999/2OOO-es
tanévben már kilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Innovációs
Szövetség, az Oktatási Minisztérium és a Duna Televízió az Országos
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt. A 15-2O év közötti fiatal
tudósjelöltek idei megmérettetésén dunaújvárosi siker is született;
Máthé Judith, a Széchenyi István Gimnázium tanulója társszerzője
volt a három, II. díjat nyert pályamunka egyikének.  |
|
|
| Teljes dunaújvárosi
siker a triatlon-bajnokságon |
|
|
| 06.14. |
Hóbor
Péter és Edöcsény Nóra is aranyérmet szerzett, Hóbor az Európa-bajnokságra,
felesége pedig az olimpiára készül a következő hetekben.  |
|
|
| Sportolók jutalmazása |
|
|
| 06.14. |
A
közelmúltban remeklő dunaújvárosi sportolókat tegnap délután a Fészek
Étteremben Dunaújváros alpolgármestere, Pók Ferenc jutalmazta meg.
 |
|
|
| Ismét közgyűlés
előtt az oktatás átalakítása |
|
|
| 06.14. |
Ezúttal huszonnégy
napirendi pont megvitatása vár a dunaújvárosi képviselőkre a csütörtöki
közgyűlésen. Az immár teljessé vált testület tagjai többek között
az oly sok vitát kavart oktatási témák közül vitatnak meg jó néhányat,
és egészségügyi vonatkozású döntéseket is hoznak.  |
|
|
| Az elmaradt százmillióról |
|
|
| 06.14. |
A helyi egészségügyi
dolgozók elmaradt ügyeleti díjának ügye még mindig nem rendeződött,
ezért újabb fórumot tartottak tegnap délután két órakor a kórház
auditóriumában. Kétszázhatvanan kérnek számon több mint százmillió
forintot, melynek kifizetésére az intézmény hitelt vett fel az önkormányzattól.
 |
|
|
| Pünkösdi koncert
|
|
|
| 06.13. |
Ezúttal
is a város legszebb és egyben legkiválóbb hangversenytermében, az
evangélikus templomban adott ünnepi koncertet pünkösd előestéjén
a Dunaújvárosi Zenei Egyesület Kamarazenekara. Műsoruk a 250 éve
elhunyt J. S. Bachnak állított emléket...  |
|
|
| Villáminterjú Székely
István zongoraművésszel |
|
|
| 06.13. |
Székely István
városunk zenei életének megteremtője volt, 1960-ban, Sztálinvárosban
született. Zongorázni a helyi zeneiskolában még ma is tanító Bánkövi
Andrásnál kezdett.  |
|
|
| Újabb próba: úszás |
|
|
| 06.13. |
Újabb
próba várja június 17-én az érdeklődőket: gyaloglás és bringázás
után szombaton úszásban mérhetik össze erejüket. Az 50 év 5 próba
rendezvénysorozat szervezői ezúttal korosztályonként különböző távokat
határoztak meg.  |
|
|
| Komédiáskörkép ünnep után |
|
|
| 06.13. |
Komédiáskörkép
ünnep után Fecsegni fogok, cserfelni, a nagy szavak és súlyos mondatok
a költővel: folyamként ömlő beszéd ideje még messze: alig ért véget
az ünnep, sőt, bennem talán tart most is egy picit, dolgozik még
például a két utolsó éjszakai hosszúlépés, hogy mást hirtelen ne
is..  |
|
|
| Férfi röplabda-válogatott Dunaújvárosban |
|
|
| 06.13. |
Idei
utolsó hazai mérkőzését játszotta az Európa-bajnoki selejtezők során
a magyar férfi röplabda-válogatott Dunaújvárosban. Akárcsak a horvátok
ellen, ismét remekül játszott csapatunk: ezúttal Finnország legjobbjait
verték három szettben..  |
|
|
| Elfelejtett ünnepeink: Pünkösd
|
|
|
| 06.10. |
Ahhoz
a nemzedékhez tartozom, akiknek nem adatott meg, hogy jeles napok
között élhesse meg a hétvégén ránk köszöntő ünnepet. Ha jól emlékszem,
gyerekkoromban tanultunk énekórán egy Pünkösdölő című kórusművet,
aztán hallottuk - átvitt értelemben - a pünkösdi királyság kifejezést
... aztán valahol itt is volt a vége az erre vonatkozó ismereteimnek.
 |
|
|
| Agrárdemonstráció a jobb létért |
|
|
| 06.10. |
"Tragikus
a helyzetünk, és szeretnénk, ha ezt mások is észrevennék" A mezőgazdasági
termelők Fejér megyei Demonstrációs Koordináló Bizottsága csütörtökre
két helyen szervezett demonstrációt megyénkben..  |
|
|
| Amit olvasóink NEM olvashatnak |
|
|
| 06.10. |
Az
első ötven év címmel írást jelentetett meg két egymást követő lapszámában
Dunaújváros múltjáról, jelenéről a Képes Újság. A szerző, Máté Judit
a lap fotóriporterével a helyszínen tájékozódott, fényképen is rögzítve
a város egy-egy jellegzetes részét, felkereste a régi idők egyik
tanúját, Őri Zoltánt, aki pentelei lakosként, majd a városi tanács
műszaki osz-tályvezetőjeként, később a vasmű beruházójaként a megidézett
múlt érdekes részleteit tárta az érdeklődő újságíró és általa a
lap olvasói elé.  |
|
|
| Csak élni akarunk! Nem baj...? |
|
|
| 06.10. |
A
mezőgazdaságból élők figyelmeztető, félpályás útlezárással járó
demonstrációjának második napján a Mezőföldön élő és dolgozó szövetkezetek,
társaságok és gazdálkodók Perkátát elhagyva Dunaújváros irányába
a 62-es úton állították meg járműveiket.  |
|
|
| A KEK-ben folytathatják a lányok? |
|
|
| 06.10. |
Most
akkor KEK vagy BEK? A kérdés a Dunaferr kézilabdacsapatára vonatkozik.
Újabb határozattal gazdagodott a Győr-Orosháza-Dunaferr dosszié.
A sportminisztérium keddi döntése értelmében jogsértőnek ítéli a
MKSZ verseny- és fellebviteli bizottságainak döntését.  |
|
|
| Már látszanak a tehetségek |
|
|
| 06.10. |
A
Dunaújvárosi Városi Sportiskola bő egy éve kezdte meg működését.
A feladatuk az utánpótlás nevelése, az, hogy rászoktassák a gyerekeket
a mozgás szépségére, fontosságára. A szakmai igazgató helyettes
Jeszenői Endréné neve jól cseng a sportbarátok körében, hiszen hosszú
évekig a női kézilabda csapat technikai vezetője.  |
|
|
| Összefogás a Szórád iskola önállóságának
megmentésére |
|
|
| 06.10. |
A Penetele
Baráti Kör hétfői vezetőségi ülését szerdán a Pentele Klubházban
egy újabb, a városrészhez kapcsolódó, továbbá az oktatási intézmények
összevonását ellenző civil szervezetek képviselőivel kibővített
találkozó követte.  |
|
|
| Fórum a kis Dózsa György út
átalakításáról |
|
|
| 06.10. |
Négyszáz
címre küldött meghívó és a helyi médiákban közzétett tájékoztatás
ellenére mindössze harmincvalahányan "töltötték meg" a városháza
színházterme néhány széksorának felét-harmadát azon a lakossági
fórumon, amelyet a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodája
szervezett, hogy megismerhesse az érintettek véleményét a kis Dózsa
György út - lakossági kezdeményezésre kidolgoztatott - sétálóutcává
alakításáról.  |
|
|
| A rendőrkapitány a halálos balesetekről |
|
|
| 06.10. |
Mostanában
híres, sokkal inkább hírhedt lett az amúgy sem túl jóhírű hatos
főútvonal Dunaújváros közeli szakasza. Rövid időn belül tizenkét
ember élete ért véget tragikus körülmények között. Döbbenten figyeli
a város és az ország, mi történik a környékünkön.  |
|
|
| Az értéktelen részvényekért
|
|
|
| 06.10. |
Elsősorban
a jövő heti közgyűlés előkészítése volt a gazdasági bizottság feladata
szerda délután. Az intézményi energiaracionalizálási program tárgyalását
elnapolták a tagok, a polgármester indítványával viszont egy emberként
tudtak azonosulni. Dr. Kálmán András javaslata: támogassa a Tisza
melletti Nagyrév község helyreállítását önkormányzatunk kétmillió
forinttal, továbbá vállalja fel harminc nagyrévi gyerek alsóőrsi
üdültetését. |
|
|
| "A" Csoport a facsoportban |
|
|
| 06.10. |
Az
“A” Csoportnak mindig van egy ötlete. Ezt leszögezhetjük. Rendszerint
valamilyen karitatív jellegű megmozdulásukkal kerülnek az érdeklődés
központjába. Mostani akciójuk merőben szokatlan, mondhatni, meghökkentő.
Nem tudni, hogy a közelgő környezetvédelmi világnap, vagy a városban
az áruházépítés körül kialakult helyzet motiválta-e a művészeket,
amikor egyetlen napra a véderdőbe tették át székhelyüket, s alakítottak
ki egy rögtönzött kiállítótermet a szabadban.  |
|
|
| Terjeszkedik a Hőszolgáltató
Kft? |
|
|
| 06.10. |
A várost és
lakosságát kiszolgáló közüzemek szervezeti rendszere újból módosulhat.
A közgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén 4:1 arányban támogatta
(ugyanott a városüzemeltetési bizottság négy jelenlevő tagja közül
egy támogatta, egy ellenezte két tartózkodás mellett) a Dunaújvárosi
Uszoda Kft. és a Dunaújvárosi Víz- és Csatornaszolgáltató Kft. tervezett
beolvasztását a Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft.-be.  |
|
|
| Az ezüstérem (is) a tét a BVSC
elleni rangadón |
|
|
| 06.10. |
A
női vízilabda-bajnokság tavaszi mérkőzésein eddig kétszer idegenben
játszott a Dunaújvárosi VSEGreen System. Szombaton 18 órakor viszont
hazai pályán szerepel az együttes a BVSC ellen. A rangadó nagy küzdelmet
ígér.  |
|
|
| Thuróczy Endre kettős győzelmet
ért el |
|
|
| 06.09. |
Ismét remekeltek
a Dunaferr Repülő Klub ultrakönnyű motoros sárkányrepülői. Az Európa-bajnoki
fölkészülés jegyében a IV. Nemzetközi Mura Kupán indultak, amely
egyben a nemzeti bajnokság is volt.  |
|
|
| Nagy Balázs újabb bravúrja |
|
|
| 06.09. |
A diákok is
letették a nemzetközi mezőnyben a névjegyüket. A felnőttek és a
gyerekek között is jeleskedtek a közelmúltban a Dunaferr SE birkózói.
A nagyok között a válogatott kerettag Nagy Balázs remekelt egy rangos
nemzetközi versenyen. |
|
|
| Szünidő - napközis táborok |
|
|
| 06.09. |
Idén
is gondosan összeállított programmal várják a város napközis táborai
az általános iskolásokat. Nem tévedés a többes szám használata,
hiszen a Kohász pálya mellett évtizedekkel ezelőtt kialakított táborhelyen
kívül az uszoda is szervez napközis tábort a gyerekeknek. |
|
|
| Három napon át komédiáznak |
|
|
| 06.09. |
Idén
a városalapítás ötvenedik évfordulója tiszteletére, de hagyományteremtő
szándékkal nagyszabású színházi, bábszínházi és játszóházi fesztivált
szerveznek Komédiásünnep címmel. Péntektől vasárnap éjjelig a város
kilenc helyszínén több mint ötven, ingyen látogatható produkció
tanúi lehetnek az érdeklődők. |
|
|
| Első Kelet Európai H.O.G. Rally
Alsóörs |
|
|
| 06.08. |
Aki
szereti a motorokat szeretettel várjuk az 1. Kelet Európai Hog Rallyn.
5,000 motor érkezésére számítunk, kitünő programok nagy őrűlet várható. |
| |