Fejjel a fejnek

10.31. csütörtök

Súlyos testi sértés alapos gyanújával keresik azt a férfit, aki lefejelte társa vitapartnerét tegnap este a mozi előtt.Tovább

Térségfejlesztés és idegenforgalom

10.30. szerda

A Híd Egyesület Idegenforgalmi Klubja és a helyi kamara keddi rendezvényén bemutatták a kistérségi fejlesztési terv turizmussal kapcsolatos fejezetét, valamint bemutatkozott az új kistérségi megbízott. Tovább

Jubiláltak és örökbe fogadtak a "leopárdok"

10.30. szerda

Idén immár tizedszer szerveztek bált a közelmúltban a Sztálinvárosi Leopárdok - a főiskola selmeci diákhagyományokat őrző legendás asztaltársaságának tagjai. Tovább

Tartozása miatt fenyegették meg

10.30. szerda

Két férfi látogatta meg a lakásán, és a családot is megfenyegették: kamatostul fizesse meg tartozását.Tovább

Rosti iskola: mozgalmasság

10.30. szerda

A közelmúlt több eseménye is érintette a Rosti iskola diákjait - hírcsokor a DO-n, műfaji határok nélkül.Tovább

Húsz százalékkal emelkedik a családi pótlék

10.30. szerda

A parlament döntése értelmében visszamenőleges hatállyal emelik a családi pótlékot, s ötven százalékkal növelik az anyasági támogatást. Tovább

Két lépcsőben akarják emelni az állami vezetők bérét

10.30. szerda

Az állami vezetők bére két év alatt két lépcsőben a főtisztviselők javadalmazásához igazodhat a költségvetési törvényjavaslat szerint. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Népszabadságnak elmondta, a kormány átláthatóságot kíván teremteni ezen a területen, s egyúttal kezelni akarja a méltatlan aránytalanságokat. Tovább

Internetes állásvadászat - önéletrajz e-mailben

10.30. szerda

Az e-mailben elküldött pályázatokra külön szabályok vonatkoznak. Aki nem ismeri az elektronikus jelentkezés protokollját, azonnal hátrányos helyzetbe kerül a többi pályázóval szemben. Tovább

Otthon interneteznek a leggyakrabban

10.29. kedd

Jelenleg 2,2 millió felnőtt rendelkezik otthon személyi számítógéppel, de közülük csak 560 ezren férnek hozzá otthon az internethez. Számuk azonban várhatóan jelentősen növekszik, írja az Index. Tovább

Halottak napján

10.29. kedd

Dunaújvárosban a temető nyitva tartását ezen a hét végén meghosszabbítják, és a temetői járatok is sűrűbben fordulnak majd a szokásosnál. Tovább

Súlyos baleset a 6-os úton

10.29. kedd

Egy horvát kamion Ercsiben egy álló Suzukinak ütközött - a bent ülő nő súlyos sérüléseket szenvedett -, majd a Malomcsárdába rohant. A forgalmat elterelik.Tovább

Elütötte a kerékpárost

10.29. kedd

Nem adott elsőbbséget egy Ford vezetője a Vasmű út és Tanács utca kereszteződésében egy kerékpárosnak.Tovább

Felajánlott korpusz

10.28. hétfő

Nyitrai Mihály ajándéka díszíti immár a kórház ökumenikus imatermét: a korpuszt az egyetemesség jegyében alkotta a fafaragó művész. Tovább

Internet: pedagógusroham

10.28. hétfő

Két nap alatt közel tízezer pedagógus regisztrálta magát az államilag támogatott internet-elérésük azonosítójáért. Tovább

Festék le, festék fel

10.28. hétfő

A sportcsarnok előtt egy Ford egyik felét maró folyadékkal öntötték le, a motorházát pedig festékkel fújták le ismeretlenek.Tovább

Tervszerű idegenforgalom

10.25. péntek

A Híd Egyesület Kistérségi Idegenforgalmi Klubja következő ülésén a kistérségi menedzser mutatkozik be, valamint a kistérségi fejlesztési terv idegenforgalomra vonatkozó fejezetét mutatják be. Tovább

Bűnügyi krónika: búvóhelyek

10.25. péntek

A Rómeo és Júlia szoborcsoportba rejtőzve, de még a rendőrség épületében is "találtak" körözött személyeket tegnap Dunaújvárosban - értesült a DO. Tovább

Móri vérengzés: továbbra is előzetesben

10.24. csütörtök

Meghosszabbították a móri vérengzéssel gyanúsított két férfi előzetes letartóztatását - a gyanú tovább erősödött. Tovább

Egy óra az álommanóknak

10.24. csütörtök

Téli időszámításra térünk szombatról vasárnapra virradó éjjel, nyájas olvasók: kapnak egy órát az álommanók és -szuszékok. Tovább

Multimédia az oktatásban: stratégiai válaszok

10.21. hétfő

Stratégiaváltást, a korábbinál jelentősebb állami szerepvállalást ígért a szaktárca képviselője a Multimédia az oktatában című, ma kezdődött dunaújvárosi konferencián. Az is kiderült, van mit behozni. Tovább

Beteg betörés

10.21. hétfő

Egy gyógyszertári betörőt fogtak el vasárnap reggel a rendőrök a Hajnal utcában. Tovább

Sebészek találkoznak

10.18. péntek

A Magyar Sebészeti Társaság Nyugat-Dunántúli Csoportja tudományos ülést rendez, amelynek a Szent Pantaleon Kórház ad otthont holnap. Tovább

Tömegbaleset az M0-áson

10.18. péntek

Tömegszerencsétlenség történt a M0-ás diósdi lehajtójánál - legalább öt sérült, az autóút beállt.Tovább

Elütötte a kisfiút

10.18. péntek

az a férfi, aki csütörtökön délután - az eddigi vizsgálat szerint szabályosan - hajtott kocsijával a Szilágyi Erzsébet úton.Tovább

Multimédia az oktatásban

10.17. csütörtök

Ezzel a címmel és a stratégia célok vázolásának vágyától fűtve rendez rangos nemzetközi konferenciát a jövő hét elején a Dunaújvárosi főiskola.Tovább

Aláírás a digitális aláírásért

10.17. csütörtök

Együttműködést kezd az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a belügyi tárca az e-közigazgatás kiépítése érdekében. Tovább

Oktatási minőség napi százezerért

10.17. csütörtök

A Dunaferr cége és Gallup is részt vett az előző ciklusban indított iskolai minőségfejlesztési programban - írja az Index.Tovább

Az éter meghódítása

10.16. szerda

Már új frekvencián, a korábbinál nagyobb vételkörzetben, hamarosan az új helyzetre fazonírozott műsorstruktúrával és tónussal jelentkezik a Rádió 24.Tovább

Zsűrizték a készülő rehabilitációs rendszert

10.16. szerda

A második fordulón is túljutott a HÍD Egyesület kereteiben készülő Kistérségi Rehabilitációs Rendszer: a fejlesztési tervrészt is elfogadta a szűri, a működési modellt november 14-én, nemzetközi konferencia keretében mutatják be Adonyban.Tovább

Rablás Mezőfalván

10.15. kedd

Ajtót nyitott, kiütötték, majd felforgatták a családi házát, elvitték a pénzét. Tovább

Életmentő műtét az áldozaton

10.15. kedd

Életmentő műtétet hajtottak végre azon a 38 éves férfin, akit ma délelőtt késeltek meg a Piac téri borozóban, a késelő önvédelemre hivatkozik. Tovább

Büntetőeljárás udvar-ügyben is

10.15. kedd

A Dunatükör Kft. volt ügyvezetőjének dokumentumokkal alátámasztott bejelentésére büntetőeljárás indult, a rendőrség feljelentés kiegészítést rendelt el.Tovább

Életveszélyes szúrás

10.15. kedd

Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit ma reggel szúrtak le Dunaújvárosban, a Piac téri borozónál.Tovább

Vigyázzanak a kocsira!

10.15. kedd

Az elmúlt napok-hetek eseményei erősítik a feltételezést: gépkocsik lopására és/vagy feltörésére szakosodott csapatok ténykednek Dunaújvárosban.Tovább

Iskolahét a Vasváriban: zöld-sárga királyság

10.14. hétfő

A hét végi kirándulás után ma már az iskolában, a zöld-sárga őrülettel folytatódot az immár hagyományos Vasvári-hét.Tovább

"Terítési díj" vagy az elvégzett munka gyümölcse?

10.14. hétfő

Érdekes kérdésekre okot adó szerződés - így az egyik fél. A másik fél előbb nyilatkozik, majd visszakozik. Folytatódik a "kazetta-ügy"? Még az is lehet.Tovább

Meglógtak a biztonságiak elől

10.14. hétfő

Három tolvajt értek tetten a biztonságiak egy Sport úti telephelyen, a hívatlan látogatók egy autóval meglógtak. Tovább

Bánki: elsősavató és média-honlap

10.10. csütörtök

Az eseményeket tartalmi szempontból fényévek választják el egymástól, de a helyszín/szervező közös: hírcsokornak álcázott virtuális körút a Bánki középiskolába: indulunk. Tovább

Főiskolai fórum és Sulinet-expressz

10.10. csütörtök

Struktúraváltást, a Sulinet-program felturbózását, valamint a diákok terheinek csökkentését ígérte egyebek mellett Magyar Bálint a mai dunaújvárosi oktatási fórumokon. Tovább

Bebuktak a pincefeltörők

10.10. csütörtök

Egész pincefeltörés-sorozat terheli annak a két férfinek a bűnlajstromát, akik szerdára virradó éjjel kerültek rendőrkézre Dunaújvárosban. Tovább

Épületfelújítások: dunaújvárosi minta

10.09. szerda

A dunaújvárosi önkormányzat és a LÉSZ által közösen szervezett mai országos konferencián a tömbszerű lakóépületek felújítása során szerzett dunaújvárosi tapasztalatokat, mintákat összegezték a jelenlévők számára. Tovább

AIESEC: válogatott keret

10.09. szerda

Több fordulóból álló "válogatásra" várja a főiskolás diákokat az AIESEC nemrégiben alakult Helyi Bizottsága: első nekifutás október 16-án, a vége még külföldi szakmai gyakorlat is lehet. Tovább

Marad a megálló

10.09. szerda

A híresztelésekkel ellentétben a 15-ös és a 19-es busz végállomásának helye nem változik, áll a városüzemeltetési iroda közleményében. Tovább

Száz méteren át vonszolta a busz

10.09. szerda

Adonyban azt a nőt, akinek a kabátját odacsukta a buszsofőr. Az asszony súlyos sérülést szenvedett.Tovább

Kistérségek: hurrá, hajrá, előre!

10.08. kedd

Hurrá: az előjelek jót ígérnek! Hajrá: lemaradásban vagyunk az EU felkészülésben! Előre: tanulni, programot írni, pályázni! Baráth Etele, a MeH politikai államtitkára tartott előadást Rácalmáson.Tovább

Milliós narkófogás Solton

10.08. kedd

Több kiló, mintegy hatmillió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök Solton - az ORFK munkatársai lekapcsolták a futárt is.Tovább

Folytatódnak a lakóházfelújítások?

10.07. hétfő

A Széchenyi Terv lakóházak energiamegtakarítást célzó felújításával kapcsolatos pályázatán kiemelkedő sikereket értek el a dunaújvárosiak, ebben az előzmények is segítettek. Szerdán országos konferencia keretében mutatja be a LÉSZ és a helyi önkormányzat a tapasztalatokat, eredményeket.Tovább

Besnyői indulatok, választás előtt

10.07. hétfő

A Fejér megyei Besnyőn - a többnyire még ma is az egykori besenyők leszármazottai által lakott kicsiny faluban - mostanában szinte minden a helyhatósági választás miatt történik, legalábbis mindenről a választás jut a helyiek eszébe. Mint például a faluház avatásáról is.Tovább

Kegyelet a mártíroknak

10.06. vasárnap

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezett a város az Aranyvölgyi úti emlékműnél. Tovább

Tarolt a besurranó

10.04. péntek

Egy pótkulcsot is magával vitt, majd az autót is kifosztotta egy ismeretlen besurranó tolvaj a Bocskai úton. Tovább

Kocsi elé lépett

10.04. péntek

egy gyalogos a buszmegálló felé menet a 6-os úton Kulcsnál. A Pécs irányába tartó Skoda elsodorta. Tovább

Rossz vicc

10.03. csütörtök

Bombariadó színhelye volt délelőtt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola - a "játék" komoly, a rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt folytat eljárást.Tovább

Megemlékezés október 6-án

10.03. csütörtök

Október 6-a alkalmából - az 1848-49-es szabadságharc vértanúira emlékezve - idén is ünnepség helyszíne az Aranyvölgyi úti emlékmű.Tovább

Rendőrkézen a cserbenhagyó

10.03. csütörtök

Székesfehérváron állították elő azt a rácalmási férfit, aki - a rendőrség feltételezése szerint - egy személyi sérülés nélküli baleset okozója volt Perkáta külterületén.Tovább

Keresik a fosztogatót

10.03. csütörtök

Bár az elvitt, később megtalált táskából nem hiányzott semmi, az esti fosztogatás tettesét keresi a rendőrség.Tovább

Segítséget kér a könyvtár

10.02. szerda

Gyűjtést indít a közelmúltban történt bűncselekmény nyomán elvesztett internetezési lehetőség visszaszerzéséért a József Attila Könyvtár. A DO aholtud.Tovább

"Kazetta-ügy": a pejoratív értelem

10.02. szerda

A LÉSZ hétfőn napvilágot látott közleménye után a nyilvánossághoz fordult a "kazetta-ügy" ominózus felvételének egyik főszereplője, Zachariás Pál is. Tovább

Tanatos, a multifunkciós vírus

10.01. kedd

Új, jelentős képességekkel rendelkező e-mailes féregvírus terjed az interneten. Többek között Angliából és Oroszországból érkeztek jelentések a "Tanatos/Bugbear" nevet kapott kártevő okozta fertőzésekről. Tovább

"Kazetta-ügy": le a hanganyaggal!

10.01. kedd

A DVG Rt. igazgatósági tagja, Koós János nyomatékos kérésére a DO levette lapjáról az ominózus felvétel hangzó változatát.Tovább

Közalkalmazotti béremelések szigorú ellenőrzéssel

10.01. kedd

Október elsején, azaz ma valamennyi közalkalmazott számláján megjelenik az átlagosan 50 százalékkal növelt munkabér. Bár a többlet elosztásáról külön ágazati megállapodások rendelkeztek, a kifizetés ellenőrzését a munkaügyi felügyelők és a szakszervezetek még e hónapban megkezdik.Tovább

Béremelés a kórházban

10.01. kedd

A mai napon érkezik a helyi egészségügyben dolgozók bankszámlájára az átlagosan ötven százalékkel megemelt bér. Az emelés elveiről a kórház főigazgatóját kérdeztük. Tovább

Gyalogosgázolás a Szórádon

10.01. kedd

Súlyos sérülést szenvedett az a hatvanéves asszony, akit tegnap ütött el egy autó a Szórád Mihály úton. Tovább

Rejtélyes felvétel négymillióról

10.01. kedd

"Fél év alatt kipörög a pénzed" alcímmel a Népszabadság is foglalkozik a dunaújvárosi kazetta-üggyel. Tovább

A LÉSZ a "kazetta-ügy"-ről

09.30. hétfő

A DO szerkesztőségében is eljuttatott sajtóközleményben fejti ki álláspontját a "kazetta-ügy"-ről a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetsége (LÉSZ) elnöksége. Tovább

Kifosztották az idős urat

09.30. hétfő

Mint arra figyelmes böngészőink már biztos régen elkapták a fejüket, egyre szaporodnak az erőszakos bűncselekmények Dunaújvárosban. Most is volt egy. Tovább

"Kazetta-ügy": a hangzó anyag

09.30. hétfő

Immár nemcsak olvashat a kazetta-ügyről a Dunaújváros Online böngészője: lapunk hangzó változatban is közzéteszi az ominózus felvételt.Tovább

A kistérség elfogadta a fejlesztési tervet

09.29. vasárnap

A kistérség új fejlesztési tervvel rendelkezik: pénteki ülésén a kistérségi társulás döntött annak elfogadásáról. Tovább

Vasváris csapat a Kossuth-vetélkedőn

09.29. vasárnap

A Vasvári iskola ötfős csapata képviselte a régiót az Országos Kossuth Vetélkedő döntőjén - Monokon. Tovább

Lágy kanyarok

09.27. péntek

Az már biztos, hogy soha nem látott baleset-megelőző technikákkal nem rukkolnak elő a sztrádaépítők az új magyarországi pályákon. Az viszont még kérdés, mennyit segít az éles szeműeknek feltűnő néhány "újdonság". Tovább

Rendőrségen landolt a "kazettaügy"

09.27. péntek

Büntetőeljárást indított a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az úgynevezett - lapunk hasábjain már ismertetett - "kazettaügyben", értesült a Dunaújváros Online. Tovább

Véradások októberben

09.27. péntek

A dunaújvárosi véradó állomás októberben több helyszínen tart kiszállásos véradást az állomáson kívül. Tovább

Golfok - veszélyben

09.26. csütörtök

A külföldi rendszám sem fordította vissza tolvajokat a Táncsics Mihály utcából: nyom nélkül tüntették el a hárommillió forintot érő autót. Egy Golfot. Tovább

Holnap indul a fűtés

09.25. szerda

Holnap délután indul a távfűtés a városban, az előírások miatt ugyan még nem lenne kötelező a szolgáltatást elindítani, de a nedves idő miatt igencsak várják a lakók, hogy melegek legyenek a radiátorok.Tovább

Könnyű szerkezet, könnyű pénz

09.25. szerda

Csalás alapos gyanújával keres a hevesi rendőrség egy négytagú "brigádot". A csali olcsó könnyűszerkezetes lakóház volt, a tét több tízmillió forint, a csalócsapat Fejérben is ténykedett.Tovább

Holnap Dunaújvárosban a sportminiszter

09.25. szerda

Holnap a polgármester meghívására Dunaújvárosba érkezik Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, az önkormányzat és a Dunaferr ilyen irányú tevékenységével ismerkedik. Tovább

Nagykarácsony: diáktűzoltók a Mikulással

09.25. szerda

Ha hiszi, ha sem, Drága Böngésző, a Mikulás lesz a fővédnöke annak a diáktűzoltó-versenynek, amelyet a hét végén rendeznek Nagykarácsonyban. Tovább

Még keresik a rablót

09.24. kedd

A rendőrség illetékesei a DO kérdésére nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a múlt pénteki rablás elkövetőjének bűnlajstromát több hasonló cselekmény terheli.Tovább

AIESEC: helyi erők

09.24. kedd

Egyre több eredményt ér el az a főiskolás hallgatói csapat, amelynek tagjai tavaly télen fejükbe vették: csatlakoznak a világ legnagyobb diákszervezetéhez, az AIESEC-hez. Tovább

Túlélte a zuhanást

09.24. kedd

Kiesett egy Martinovics utcai ház negyedik emeleti lakásából egy férfi tegnap délután. Csodák csodája: életben maradt. Tovább

Kistérségi megbízottak: kormányfői vizsgálat

09.24. kedd

Bár december végén lejár megbízatásuk a most kinevezett kistérségi megbízottaknak, a kormányfő vizsgálatot rendelt el az ügyben, amelyet az EU egyes képviselői is kifogásolnak. Mint ismeretes a dunaújvárosi kistérségben Deák Ibolya kapott megbízást. Tovább

Halálos baleset

09.24. kedd

Rosszul lett, elveszette uralmát járműve fölött és balesetet okozott az az asszony, aki kórházba szállítását követően életét vesztette tegnap késő délután Dunaújvárosban. Tovább

Nagykéssel érvelt

09.23. hétfő

Konyhakéssel fenyegetve próbálta beszélgetésre bírni válófélben lévő feleségét egy dunaújvárosi férfi, értesült a DO.Tovább

Ittasan koccant, de tagadja

09.23. hétfő

A koccanásos baleset után elhajtott a helyszínről egy közepesen ittas nő tegnap délután a Dunaújvárost Mezőfalvával összekötő úton.Tovább

Rosti iskola: túra és tudorok

09.20. péntek

A hagyományos Rosti-túrát néhány napja rendezték a jeles tudós nevét viselő iskola osztályainak; folytatódtak a Fejér Megye Ifjú Tudora vetélkedő eseménye. Hírcsokor a Rosti iskola háza tájáról.Tovább

Érettségik versenye: ünnepi díjkiosztó

09.20. péntek

Éppen tíz éve, hogy először meghirdette a "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen!" versenyt a dunaújvárosi Széchenyi gimnázium: a megméretés jubileumi díjkiosztója szombaton volt az intézmény aulájában.Tovább

Éjszakai rablás

09.20. péntek

Vérbe fagyva hagytak magára támadói tegnap éjjel egy férfit Dunaújvárosban - ám előtte kirabolták.Tovább

Csoda a 6-os úton

09.20. péntek

Mégpedig azért, mert senki nem sérült meg a tegnap délelőtt a Vizi-tanyánál történt baleset során - a kár ugyanis milliókban mérhető.Tovább

Westel-napok Dunaújvárosban

09.20. péntek

A tavalyi szép sikeren felbuzdulva ismét Westel-napokat rendez a mobilszolgáltató Dunaújvárosban - kínálat és alkalmi honlap a DO-n!Tovább

Nem hódít a támogatott internet

09.19. csütörtök

Országszerte alig több mint 16 ezren fizettek elő az államilag támogatott kedvezményes internetelérési csomagokra augusztusban. Ebből 13 ezret a Matáv értékesített, a többit a Vivendi, a Monortel, a Hungarotel és az Emitel. Az augusztus elején kezdett akciótól remélt siker egyelőre várat magára, a szolgáltatók azonban optimisták.Tovább

"Kibelezték" a könyvtári gépparkot

09.19. csütörtök

A DO augusztus végén közölt cikket a József Attila Könyvtárban teremtett ingyenes internetezési lehetőségről - most sajnos vissza kell térnünk a helyszínre. Ahol tegnapra virradóra bűncselekmény történt.Tovább

Tettleges esetek

09.19. csütörtök

Két bűncselekmény, egy elfogás - az elmúlt huszonnégy óra mérlege a tettlegességgel járt esetek köréből Dunaújvárosban és környékén. Tovább

A jövő szolgálatában

09.18. szerda

Ezzel a címmel rendez kétnapos konferenciát holnaptól a Nemzeti Fejlesztési Terv fenntartható fejlődést célzó programjairól a kishantosi Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány. Tovább

Tizedszer a legjobb tizet

09.18. szerda

Jubileumi díjkiosztóra készülnek a Széchenyi gimnáziumban: éppen tíz éve, hogy zászlót bontott a "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen!" mozgalom és verseny.Tovább

Gulyásparti a Vasváriban!

09.18. szerda

Rendhagyó kezdeményezéssel rukkolt ki a Vasvári iskola Szülői Tanácsa: pénteken jótét célú eszem-iszomra, továbbá zenés-táncos mulatságra várják a szülőket, diákokat.Tovább

Munkára, kutyák!

09.17. kedd

Dunaújváros, a Szalki-szigeten lévő kemping parkja adott otthont a Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) XV. Főtenyészszemléjének a hét végén. Sally vom Hause Monika is győzött, de itt még nem tartunk. Tovább

Csak tettenéréssel bizonyítható

09.17. kedd

Három éve született a törvény a nemdohányzók védelmében, a törvény végrehajtásáért hatóságként az ÁNTSZ felelős. Dr. Müller Cecília tiszti főorvos tapasztalatai szerint Dunaújvárosban igyekeznek betartani az előírásokat.Tovább

Elismerés - múzeumpártolásért

09.17. kedd

Második díjat nyert a dunaújvárosi önkormányzat a kultusztárca pályázatán: a Múzeumpártoló önkormányzat kitüntető címe mellé másfélmillió forint is jár.Tovább

Dunaferr iskola: a német kapcsolat

09.15. vasárnap

Közel tíz éve ápol kapcsolatot egy német partnerintézménnyel a Dunaferr iskola. Töretlenül, mint példánk is bizonyítja. Tovább

Autisták napja: utazás a Möbojgóra

09.15. vasárnap

A dunaújvárosi Esőemberek Szüleinek Egyesülete tagjai is részt vettek azon a kötetbemutatóból kinőtt országos tanácskozáson, amely az autisták hazai helyzetének megoldatlanságára hívta fel a figyelmet. És a DO is elment. Tovább

Deák Ibolya a kistérségi megbízott

09.15. vasárnap

Döntöttek a kistérségi megbízottakról - a kiírt pályázat alapján -, a dunaújvárosi kistérségben a tisztséggel járó feladatokat Deák Ibolya látja el, akit a kiválasztásáról, reá váró feladatokról kérdeztünk.Tovább

Elfogták a drogügyben keresett férfit

09.13. péntek

Ma hajnalban egy magánlakáson elfogták azt a férfit, aki ellen a múlt hónap végén bocsátottak ki elfogató parancsot az augusztus 29-én indult, sorozatos letartóztatásokkal járó drogügyben, a gyanúsítottak száma meghaladja a negyvenet.Tovább

Ismét drogfogás Dunaújvárosban

09.13. péntek

Bejelentés alapján ellenőriztek egy autót Dunaújvárosban a rendőrök: két férfi a droggal kapcsolatos sorozatos őrizetbe vételek miatt akarta eltüntetni az általuk termesztett kendert.Tovább

Terepíjászok, negyedszer

09.12. csütörtök

Újra megrendezi az alsó Duna-parton történelmi terepíjász-versenyét a Bánki iskola, a Duna Menti Regionális Népfőiskola: még várják a jelentkezéseket!Tovább

Csuklót tört a megvadult élettárs

09.12. csütörtök

A kórház traumatológiáján látták el azt az asszonyt, akit élettársa bántalmazott tegnap késő este Dunaújvárosban: eltört a nő csuklója.Tovább

Szeptember 11.: emlékszik a világ

09.11. szerda

Világszerte megemlékeznek a WTC elleni terrortámadás évfordulójáról. Szeptember 11. - korforduló, immár biztos. A DO visszatekint és ajánl.Tovább

Dúl a csata a dunaújvárosi drogfronton

09.10. kedd

Újabb személyt vettek őrizetbe kábítószerrel visszaélés alapos gyanújával a dunaújvárosi rendőrök - erősítette meg a DO információját a megyei főkapitányság sajtóreferense. Tovább

Parkavatás Százhalombattán

09.10. kedd

A New Yorkot egy éve sújtott terrortámadás áldozatainak állított emléket a város önkormányzata, amikor 2001. végén úgy döntött a képviselő-testület, hogy az egyik parknak a Szeptember 11-e nevet adja. Tovább

Tragédia az M7-esen

09.09. hétfő

Halálos kimenetelű baleset helyszíne volt az M7-es autósztráda terelt szakasza ma késő délelőtt: frontálisan ütközött egy Mercedes és egy Volvo Székesfehérvárnál. Egy ember elhunyt.Tovább

Új informatikai hatóság

09.09. hétfő

Informatikai Felügyelet létrehozását tervezi az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a már működő Hírközlési Felügyelet (HíF) mintájára a Népszabadság információi szerint. Az intézmény pontos hatásköre egyelőre még nem tisztázott. Tovább

Riasztó baleseti statisztikák

09.06. péntek

Már-már számmisztika: az elmúlt héten hét súlyos és hét könnyű személyi sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök a megye útjain. Az illetékesek fokozott ellenőrzést ígérnek - duplán jó lesz vigyázni! Tovább

Iszik és vezet

09.06. péntek

Egy motoros ittassága miatt elesett, egy férfit pedig közúti ellenőrzés során találtak részegnek.Tovább

Piacra dobták a lopott mobilt

09.05. csütörtök

Egy használttelefon-kereskedő bejelentése nyomán bukkantak a rendőrök arra a mobilkészülékre, amelyet szerdára virradóra besurranók loptak el egy dunaújvárosi lakásból.Tovább

Esőemberek: helyi erők, országos találkozó

09.04. szerda

Azon túl, hogy folytatja szakmai és segítő ténykedését az autisták sorsának jobbra fordításáért, az országos találkozóra is javában készül az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete.Tovább

Súlyos baleset Pusztaszabolcson

09.04. szerda

Tolatás közben ütött el egy kerékpáros asszonyt az Audi vezetője - pedig a sofőr, állítása szerint, nagyon figyelt. Tovább

Emelik a felsőoktatási felvétel mércéjét

09.04. szerda

Jövőre 72 pont alatt senki sem kerülhet be egyetemre vagy főiskolára: az oktatási tárca ezzel a minőségi korláttal akarja megállítani a felsőoktatás színvonalának további romlását Az egyetemi hallgatók számát és arányát nézve a hazai oktatás felzárkózott a fejlett országokhoz, a gazdaság azonban még nem képes ennyi diplomást eltartani. Tovább

Drogterjesztőket tartóztattak le

09.03. kedd

Házkutatások során a múlt héten több személyt fogtak el a dunaújvárosi rendőrök, az ügyben érintettek száma a harmincat közelíti. Az alapos gyanú: kábítószerrel visszaélés.Tovább

Figyelnek szeptember 11-re

09.03. kedd

A New York és Washington elleni terrortámadás évfordulójának közeledtével a magyarországi biztonsági szolgálatok folyamatosan egyeztetik a terrorfenyegetettségével kapcsolatos információkat, és megkezdték a szeptember 11-én bevezetendő biztonsági intézkedések előkészületeit. Tovább

Gólyatábori kis trakta

09.01. vasárnap

Beiratkozás és tájékoztatók, meg öntevékeny börze és Mini Soxak Vetélkedő, és persze buli, buli, buli, be- és kifulladásig, ráadásnak a tanévnyitó ma délelőtt - nehéz a gólyák élete.  Tovább