február 18. (hétfő) 11:05

Verebes mégis mehet Anettkához

Verebes István mégis beszélget Anettkával szerdán a Mikroszkóp Színpadon.

   Pedig a színész a Heti hetes szombati adásában még azt mondta: nem jelenhet meg Anettka műsorában, mivel azt egyenes adásban közvetíti a Budapest Tv. Verebest ugyanis exkluzív szerződés köti az RTL Klubhoz, és azért nem szerepelhet más televízió képernyőjén.
A Heti hetes műsorát csütörtök este vették fel, de mire a műsor képernyőre került, már megváltozott a helyzet.
- Árpa Attilával, az RTL Klub kreatív igazgatójával megegyeztünk abban, hogy Verebes István eljöhet a most induló műsoromba, a Mikroszkóp Színpadra - mondta Anettka. - Ez eldőlt már szombat estére. Így amikor elhangzott a Heti hetesben, hogy Verebes nem jöhet, mi már tudtuk, hogy ott lehet. De a Budapest Tv képernyőjén nem fog szerepelni. Csak a másik vendégemmel, Thürmer Gyulával láthatnak majd a nézők, úgy, ahogyan terveztük, egyenes adásban. Nagyon örülök, hogy ott lehet Verebes, mivel ő eddig is sokat segített nekem, és ezért hálás is vagyok neki.
   Anettkától azt is megtudtuk, hogy a Verebessel folytatott beszélgetést is rögzítik és Árpa Attila nem zárkózott el attól, hogy ennek egy rövidített változatát bemutassa az RTL Klub.
   Anettka és Verebes István között valóban nagyon jó a kapcsolat. A színművész ott volt a múlt héten a Moulin Rouge-ban, ahol Anettka a Valentin-napi műsor sztárvendége volt. Egy páholyban üldögéltek, sőt, a műsor után együtt is vacsoráztak. Az extravagáns műsorvezetőnő azt is elárulta, hogy sok hasznos tanácsot is adott neki Verebes István. Anettka bemutatkozó előadása iránt egyébként igen nagy az érdeklődés. Már biztos, hogy szerdán telt ház lesz a Mikroszkóp Színpadon.

(forrás: Uno)


Vissza