Dr Dre-nek fizetnie kell
Másfél millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság egy angol zenekiadónak,
miután az sikeresen bizonyította, hogy Dr Dre, a saját anyagok kiadásától
egy ideje visszavonult hiphop-guru egy pártfogoltjuk zenéjét egyszerűen
ellopta egy számához.
Másfélmillió dollár, azaz mintegy négyszáz millió forint megfizetésére kötelezte a szövetségi bíróság Dr Dre-t. Perlője a Fatback, egy fekete diszkócsapat kiadási jogait birtokló angol lemezkiadó volt, mely azért citálta bíróság elé a hiphop-gurut, mert az 2001 című albumának egy dalához az együttes 1980-as Backstrokin'-ja teljes alapját ellopta. A bizonyítási eljárás évekig tartott ugyan, a lemezcég azonban végül győzedelmeskedett elméletével, miszerint Dre egyszerűen lelassította az eredeti dallamot, hogy az jobban illeszkedjen saját, súlyosabb mondanivalójához, majd saját nevén adta ki azt.
A kiadó jogászai szerint, akik eredetileg 3,5 millió dollárt
láttak volna megfelelő kárpótlásnak, Dre már csak azért is megérdemli a
büntetést, mert "arcátlanul egy valóban ismert és az együttes életében
is kiemelkedő slágert lopott el". A 2001 persze még így is jó befektetésnek
számít, az album csak az Egyesült Államokban több mint hatmillió példányban
kelt el.
(Origo)
|