Vacogó fogak, lúdbőr, félelem
Brit tudósok megállapították, hogy a kísértetek nem egyebek, mint érzéki
csalódások.
A kísértet-témát tudományosan feldolgozó, és kísértet ügyben
hivatalosan minden kételyt eloszlató tanulmány jelent meg a brit pszichológiai
szakfolyóirat, a British Journal of Psychology legújabb számában.
A kutatásokat a Hertfordshire-i egytem pszichológusa, Richard
Wiseman vezetésével végezték, és annyi bizonyos, aligha végezhették volna
kísértetek terén nagyobb tapasztalattal rendelkező országban a vizsgálatokat,
mint Nagy-Britanniában.
A kísértet-kísérlet résztvevőinek - több száz önként jelentkezőnek
- a szigetország hírhedt kísértetjárta helyszínein kellett meghatározott
ideig kibírnia, majd a szakemberek ezt követően több kérdést tettek fel
nekik arra vonatkozóan, mit tapasztaltak.
A résztvevők fele valóban szokatlan élményekről számolt be,
de ténylegesen szellemet egyikük sem látott. Különös, általában rossz érzet
töltötte el őket, illetve úgy érezték, mintha valaki még lenne velük a
helyszínen.
A kísérletben résztvevők másik fele viszont semmilyen különös
eseményről, érzésről nem tudott beszámolni, és ez abban az esetben is így
volt, ha előre ismertették velük, hogy mely helyszíneken lehet kísértetekre
számítani.
Richard Wiseman szerint mindezek alapján azt lehet elmondani,
hogy a kísértetek bizonyos értelemben léteznek, de ez alatt nem lepedőben
megjelenő túlvilági jelenésekre kell gondolni, hanem szokatlan élményekre,
amelyek bizonyos helyekhez kapcsolhatók.
Wiseman úgy véli, hogy ezek hátterében a közérzetet az arra
érzékenyebbeknél komolyabban befolyásoló környezeti tényezők állnak. Olyanok,
mint a huzat, szokatlan légáramlatok, a hely megvilágítása, illetve elektromágneses
mezők.
Vagyis, az eddigi legátfogóbb, a kísértetjárások titkairól
leplet lerántó tudományos vizsgálat eredménye arra utal, hogy a szellemek
nem léteznek, azok csupán egyes emberek, talán tudat alatti reakciói a
környezet egyéb iránt hétköznapi jelenségeire.
(MTI, BJP)
|