Ifjúságkutatás: ami a csövön (4.)

A demográfiai mutatók, a narkóklub meg a médiára való rákattanás adatai után jöjjön az Echo Oktatáskutató Műhely felmérését elemző sorozatunk záródarabjához. Előre szólunk: az egész felmérés egyik legizgalmasabb elemének azt véljük, hogy a fiatalok hogyan látják helyüket és szerepüket Dunaújvárosban.

     Az ifjúsági közélettel, közéleti aktivitással kapcsolatos kérdések sorában az első - értelemszerűen - a helyi közösség, vagyis az iskola szerepét vizsgálták a kutatók. A tanulók 17 százaléka bombabiztos ismeretekkel rendelkezik a házirendről, olvasható az IITI-honlapon teljes terjedelmében hozzáférhető kutatási beszámolóban, amely érdekes jelenségként említi, hogy a diákok 73 százaléka saját bevallása szerint nem tartja be az előírásokat, de egy százas skálán 56 pontot kap az az állítás, miszerint a tanárok betartják a házirendet. A diákok sérelmei között - a metodikai tudnivalókban említett „kényes kérdések" között megjegyezve, hogy a diákjogok deklarálása óta kevesebb helyen és kevesebb jogsértésről adnak számot a nebulók - három tipikus sérelemre kérdeztek rá a kutatók: az óratúltartás alkalmankénti előfordulásáról a diákok fele, a tanulók megalázásáról és a levéltitok megsértéséről a megkérdezetteknek szintén több mint a harmada számolt be.
     A tanulók érdekvédelmének, képviseletének színterei az önkormányzó testületek - ezek ismertsége a felmérés szerint számottevő, „kihasználtságuk" azonban elenyésző. A városi diákönkormányzat elnökét a diákok 60 százaléka ismeri, de túlnyomó többségük sosem kereste meg esetleges jogsérelmével. Az intézményi diákönkormányzat vezetőihez a tanulók 6 százaléka fordult sérelmével. A főiskolások aktívabban érdekérvényesítenek: 20/25 százalék már felkereste a Hallgatói Önkormányzat vezetőjét/valamelyik HÖK-tagot.
     Közéleti szerepvállalás tekintetében az országos átlag feletti a dunaújvárosi tanulók mutatója: 17 százalékuk tagja valamely egyesületnek, szervezetnek - legtöbben sportegyesületi tagságukkal tűntek ki -, a főiskolások részvételi hajlandósága az összes létezhető formában (egyesület, érdekképviselet, párt, egyház) magasabb, mint a középiskolás populáció tagjaié. Erős szórást mutat persze, milyen szervezettípusban vennének részt a fiatalok (az egyesületek, szövetségek valamilyen szintű „támogatottsága" több mint 40 százalékos, a politikai pártoké ezzel szemben 21, az egyházaké, vallási gyülekezeteké 18).
     A kutatók a különféle mozgalmakban való részvételi hajlandóságot is szondázták: nos, száz dunaújvárosi fiatal közül 60 részt venne egy békemozgalom munkájában, 58 az AIDS elleni küzdelemben (50 fölött „kaptak" a környezetvédelmi, szegénység elleni és az állatkísérletek betiltását szorgalmazó mozgalmak), a tíz részes minta legvégén a homoszexuálisok jogiért küzdő mozgalom szerepel 7 százalékponttal.
          A fiatalok és az önkormányzat kontaktusát firtató kérdések a döntéshozók számára szolgálhatnak rengeteg tanulsággal: arra a kérdésre, mennyire ismerik az önkormányzatnál, hogy mit szeretnének a fiatalok, a középiskolások 69 százaléka az „egyáltalán nem" illetve az „egy kicsit" válaszra bökött (28/41); a főiskolások esetében 78 százalékos e mutató (34/44). Talán még lehangolóbbak azok a mutatók, amelyek arra a kérdésre válaszolnak, mennyire veszik figyelembe a döntéshozatalnál a fiatalok érdekeit: a középiskolások 75 százaléka az „egyáltalán nem" vagy az „egy kicsit" választ adta (26/49), a főiskolások esetében pedig 84 (!) százalékpont e mutató (25/61). A beszámoló írói szerint „negatív ítélet született", a végeredmény „határozott kritikát jelent".
     A fiatalok Dunaújvároshoz való viszonya minimum ambivalensnek mondható: a megkérdezettek 72 százaléka ugyan megnevezett olyan dolgot, amire büszke a településen, ám ennél többen (82 százalék) szégyelltek valamit Dunaújvárosban. Jezésértékűnek tartja a kutatási beszámoló, hogy a diákok egyötöde (21 százalék) semmire sem büszke Dunaújvárosban. A „sikerágazatok" között toronymagasan vezet a sport (184 említés), az arányokra jellemző, hogy a második helyezett, a Duna-part 28 említést kapott, harmadikként a szórakozóhelyek, kocsmák következtek (16). A „szégyenfal" élére a környezetszennyezés került (125 említés), a második a Vasmű (77), a harmadik a kosz, piszok, szemét említettsége (71). A „Szeretnél a jövőben Dunaújvárosban lakni?" alapkérdésére az itt tanulók 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem zárkózik el a lehetőségtől („inkább igen" + „teljes mértékben"), ám 48 százalék radikálisan elutasítja a maradás gondolatát („semmiképpen sem"). A tanulók városhoz való viszonyát alapvetően határozza meg, mennyire látják fejlődőképesnek a várost: a megkérdezetek 39 százaléka inkább fejlődőnek, 11 százalék hanyatlónak látja Dunaújvárost. Figyelemre méltó, hogy 40 százalék szerint stagnál a város, és 10 százalék nem tud dönteni e kérdésben. (folyt. köv.)

Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)