07.16. szerda
Tárcaközi: augusztus végére lehet kormányelőterjesztés

Ülést tartott ma a Dunaferr tárcaközi bizottság: még összefésületlen a kormányelőterjesztés, de már legalább készült tervezet.Tovább

07.10. csütörtök
Munkásgyűlés - közel a privatizációhoz

Az egy évvel korábbi munkásgyűléshez képest - de az előzőekhez is viszonyítva - kevesebben vettek részt az elnök-vezérigazgató ma reggeli tájékoztatóján. Hónig Péter harmincnégy, borítékban érkezett kérdést megválaszolt, a helyszínen nem volt hozzászóló.Tovább

07.09. szerda
Kapolyi a privatizációról

A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség meghívására ma dunaújvárosi munkamegbeszélésen vett részt dr. Kapolyi László, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja. Az ipari miniszterből lett nagytőkés elsősorban a Dunaferr privatizációjáról beszélgetett meghívóival, értesült a DO. Tovább

07.06. vasárnap
Hivatalosan is: PricewaterhouseCoopers

Az ÁPV Rt. hivatalos közleménye pénteken délután adta hírül, amit a DO olvasói akkor már jól tudtak: a PricewaterhouseCoopers lett a Dunaferr-privatizáció tanácsadói tenderének győztese. A kiválasztott 330 millióért végzi a tanácsadást, a privatizációs szerződést december 15-ig kell előkészíteniük az ÁPV Rt. és a befektető között. Tovább

07.04. péntek
A PricewaterhouseCoopers lett a tanácsadó

Nem hivatalos, biztos forrásból származó információnk szerint a PricewaterhouseCoopers mellett döntött tegnap az ÁPV Rt. igazgatósága, hivatalos közleményt ma délelőtt adnak ki. Tovább

07.02. szerda
Dunaferr Ifjúsági Szervezet: reflexió

Éles hangú állásfoglalásban reflektált a DO hasábjain (is) megjelent, a Dunaferr létszámadataival kapcsolatos beszámolóra a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. Tevék és lovak a DO-n.Tovább

06.30. hétfő
Egymilliárdos nyereség a Dunaferrnél

Az év első öt hónapjának eredménye után várhatóan egymilliárd forintos nyereséget ér el a Dunaferr Rt. - tájékoztatta ma az MTI-t a Dunaferr Rt. gazdálkodási vezérigazgató-helyettese. Tovább

06.27. péntek
Elfogadták a konszolidált beszámolót

A Dunaferr közgyűlése ma folytatta május 30-án felfüggesztett munkáját. Az ülést követően az elnök-vezérigazgató kérdésünkre kifejtette: a személyzeti vezérigazgató-helyettes tegnapi előadása nem tükrözi a menedzsment hivatalos álláspontját. Tovább

06.26. csütörtök
Túlfoglalkoztatás a Dunaferrnél: verziók

A nyilvánosság előtt először ma - a DO hasábjain már megzengetett - társadalmi párbeszéd konferencián szerepeltek először a Dunaferr Rt. létszámleépítésével kapcsolatos főszámok. Igaz, még csak tervek, de fontosságuk aligha kérdéses.Tovább

06.24. kedd
Hamarosan döntenek a tanácsadóról

Vélhetően az ÁPV Rt. igazgatóságának csütörtöki ülésén döntés születik a Dunaferr privatizációs tanácsadójáról, a meccs még többesélyesnek tűnik. Tovább

06.20. péntek
A szakszervezet az ÁPV-nél egyeztetett

Az ÁPV Rt. tárcaközi bizottságban tevékenykedő ügyvezető igazgatójával, Somkuti Istvánnal egyeztetett tegnap a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség delegációja. Tovább

05.28. szerda
Kelet-nyugat vagy nyugat-kelet

A két irány jelölheti azt is, hogy honnan érkezhet hozzánk a Dunaferrt privatizáló befektető, de inkább azt az együttműködést, amelynek részévé válhat a társaságcsoport. Részletes beszámolónk a mai gazdasági bizottsági ülésről.  Tovább

05.27. kedd
Privatizáció: under construction

Szerdán Dunaújvárosban tart kihelyezett ülést az országgyűlés gazdasági bizottsága. Kiválasztásra vár a tanácsadó cég. Év végére a tranzakció is lezajlik - a tulajdonosi elvárás szerint. A háttérben már egymásnak feszülnek a lobbik, ha máshogyan is, mint korábban vártuk.  Tovább

05.26. hétfő
Kihelyezett ülés a Dunaferr-privatizációról

Dunaújvárosban tartja kihelyezett ülését az Országgyűlés gazdasági bizottsága, értesült a DO. A tét és téma a Dunaferr privatizációja.Tovább

05.20. kedd
Dunaferr: felszállhat a füst

AZ ÁPV Rt. Igazgatóságának döntése értelmében lezárult a Dunaferr tanácsadói tenderének első fordulója - a DO-hoz eljuttatott közlemény szerint három pályázót hívnak meg ajánlattételre. Az ütemezés szerint decemberre privatizálható a Dunaferr.Tovább

05.14. szerda
Dunaferr: végre nyereség

A tervezett 644 millió forintos veszteséggel szemben 172 millió forint nyereséget mutat a Dunaferr első negyedévi eredménye - derült ki a társaságcsoport mai összevont igazgatósági és felügyelőbizottsági ülésén.Tovább

05.08. csütörtök
Alsóörs: sérül a bérmegállapodás

A tegnapi "kis" érdekegyeztető tanácsülésen nem esett szó a társaságoknál zajló leépítések témaköréről - nem mintha nem zajlanának a folyamatok, erre is kitérünk -, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet az alsóörsi táborral kapcsolatban került éles konfliktusba a munkavállalóval.Tovább

04.29. kedd
Tárcaközi: látogatóban a Dunaferrnél

Dunaújvárosban tartotta soros ülését a Dunaferr helyzetének rendezése, privatizációja kapcsán felmerülő gondok kezelésének előkészítésével megbízott tárcaközi bizottság, mely elsősorban foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozott ma.Tovább

04.25. péntek
Kamara: helyzetbe hozta a Dunaferr

A Dunaferr stabilizációs teendői, várható privatizációja helyzetbe hozták a helyi kamarát: a feléjük megfogalmazódó, erősödő elvárások jellemezték a mai küldöttgyűlést, melyen Hónig Péter elnök-vezérigazgató, dr. Kálmán András polgármester és a megyei kamarai elnök is beszédet mondott.Tovább

04.25. péntek
A működés feltételeinek biztosítása a fő cél

A Dunaferr-csoport idei beruházásairól a Dunaferr Hetilap Lukács Péter műszaki vezérigazgató-helyettest kérdezte: a tervben szereplő 9,7 milliárdos összeg alapvetően felújításokra és szinten tartó jellegű beruházásokra lesz elég az idén.Tovább

04.22. kedd
Hétfőig jelentkezhetnek a tanácsadók

A Dunaferr privatizációs tanácsadójával kapcsolatos részvételi felhívás a múlt héten jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, a jelentkezőknek tizenegy nap áll rendelkezésére: a határidő jövő hét hétfő..Tovább

04.16. szerda
Szállítói nap a Dunaferrben

Szállítói napot rendeztek tegnap a Dunaferr Rt.-ben, ahol a megjelent partnereket tájékoztatták az rt. helyzetéről, az Acélművek beolvadása nyomán kialakult új működési rendszerről.Tovább

04.03. csütörtök
Acélimport-korlátozás: százmilliós tétel

A számítások szerint mintegy 250 millió forint eredménymegtartás a "hozadéka" a tegnap elrendelt acélimport-korátozásnak a Dunaferr számára, nyilatkozta a DO-nak Hónig Péter elnök-vezérigazgató. Tovább

03.28. péntek
Hónap végén: új rt. cégbejegyzés

Hónig Péter elnök-vezérigazgató írását - címe: Folyamatosság és változás - közli jelen számában a Dunaferr Hetilap, a cégcsoport elmúlt nyolc hónapját elemző anyagnak a március 31-ei mérföldkő, az új rt. cégbejegyzése ad aktualitást. Tovább

03.21. péntek
Üzleti terv: megtakarítás kell a nullához

Közgyűlést tartottak ma a Dunaferr Rt.-nél, a tulajdonosok képviselői elfogadták a társaságcsoport idei üzleti tervét, mely 173 milliárd forintos konszolidált árbevétellel és közel 2,7 milliárd forintos negatív adózás előtti eredménnyel számol. Tovább

03.14. péntek
Hónig: ma a sajtó kérdezett

Hónig Péter, a Dunaferr elnök-vezérigazgatója pénteken délután - a március 15-ei szabad sajtó napja alkalmából - a helyi médiák képviselőit látta vendégül. Többször szóba került a DO hétfői élőfóruma.Tovább

02.18. kedd
Megkezdődött az átépített kokszoló felfűtése

Fontos szakaszába ért a III-as kokszolóblokk rekonstrukciója: megkezdődött az átépített szakasz felfűtése, a kényes művelet kilencven napig tart, a termelés a május 15-ei első szénbetöltéssel indulhat majd a tervek szerint. Tovább

01.31. péntek
Dunaferr közgyűlés: maradt az önkormányzat

Az Acélművek Kft. Dunaferr Rt.-be történt beolvadását követően az ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság mellett tulajdonos maradt Dunaújváros Önkormányzata. Az állami vagyonkezelő ajánlata kihagyható volt.Tovább

01.30. csütörtök
Aláírták a bérmegállapodást

Némi egyeztetést követően ma délelőtt aláírták a Dunaferrnél az idei bér- és szociális megállapodást. Az alapbérfejlesztés mértéke 4 százalék.Tovább

Tárcaközi bizottság alakul csütörtökön

01.20. hétfő

a Dunaferr átalakulása kapcsán várhatóan felmerülő foglalkoztatási kérdések rendezésére. Közben a dunaújvárosi önkormányzat a hónap végéig egyeztet az ÁPV Rt.-vel: a tét, hogy tulajdonos marad-e a város a Dunaferrben. Tovább

Közgyűlés: a tulajdonosok egyeztetnek

01.17. péntek

Rövid közgyűlést tartott ma a Dunaferr Rt.: január 31-ére halasztották az egyetlen napirendi pont, az Acélművek beolvadásával kapcsolatos dokumentumok megtárgyalását. Tovább

Bértárgyalások: új munkáltatói javaslat

01.15. szerda

A Dunaferr "állapotrajzának" ismertetésével folytatódtak a bértárgyalások ma reggel: a munkáltatói javaslat elmozdult, a szakszervezeti nem.Tovább

Dunaferr: újabb stabilizációs lépés

12.29. vasárnap

A Dunaferrt hitelező banki konzorciummal szindikált hitelmegállapodást írt alá szombaton a vállalatcsoport vezetése kétéves lejárattal.Tovább

Piaci káoszt okozna a Dunaferr leállása

12.20. péntek

Sokan értékelik úgy, hogy a kormány által juttatott összeggel még a privatizációig is meglehetősen szűkösen húzza ki a társaságcsoport. A DO annak nézett utána: milyen hatásai lennének a Dunaferr egy esetleges leállásának. Tovább

Kormánydöntés: maradtak nyitott kérdések

12.18. szerda

Hónig Péter elnök-vezérigazgató optimistán nyilatkozott a kormánydöntésről: elfogadták a stabilizációs és fejlesztési koncepciót, és a kormányszóvivő minden lényegi elemet említett tájékoztatójában. Dr. Kálmán András szerint a 6,5 milliárd forint átmenetileg biztosítja a Dunaferr működését. Tovább

Csak egyetlen döntés született döntések helyett

12.18. szerda

Csupán egyetlen elemet támogatott a kormány a Dunaferr Rt. stabilizációs és fejlesztési koncepciójából: hat és fél milliárd forintot biztosítanak a vállalatcsoportnak likviditási gondjai kezelésére - a céget pedig szigorú feltételekkel privatizálják. Tovább

A közgyűlés döntött: beolvadás

12.13. péntek

Rendkívüli közgyűlést tartott ma a Dunaferr Rt., az ÁPV Rt. jelenlévő tulajdonosi képviselője megszavazta az Acélművek Kft. beolvadásáról hozott határozatot, az önkormányzatok - így a dunaújvárosi is - nemmel voksoltak.Tovább

Az ÁPV elnöke nem kötelezte el magát

12.12. csütörtök

Mészáros Tamás elnökkel is tárgyalt az a szakszervezeti delegáció, amely az ÁPV Rt. székháza előtt megtartott demonstrációt vezette. Az állami vagyonkezelő elnöke nem kötelezte el magát konkrétumokban, de azt ígérték, képviselik a dolgozók álláspontját.Tovább

Döntés karácsony előtt?

12.12. csütörtök

Mintegy tizenhatezer aláírást tartalmazó petíciót nyútjott át Bálint Mihály az ÁPV Rt. elnökhelyettesének az rt. székháza előtt. Vásárhelyi szerint még karácsony előtt kormánydöntés várható a Dunaferr további sorsáról. Tovább

Döntés születhet a jövő heti Dunaferr közgyűlésen?

12.06. péntek

A dunaújvárosi közgyűlés tegnap zárt ülésen tárgyalt a Dunaferr Rt. jövő pénteki közgyűlésére kiadandó mandátumról. Dr. Kálmán András két feltétel teljesülése esetén támogathatja az Acélművek beolvadását: az állami tulajdonrész megtartását, a foglalkoztatás fenntartását kívánják biztosítani.Tovább

Csizmár: miniszterelnöki megbízás

12.04. szerda

Csizmár Gábor államtitkárt a miniszterelnök bízta meg azzal, hogy a Dunaferr átszervezése során felmerülő foglalkoztatási gondok kezelését koordinálja. Feladatairól kérdezte a DO munkatársa.Tovább

Kormányülés: most nem tárgyalnak a Dunaferr-ről

12.04. szerda

A kormány pénteki ülésén nem szerepel napirenden a Dunaferr-ügye, tudta meg a Dunaújváros Online.Tovább

MSZOSZ kongresszusa: hullámokat vert

11.25. hétfő

Medgyessy Péter miniszterelnök szereplése az MSZOSZ kongresszusán nem kis hullámokat vert. A Dunaferr és a szakszervezetek tevékenysége kapcsán tett kijelentései, az újságírók kiküldése nem a kedélyek lecsillapodását szolgálta.Tovább

Horváth és dr. Kálmán a miniszterelnöknél

11.19. kedd

A dunaújvárosi polgármester és a volt elnök-vezérigazgató tegnap délután megbeszélést folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési stratégiájáról.Tovább

Bértárgyalások: álláspontok

11.13. szerda

A jövő évi bér- és szociális megállapodást előkészítő tárgyalások a konkrét javaslatok megfogalmazásával folytatódtak ma délelőtt. Az álláspontok egyelőre meglehetősen távol állnak egymástól: a munkáltató javaslata szerint a személyi jellegű kiadások 10 százalékkal csökkennének, a szakszervezet 7 százalékos bértömeg-növekedést vár el. Tovább

Privatizáció: térségi együttműködés

11.12. kedd

A Dunaferr privatizációja során - szakemberek szerint - elsősorban olyan befektetők jöhetnek szóba, amelyek már érdekeltséget szereztek a kelet-közép-európai térségben, elsősorban a US Steel, mely hivatalosan is bejelentette további érdeklődését a térség iránt. Tovább

A vezérigazgató bízik a kormányzati döntésekben

11.04. hétfő

Hónig Péter elnök-vezérigazgatót az elindult bértárgyalásokról, a várható kormánydöntésekről, valamint a szerkezeti átalakításokról kérdeztük. Tovább

Dunaferr: 2003-ban eladják(?)

10.30. szerda

Csaknem száz társaságban meglévő tulajdonát adja el rövid időn belül az állam - tudta meg a Világgazdaság. A kormány stratégiai elképzelései szerint már 2003-ban pénzzé tennék többek között a Dunaferr Rt.-t is. Tovább

Mészáros: az állam nem lesz tulajdonos a Dunaferrben

10.28. hétfő

A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség a múlt csütörtökön folytatott megbeszélést Mészáros Tamással, az ÁPV Rt. elnökével. A nagyjelentőségű megbeszélésről mostanra készült el a tájékoztatójuk. Tovább

Döntöttek az Acélművek beolvadásáról

10.25. péntek

Délelőtt ülést tartott a Dunaferr Rt. igazgatósága: döntöttek az Acélművek Kft. beolvadásának előkészítéséről, délután a közgyűlés pedig elfogadta a stabilizációs és fejlesztési koncepciót. Tovább

Februárig biztos a Dunaferr hitelkerete

10.18. péntek

A Dunaferr hiteleinek nagyobb részét kezelő bankok által aláírt szerződés február végéig garantálja a hitelkeret fenntartását. Tovább

Szerződést írtak alá a Dunaferrt hitelező bankok

10.18. péntek

A Dunaferr fő hitelezői moratóriumi megállapodást írtak alá - tudósít a részvénytársaság közleménye.Tovább

Beolvad az rt.-be az Acélművek Kft.

10.01. kedd

A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója ma az üzemi tanácsok és az Ifjúsági Szervezet kérdéseire válaszolt. Azt is elmondta: megindult a folyamata az Acélművek Kft. rt.-be történő beolvadásának.Tovább

Szakszervezet: így nem lehet véleményt alkotni

10.01. kedd

A Dunaferr Vasas Szakszervezet tegnapi szövetségi tanácsülésén egyhangú véleményként megfogalmazódott: a rendelkezésükre bocsátott információk alapján csak formális lenne véleményezési joguk gyakorlása.Tovább

Egységesedő kereskedelempolitika a Dunaferrnél

09.30. hétfő

Suri Józsefet szeptember 9-ei hatállyal nevezte ki Hónig Péter elnök-vezérigazgató kereskedelmi vezérigazgató-helyettessé. Az új vezető nem most kerül először kapcsolatba a vasas szakmával, kereskedőként pedig azt hangsúlyozza: hasznos is lehet az új látásmód.Tovább

Hónig: nem hátráltatja a munkát a halasztás

09.27. péntek

A Dunaferr elnök-vezérigazgatóját a tegnapi az önkormányzati közgyűlés előtt - mikor már várható volt, hogy az rt. közgyűlése nem tárgyalja a Dunaferr-koncepciót - kérdeztük arról, milyen hatása lesz a halasztásnak.Tovább

Az önkormányzat támogatja a Dunaferr-koncepciót

09.27. péntek

A közgyűlés csütörtökön az esti órákban tárgyalta a Dunaferr-koncepcióval kapcsolatos polgármesteri előterjesztést: támogatják a stabilizációs és fejlesztési elképzelést, ha a kormányzat is támogatja a kistérségi fejlesztési tervet. Tovább

Dunaferr: összefogást sürget az MSZP

09.26. csütörtök

A DO-nak is eljuttatott sajtóközleményben összegzi a Dunaferr - és a kistérség - jövőjével kapcsolatos álláspontját az MSZP Dunaújvárosi Regionális Szervezete. Tovább

Dunaferr-koncepció: élesedés

09.26. csütörtök

A Vasas Szakszervezeti Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy az új menedzsment mellőzi az érdekképviseletet; a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Medgyessy Péter miniszterelnöknek írt nyílt levélben emeli fel szavát. Egyre élesebb tónusban éri kritika a Dunaferr stabilizációs-fejlesztési koncepcióját - és az új vezetést. Tovább

Fenntartják a foglalkoztatási szintet

09.25. szerda

A Dunaferr stabilizációs és fejlesztési koncepcióját az igazgatóság, felügyelőbizottság már elfogadta, a közgyűlés döntésére (és a szakszervezet véleményére) vár - ennek az anyagnak a megállapításaiból szemezget írásunk. Tovább

Közgyűlés elé kerülhet a stratégia?

09.25. szerda

Ma megbeszélést folytatott Hónig Péter elnök-vezérigazgatóval és dr. Kálmán András polgármesterrel a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa. A szakszervezeti vélemény nem készül el péntekig, így kérdéses, hogy tárgyalja-e az rt. közgyűlése a cégcsoport stabilizációs és fejlesztési koncepcióját.Tovább

Az igazgatóság és az fb elfogadta

09.20. péntek

mai összevont ülésén azt a középtávú stabilizációs tervet, amelyet a Dunaferr vezetése terjesztett a testületek elé. Az elképzelés újabb egyeztetéseket követően kerül a jövő pénteken tartandó közgyűlés elé. Tovább

Acélipar marad, állam megy

09.09. hétfő

A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója, Hónig Péter kifejtette az Ifjúsági Szervezet mai választmányi ülésén: a kormányzat abban érdekelt, hogy az acélipari tevékenység hosszú távon megmaradjon Dunaújvárosban, az állami hozzájárulásnak azonban minimálisra kell csökkennie. Tovább

Dunaferr: "külsős" a negyedik vezérigazgató-helyettes

08.30. péntek

Suri Józsefet, az EXACT Hungary Kft. vezetőjét kérte fel a társaságcsoport kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Hónig Péter elnök-vezérigazgató - áll a Dunaferr lapunkhoz eljuttatott közleményében. Tovább

Dunaferr: vezérigazgató-helyettesek - már hivatalosan is

08.16. péntek

A Dunaferr Rt. ma kiadott sajtóközleménye lényegében hivatalosan is megerősíti a Dunaújváros Online napokkal ezelőtt közölt információját a vállalatcsoport vezérigazgató-helyettesi tisztségeire kiírt pályázatokról. Tovább

Sokan lennének vezérhelyettesek

07.23. kedd

A múlt hét végén járt le a négy vezérigazgató-helyettesi posztra kiírt pályázat határideje a Dunaferrnél, hatvannyolc jelentkezés érkezett, a vezérigazgató kinevezte a bíráló bizottság tagjait. Tovább

Megtartotta alakuló ülését az igazgatóság

07.12. péntek

A Dunaferr Rt. rendkívüli közgyűlése ma folytatta két hete felfüggesztett munkáját. Azt követően a Dunaferr Rt. igazgatósága a testület elnökévé választotta Hónig Péter vezérigazgatót. Tovább

Vezérigazgató: év végére a havi veszteség lenullázódhat

07.09. kedd

Hónig Péter, a Dunaferr új vezérigazgatója interjúnkban beszél a társaságcsoport valós helyzetéről, a stratégia kidolgozásának és a vezetőváltásoknak a folyamatáról, a polgármesterrel kötött szóbeli megállapodásáról és a sporttámogatásokról. Tovább

Pályázat a vezérhelyettesekre

07.07. vasárnap

Hétfőn jelenik meg a Dunaferr négy vezérigazgató-helyettesére kiírt pályázat szövege, a nyílt pályázat nyerteseivel augusztusban kötik meg a szerződést. Tovább

Hónig Péter tárgyalt a bankokkal

07.01. hétfő

A Dunaferr Rt. finanszírozásában részt vevő öt bank kezdeményezésére az ÁPV Rt. vezetése és Hónig Péter vezérigazgató megbeszélést folytatott a társaságcsoport jelenlegi helyzetéről, a rövid és középtávú elképzelésekről.Tovább

Egy szavazás - és tanulságai

06.30. vasárnap

Kiadó az elnöki szék címmel bonyolította legutóbbi internetes szavazását a DO. A téma fontosságára tekintettel továbbgondoljuk az olvasói voksok eredményét. Tovább

A Dunaferr-jövő: bizalmi kérdés

06.28. péntek

A kormányzat, a Gazdasági Bizottság többségi oldala, az ÁPV Rt. mind nagyfokú bizalommal viseltetnek az új (elnök-)vezérigazgató iránt, sikeres a Dunaferr jövőépítése azonban csak akkor lesz, ha az önkormányzat és a munkavállalók is bíznak a vezetésben - fogalmazta ma meg Hónig Péter. Tovább

Megkezdődött: Dunaferr-közgyűlés

06.28. péntek

Megkezdődött a Dunaferr Rt. közgyűlése délelőtt tíz után pár perccel a vendégházban. Az esemény jelentőségét jelzi, hogy az ÁPV Rt.-t Mészáros Tamás elnök képviseli. Tovább

Mielőbb felkészítik a privatizációra a Dunaferrt

06.27. csütörtök

Elkészült összefoglaló anyagunk a mai Dunaferr-történésekről, miután munkatársunk megérkezett az ÁPV Rt. sajtótájékoztatójáról, és megválaszolta a telefonon érkezett kérdések özönét, és begyűjtötte az értékeléseket, véleményeket, találgatásokat.Tovább

Hónig Péter: kis ki kicsoda?

06.27. csütörtök

A DO Vezéréletrajz-író Szabadcsapata summázata a Dunaferr Rt. új elnök-vezérigazgatójának múltját kutatta. Lássuk az eredményt!Tovább

Hivatalosan is: Hónig Péter

06.27. csütörtök

Dr. Mészáros Tamás elnök és Kamarás Miklós vezérigazgató jelentette be az ÁPV Rt. döntését ma a Dunaferr új vezetéséről. Az elnök-vezérigazgató immár hivatalosan is: Hónig Péter. Nyilvánosságot kapott az igazgatóság ÁPV-s delegáltjainak névsora is.Tovább

Dunaferr: a szakszervezeti álláspont

06.27. csütörtök

A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti szövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatója is elnök-vezérigazgatóként aposztrofálja Hónig Pétert - emellett közli a szakszervezet álláspontját a tulajdonosi döntésről. Tovább

Hónig Péter a Dunaferr Rt. élén!

06.27. csütörtök

A Dunaújváros Online nem hivatalos forrásból úgy értesült: Hónig Péter elnök-vezérigazgatói minőségben kerül a tulajdonosi döntést követően a Dunaferr Rt. élére. A vasasszakszervezet vezetése megerősítette információnkat. Tovább

Döntésre vár a Dunaferr

06.26. szerda

Jó egy nappal a pénteki közgyűlés előtt még semmi biztosat nem lehet tudni. Jelöltek vannak az elnöki posztra, van, akiről úgy tudni, még versenyben, egyes információk szerint ma este ült össze az ÁPV Rt. vezetése a döntés meghozatalára. Tovább

A Boston szerint: szerkezetváltás, privatizáció

06.26. szerda

A The Boston Consulting Group által készített összefoglaló jelentés és javaslat egy példánya informális úton eljutott a Dunaújváros Online szerkesztőségébe. A neves tanácsadó cég nem javasol sokkterápiát, de a jelenlegi status quo fenntartását sem: szerkezetváltást és privatizációra való felkészítést. Tovább

Dunaferr: parlamenti csörte

06.26. szerda

A kormányzaton, a szocialistákon belüli harcok, a személyek körüli huzavona miatt került ismét nehéz helyzetbe a Dunaferr. Nem volt csődhelyzet, de lehet: az igazgatóság levele nyomán adott ki közleményt a bizalom helyreállítása érdekében az ÁPV Rt. Tovább

Huzavona miatt vészhelyzetben

06.23. vasárnap

A kormányzaton, a szocialistákon belüli harcok, a személyek körüli huzavona miatt került ismét nehéz helyzetbe a Dunaferr. Nem volt csődhelyzet, de lehet: az igazgatóság levele nyomán adott ki közleményt a bizalom helyreállítása érdekében az ÁPV Rt. Tovább

Áttörés a Dunaferr és a híd ügyében

06.19. szerda

Áttörésként értékelhető dr. Kálmán András és Ecsődi László a pénzügyminiszterrel és a gazdasági miniszterrel, valamint az ÁPV Rt. vezetőivel folytatott ma délutáni tárgyalása: nem lesz csőd, közösen állítják helyre a vasmű működőképességét és dolgoznak jövőjén, megvalósulnak a térséget érintő infrastrukturális fejlesztések.
Tovább

Dunaferr: válsághelyzet

06.17. hétfő

A Dunaferr Rt. menedzsmentje ma kapta kézhez a Boston Consulting Group (BCG) elemzését a vállalatcsoport állapotáról. A DO elektronikus postaládájában is landolt a BCG-megállapításokat összegző sajtóközlemény.Tovább

Jövő pénteken kormányülésen döntenek a Dunaferr-ről

06.11. kedd

Medgyessy Péter miniszterelnök ma délután fogadta dr. Kálmán András polgármestert, valamint Ecsődy Lászlót - a város és környéke parlamenti képviselőit: a megbeszélés a Dunaferr működőképességét fenntartó és a jövő szempontjából fontos lépésekről szólt.Tovább

Nem volt rendkívüli a rendkívülin

05.27. hétfő

Semmi váratlan nem történt a Dunaferr Rt. ma megtartott rendkívüli közgyűlésén: az ÁPV Rt. visszadobta a labdát az igazgatóságnak. Nincs tehát új igazgatósági tag, elnököt legfeljebb maguk közül választhatnak.Tovább

A privatizációs tervek nem mentek át

05.21. kedd

A Dunaújváros Online megszerezte - és betűhíven közli - dr. Dorkota Lajos országgyűlési képviselőnek a Dunaferr-rel kapcsolatos parlamenti interpretációja szövegét, valamint dr. László Csaba pénzügyminiszter válaszát. Tanulságos. Tovább

Kereskedő cégeket érinthet az operatív terv

05.16. csütörtök

A Dunaferr igazgatósága által az elmúlt ülésen tárgyalt, a keddi ülés elé végleges formában bekerülő operatív intézkedési terv olyan lépéseket is tartalmaz, amelyeket egyesek privatizációként értelmeznek, van, aki ezt cáfolja.Tovább

Az evezősök húzzák, Faragó elhúzott

05.09. csütörtök

A VI. Kohászati Másodtermék- és Acélszerkezet-gyártó Konferencia helyszíne ma és holnap a Hotel Pelso Balatonszéplakon. Az esemény keretében megtartott sajtótájékoztatón Tóth László Dunaferr vezérigazgatót több fontos témában kérdeztük.Tovább

A Dunaferr megállapodott a MÁV-val

05.08. szerda

Ma megszületett a megállapodás tervezete a MÁV és a Dunaferr között, a dokumentum már csak a vezérigazgatók aláírására vár. A vasúttársaság garanciát kért arra, hogy pénzéhez jut. Kompromisszumos megoldás született, mely kemény feltételeket tartalmaz a Dunaferr-re nézve.Tovább

Kvótarendszer védi a hazai acélipart

05.06. hétfő

Két hét múlva vezetik be információink szerint a hazai acélipart védő kvótarendszert. Az 1998-2000 közötti időszak átlagához viszonyított kvótákat három országcsoportra vonatkoztatják, efölött a védővámok átlaga 20 százalék lesz.Tovább

2,6 milliárd a Dunaferr vesztesége

05.02. csütörtök

Az acéltermékek árának visszaesésével magyarázza Tóth László vezérigazgató a vállalatcsoport első negyedévi veszteségét, amely az első negyedévben 2,6-2,7 milliárd forintra tehető a tervezett 1,6 milliárd forinttal szemben.Tovább

Horváth István elvállalná az elnökséget, feltételekkel

04.29. hétfő

Horváth István, a Dunaferr volt elnök-vezérigazgatója megerősítette a polgármester DO-nak tett nyilatkozatát: megkeresték, hogy vállalja el az elnöki posztot. Tovább

A Dunaferrnél is készülnek a váltásra

04.26. péntek

A DO információi szerint a Dunaferr vezetői is készülnek a váltásra: olyan anyagok készülnek, amelyek elősegítik az átadás-átvételt, a bő egy éves időszak lezárását. Folynak a találgatások az új menedzsmentről, az elnöki posztra a jelölt: Horváth István. Tovább

Védelem a hazai acéliparnak

04.04. csütörtök

A Külügyminisztérium tegnapi, szerkesztőségünkbe is eljuttatott sajtóközleménye szerint Magyarország sem tudja elkerülni, hogy az acélszektorban piacvédelmet vezessen be. A tervezett intézkedések illeszkednek a Dunaferr által javasolt lépésekhez, az importkorlátozásról jövő héten indulnak az egyeztetések. Tovább

Sürgőssé vált a hazai acélipar védelme

03.27. szerda

Április elejétől kvótarendszert vezet be az Európai Unió, a Bizottság határozata szerint a huszonegy acélipari termék esetében a megszabott mennyiség fölött beérkező szállítmányok után 15-26 százalékos vámpótlékot kell fizetni.Tovább

Hamarosan zárul az Acél XXI. végelszámolása

03.26. kedd

Az Európai Unió április 3-ától ideiglenes védővámokat vezet be tizenöt acéltermékcsoportra, ha a bevitel túllép egy adott mennyiséget. A Dunaferr elleni dömpingeljárást amúgy is megsínylő magyar acélkivitel lehetőségei emiatt tovább romlanak.Tovább

Csődbe ment Zarándok

03.13. szerda

A Dunaferr-botrányok miatt elhíresült Zarándok János vállalkozó bányacége, a Mészkő és Dolomit Kft. (MD) március 18-án csődeljárást kezdeményez saját maga ellen a bíróságon - mondta az üzletember a Népszabadságnak.Tovább

Átépítik a kokszolóblokk egyik felét

03.08. péntek

Egy év múlva 420 ezer tonna kokszot termelhet évente a III-as kokszolónak az a fele, amelynek átépítéséről ma írt alá 10 millió dolláros szerződést a Dunaferr a kivitelezővel. Azt követően indulhat a második ütem. Tovább