Helyben járnak
Sikertelen volt tegnap is a bértárgyalás a szakszervezetek és a Dunaferr
vezetése között, az álláspontok nem közeledtek. Az új vezetés számára első
bértárgyalásuk nehéz vizsga lesz, a szakszervezeteket pedig a gazdasági
helyzet állítja próba elé. A következő forduló: pénteken reggel.
A Dunaferr Rt. vezetése által kiadott sajtóközlemény szerint a tegnapi tárgyaláson a munkáltató megerősítette a korábbi 6,5 százalékos alapbérfejlesztésre és a bérrendszer módosítására tett javaslatcsomagját. A munkáltatói indítvány egyben javaslat a jelenleg hatályos Kollektív Szerződés bérkategória-rendszerének módosítására is.
A szakszervezet által megjelentetett szóróanyag azonban -
a karikatúra is ebből származik - kifejti: a szakszervezetek a munkáltató
ajánlatát továbbra sem tekintik tárgyalási alapnak. Kitartanak az általuk
képviselt megállapodási javaslat mellett, amelyet még a november 5-ei tárgyaláson
adtak át az rt. vezetésének. A szakszervezetek 12 százalékos bérköltség-növekedést
szorgalmaznak.
A Dunaferr kultúrtermében pénteken megtartott munkásgyűlésen
a jelenlévők kinyilvánították: figyelmeztető sztrájkra - sőt a teljes munkabeszüntetésre
is - hajlandóak, amennyiben a bértárgyalások nem vezetnek eredményre. Akkor
az is megfogalmazódott, hogy a jövőre - mindkét fél által - prognosztizált
8 százalékos infláció következtében a bérek reálértéke a munkáltató javaslatának
elfogadása esetén drasztikusan csökkennének. Ezt még fokozná, ha a kategória
szorzókat 1,1-del visszaosztanák - miként az rt. vezetésének javaslata
tartalmazza -, a szakszervezetek számítása szerint ez 5-25 ezer forintos
csökkenést eredményezne az egyes kategóriákban kötelező minimumbérek esetében.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet
közös tájékoztatója - mely a Helybenjárás! Címet kapta - a 2002. évi bér-
és szociális megállapodást előkészítő tárgyalásokon a munkáltató azt állítja
magáról, hogy átlátja felelősségét, nyitott és rugalmas. Konstruktív együttműködést
kér a szakszervezetektől, amely - megítélésük szerint - nem ismeri a vállalatcsoport
helyzetét. Így a következő, péntek reggeli tárgyaláson is a Dunaferr helyzetének
ismertetésével kezd majd a munkáltató.
A Dunaferr helyzete valóban nem rózsás, az acélpiac jövőre sem kecsegtet túl sok jóval, a első félévben nem várható fellendülés, a nehéz helyzet ezt a régiót különösen sújtja, a kassai acélműben kollektív szabadságra küldték a dolgozókat. Erősen kérdéses tehát, hogy mit érhet el a szakszervezet, milyen hatást válthat ki a sztrájk, illetve az azzal való fenyegetés. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a jelenlegi vezetésnek ez az első bértárgyalása vállalatcsoport-szinten. Nem lesz könnyű vizsga.
K.K.
(Dunaújváros Online Hírek)

|