Albizottsági vita a Dunaferr-ről
Mai ülésén a Dunaferr működését vizsgáló parlamenti albizottság Csiha Judit
volt privatizációs minisztert és Horváth István volt elnök-vezérigazgatót
hallgatta meg.
A Dunaferr cégcsoport vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződés
sokkal körültekintőbb volt és a törvényi előírásoknak jobban megfelelt,
mint a más cégekkel korábban kötött ilyen szerződések - mondta Csiha Judit,
az előző kormány privatizációs minisztere a Dunaferr működését vizsgáló
parlamenti albizottság csütörtöki ülésén.
Csiha Judit elmondta, korábban sem a Dunaferrtől, sem az ÁPV
Rt. felügyelőbizottságától nem érkezett olyan kifogás 1997-ben, amely miatt
drasztikus és azonnali változásokra lett volna szükség. A következő év
nyaráig sem merültek fel komolyabb kétségek a működést illetően, azóta
a cég - mint a volt privatizációs miniszter fogalmazott - furcsa üzleteket
kötött, és szerinte olyanok vezetik a társaságot, akik nem elég jártasak
az acéliparban, ezért romlik a cég állapota. Az ülésen Horváth István,
a Dunaferr korábbi vezérigazgatója kijelentette: az Acél XXI. Kft. vezetői
nem vettek fel sikerdíjat, de osztalékot igen. A sikerdíj összege a végleges
megállapodás szerint 607 millió forint lett volna.
(MTI)

|