november 22. (csütörtök) 16:33

A feljelentés kiegészítését kérték

A múlt hétvégén érkezett meg a feljelentés az APEH bűnügyi igazgatóságára a dolomit-ügyben adócsalás, csalás és magánokirat-hamisítás tárgyában ismeretlen tettes ellen. A nyomozók feljelentéskiegészítést kértek.

   Az APEH szóvivője, Burillák Attila a Dunaújváros Online kérdésére elmondta, hogy a hatósághoz a múlt hétvégén érkezett meg az a feljelentés, amelyről hétfőn kaptuk meg a Dunaferr sajtóközleményét. A feljelentésben ismeretlen tettes által elkövetett adócsalás, csalás, magánokirat-hamisítás gyanúja fogalmazódott meg. A nyomozók a szóvivő szerint a feljelentés kiegészítését kérték. A hatóságnak összesen hatvan nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a nyomozás megkezdéséről, ennyi idő alatt kell tehát megbizonyosodniuk arról, hogy a rendelkezésre álló adatok, okiratok alapján a feljelentésben foglalt gyanú alaposnak tekinthető.
   Burillák Attila kérdésünkre kifejtette: nem zárható ki, hogy további dokumentumok szükségesek a nyomozás megkezdéséről szóló döntés meghozásához. Emellett kitért arra is, hogy feljelentéskiegészítés szakaszában álló ügyről lévén szó: további felvilágosítást nem adhat, más ügyről sem szoktak adni ilyen stádiumban. Érdeklődésünkre a szóvivő azt is megerősítette, hogy a Portolan-ügy is a feljelentéskiegészítési időszakban tart, tehát még abban az ügyben sem rendelték el a nyomozást.

K.
(Dunaújváros Online Hírek)

A feljelentésről szól anyag a DO-on
A Portolan-ügy összegzése


Vissza