Öt százalékkal drágul az áram
Januártól öt százalékkal emelkedik a villamos
energia ára. A tervezett inflációhoz igazított
emelés nem fedezi a Magyar Villamos Művek
megnövekedett költségeit, emiatt a cég az
ideinél is nagyobb állami segítségre tarthat
majd igényt.
A Népszabadság információi szerint
január 1-jétől öt százalékkal emelkedik a
villamos energia ára - nyilatkozta a lapnak
Matolcsy György gazdasági miniszter. Mint
mondta, a Nemzeti Bank prognózisa 4,5-5 százalékos
inflációt jelez, ehhez mérten határozták
meg a áramáremelésre tett javaslatot. A kormány
előreláthatólag december 14-i ülésén foglalkozik
az energiaár-változással. A miniszter megerősítette,
hogy a gázárakat jövő év júliusáig nem kívánják
megváltoztatni.
Ismeretes, hogy az érvényben
lévő törvények szerint a villamos energia
árát minden év január 1-jén kell az infláció
és a tüzelőanyagár változásai alapján módosítani.
A gázárakat minden év július 1-jén igazítják
a megváltozott feltételekhez.
A készülő villamosenergia- és
gáztörvény a lakosság számára a későbbiekben
sem jelent majd lényeges változást, mert
hatósági árak fogják azután is szabályozni
az árakat. A piacnyitás a jelenlegi elképzelések
szerint a nagyfogyasztókat érinti majd 2003.
január 1-jétől.
Az idén az áram árát a kormány
által megtervezett infláció mértékével -
hat százalékkal - emelték. Ez komoly veszteségeket
okozott, elsősorban a Magyar Villamos Műveknek,
amit a kormány később költségvetési forrásból
pótolt. A közelmúltban a zárszámadáskor 22
milliárd forintot kapott az MVM vesztesége
kompenzálására. Lapunk értesülése szerint
a jövő évi veszteség az MVM-nél még ezt is
meghaladja, ha csupán öt százalékkal emelkedik
az áram ára.
A júliusi gázáremelés korlátozását
viszont segíthetik a világpiaci folyamatok.
Szitó János, a Panrusgáz vezérigazgatója
az MTI-nek ugyanis azt mondta: a kőolaj és
az olajtermékek világpiaci árának csökkenése
következtében a földgáz importára a jövő
év első negyedében várhatóan mintegy hét
százalékkal tovább mérséklődik. A magyar-orosz
gázipari társaság azért tette közzé előrejelzését,
mert a sajtóban a közelmúltban ezzel ellentétes
információ látott napvilágot. A megjelent
hírek szerint a Gazprom jövőre mintegy 25
százalékkal drágábban exportálja a földgázt.
A Panrusgáz Rt. importálja Magyarországra
a Gazpromtól származó földgáz teljes mennyiségét
- tavaly csaknem nyolcmilliárd köbmétert
-, amely a magyarországi gázellátás mintegy
60 százalékát tette ki. Peredi Ágnes
(Népszabadság)

|