december 10. (hétfő) 19:16

Kétnapos okítás a kamaránál

Zsúfolásig telt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Csillag Házban található konferenciaterme ma délelőtt a kétnapos, adózásról, számviteli és cégbírósági kérdésekről szóló előadássorozat és konzultáció nyitányára.

   A vállalkozásokat érintő legfontosabb aktuális kérdésekről tájékozódhatnak azok, akik részt vesznek a helyi kamara és az Axioma 2000 Kft. által szervezett hétfő-keddi előadássorozaton és konzultáción a DKIK Csillag Ház harmadik emeletén található konferenciatermében. Reggel nyolctól délután háromig mind a két napon egymást követik a fontosabbnál fontosabb témák: ma először a cégbírósági eljárás aktuális kérdéseiről beszélt Kissné dr. Juhász Edit cégbíró.
   A személyi jövedelemadóról szóló törvény változásait Filkey Klára, az APEH Fejér Megyei Igazgatóságának osztályvezetője mutatta be a jelenlévőknek. Beszélt arról, hogy a 2001-2002-es adóról korábban együtt született döntés, ennek értelmében történik meg 2002-ben is az adótábla újabb valorizálása. A legfontosabb változás jövőre az szja rendszerében, hogy a társadalombiztosítás által folyósított nyugdíj adómentes 2002. január elsejétől, tehát nemcsak, hogy nem kell utána adót fizetni, hanem össze sem kell vonni a többi jövedelemmel.
   Az adójóváírás plafonja is változik, 1,4 millió forintra, emellett a lakáscélú hitelek után igénybe vehető kedvezmény mértéke is jelentősen, 240 ezer forintra nő használt lakás vásárlására felvett hitel esetében is. A kisvállalkozások jövőre már 10 helyett 30 millió forintos maximális összeggel csökkenthetik bevételeiket beruházás esetén, ha a vállalkozás nyereséges.
   A mezőgazdaságban dolgozók számára jelentős kedvezményt jelent, hogy a családi gazdaságban közreműködők fejenként 6 millió forintos forgalomig átalányadózást választhatnak. Ha nem így döntenek, akkor az igazolt költségek felett kistermelői költségátalányként 40 százaléknyi összeget, tehát legfeljebb 2,4 millió forintot számolhatnak el költségként számlák nélkül. Hogy pontosan milyen kört érint majd ez a kedvezmény, azt a termőföldről szóló törvényben fogja rögzíteni a parlament.
   Az szja esetében változik a részvények vásárlása, eladása esetében is a szabályozás, negyedévenként - amennyiben a két esemény ugyanannál a brókercégnél történt - lehet kompenzálni a nyereséget a veszteséggel. Amennyiben veszteségben marad év végén a befektető, a következő évre átviheti azt, így csökkentheti az akkor keletkező nyereségét.
   A különböző adózási kérdések sorában ezután Pásztor Józsefné ellenőrzési igazgatóhelyettes - szintén a megyei adóhatóságtól - a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény változásairól beszélt. Kifejtette, hogy a 2001-2002-es együtt megalkotott szabályok az eredeti elképzeléshez képest jövőre csak kissé módosulnak. Az idén már bevezetett, beruházás esetén történő adóalap-csökkentési lehetőség maximális összege jövőre 10-ről 30 millióra nő. Ez a lehetőség a mikro, illetve kisvállalkozásokat érinti, mivel mind a mérlegfőösszeg (500 millió forintig), mind a foglalkoztatottak száma (25 fő alatt) korlátozott. Emellett kiesnek a támogatotti körből az olyan vállalkozások, amelyeknél a tulajdonos között nem természetes személyek is vannak. A komoly kedvezményt - mely szerint gyakorlatilag duplán lehet csökkenteni a beruházás maximális összegnél kisebb részével az adóalapot - még egy szabály korlátozza: nem lehet több mint az adózás előtti eredmény.
   Az adórendszer már felkészült az EU-csatlakozásra, így az uniós 3, illetve 10 milliárd fölötti beruházások támogatását célzó, taggá válásunk után elérhető kedvezményekhez igazították a szabályozást. Az unió számára Magyarországnak előre kell jeleznie, hogy hány ilyen jellegű, adott időn belül megvalósult beruházásra lehet számítani már a csatlakozáskor. Ezért a fenti nagyságrendet elérő beruházások esetében előzetes bejelentési kötelezettség lépett életbe, a már megindult beruházásokat január 31-ig kell jelenteni. Kisebb jelentőségű változás, hogy jövőre a végrehajtói irodák is a gazdasági társaságok közé tartoznak majd.
   Az adózás rendjéről szóló törvény változásait Villányi-Kollár Károly Dusán adótanácsadó (BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar) elemezte. A nap zárásaként pedig a megyei APEH osztályvezetője, Menyhárt Róbert az általános forgalmi adóról szóló törvény módosulásait ismertette.
   A keddi napot a számviteli törvény változásairól, az éves zárásra, a beszámolók összeállítására való felkészülésről szóló előadás nyitja - a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar két tanára, dr. Bocsó Klára és Villányi-Kollár Károly Dusán részvételével -, majd az euróra való áttéréssel kapcsolatos tudnivalókról fog beszélni Taróczi Sándorné, a Kereskedelmi és Hitelbank Közép-Dunántúli Régió főosztályvezetője. Ezt követően személyes konzultációkra kerülhet sor az előadókkal. A kétnapos eseményen a kamarai tagok jelentős kedvezménnyel vehetnek részt.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)



Vissza