Január elsején biztosan nem lesz áramáremelés
A Magyar Energia Hivatal főigazgatójának
Mikulás-napi bejelentése, miszerint a kormány
december 14-i ülésén áment mondanak az átlagosan
5 százalékos áramáremelésre, nem vált valóra.
Így nem tudják időben kihirdetni az új árakat,
amelyek bevezetése január első hetére vagy
az utánra csúszhat. A kormány nem döntött a 2002.
január elsején időszerű áramáremelés mértékéről
pénteki, Sopronba kihelyezett ülésén, csupán
a készülő, a 2003-as piacnyitást lehetővé
tevő új gáztörvénnyel foglalkozott. Leghamarabb
december 18-i ülésén határozhat a kabinet
az áramárakról, ám ez már azt jelenti, hogy
ha betartják a törvényes határidőket, vagyis
a Magyar Közlönyben való megjelenést követő
15 napot, akkor legkorábban január első hetének
végén léphetnek hatályba a megemelt tarifák.
Ez nem újdonság, hiszen idén is csupán január
7-én éjféltől tudták bevezetni a módosult
árakat - emlékeztet Gerse Károly, a Magyar
Villamos Művek (MVM) Rt. kereskedelmi igazgatója.
Érdeklődésünkre, hogy vajon
milyen áron tudja majd továbbadni az erőművektől
vásárolt áramot az MVM a szolgáltatóknak,
Gerse Károly csupán annyit tudott mondani,
hogy még nem látták a rendelettervezet szövegét,
tehát fogalmuk sincs (legfeljebb sejtelmük
van) arról, hogy mire kell felkészülniük.
Azt már Katona Kálmán, az MVM elnök-vezérigazgatója
múlt héten, az energiahivatali bejelentés
után elmondta lapunknak, hogy az 5 százalékos
átlagos fogyasztói áremelés várhatóan 50
milliárd forint fölötti veszteséget okoz
a cégnek, amely 12 százalékos emelés mellett
maradhatna csupán nullszaldóban.
(MTI)

|