Az MSZP nem szavazott a Dunaferr-jelentésről
A Dunaferr működését vizsgáló parlamenti
albizottság néhány módosítással elfogadta
összefoglaló jelentését hétfői, utolsó ülésén.
A szavazáson az MSZP képviselői nem vettek
részt. Csiha Judit (MSZP) arra hivatkozott,
hogy az ülés előtt mindössze negyedórával
kapta kézhez a negyvenoldalas jelentés tervezetét,
Suchman Tamás pedig meg sem kapta. Ezért
a két képviselő kivonult a teremből. Márton
Attila (Fidesz), az albizottság elnöke elmondta:
a jelentést a pénteki futárszolgálattal küldték
ki, így az péntek délután már a képviselők
rendelkezésére állt. Csiha Judit azonban
azt mondta, hogy hét végén már nem volt lehetősége
arra, hogy összevesse az albizottsági jegyzőkönyveket
a jelentéssel.
Balla György (Fidesz) közölte:
az összefoglaló jelentés alapos, tényszerű
és összefogott. Szerinte az albizottság által
meghallgatottak közül senkise hozott fel
egyetlen érvet sem a vagyonkezelői szerződés
megkötése mellett. A beszámolókból kitűnt:
a Dunaferrt 1993-1994-ben növekedési pályára
állították, a privatizáció előkészítését
pedig csak hátráltatta a szerződés. A fideszes
képviselő szerint a Dunaferrt kezelő Acél
XXI. Kft. az ÁPV Rt. számára láthatatlanná
tette a cégcsoport működését, mivel a vagyonkezelő
hatóság csak az Acél XXI Kft. által kiadott
anyagokból dolgozott. Hozzátette: a szerződésben
meghatározott sikerdíj előnytelenebb volt
az állam számára, mint ami a pályázati kiírásban
szerepelt.
Szalay Gábor (SZDSZ) úgy vélte:
az összefoglaló nem korrekt; egyoldalú és
elfogult. Olyan, mintha az egyik szereplőt,
nevezetesen Orbán Győzőt, a miniszterelnök
édesapját, a Dolomit Kőbányászati Kft. többségi
tulajdonosát kiretusálták volna a jelentésből.
Szerinte a testület még nem végezte el a
munkáját, ezért összefoglaló sem készülhet,
ezért ő nem fogadta el az anyagot. A szabad
demokrata képviselő közölte: az albizottság
alaposan megvizsgálta a vagyonkezelői szerződést,
illetve a vagyonkezelési időszakot, de a
dolomitszállításokkal kapcsolatban senkit
sem hallgattak meg. Szerinte a szembeszökő
hiánytalanságok miatt hiteltelenné vált a
jelentés.
Gidai Erzsébet (MIÉP) azt mondta:
az anyag kimondja, hogy a Dunaferr fokozatosan
eladósodik, és azt, hogy vagyonok tűntek
el a kereszttulajdonlások miatt. A MIÉP-es
albizottsági tag előterjesztése alapján a
jelentésbe bekerült: az albizottság javasolja
a gazdasági bizottságnak, hogy küldjék át
a jelentést az ügyészségnek, és ha abban
visszásságokat észlel, indítson vizsgálatot.
Elhangzott: bár a bizottság
a jelentést elfogadta, az még kiegészíthető.
Szalay Gábor ugyanis írásban tett fel kérdéseket
Zarándok Jánosnak, a Mészkő és Dolomit Kft.
tulajdonosának. Csiha Judit és Suchman Tamás
szintén írásban kért nyilatkozatot Orbán
Győzőtől. Amennyiben ezek a válaszok megérkeznek,
bekerülnek a jelentésbe.
A gazdasági bizottság január
végén vagy február elején tárgyalja az albizottság
munkáját összefoglaló anyagot.
(Forrás: MTI)

|