| Dicsérve is elmarasztal a jelentés |
 |
A Dunaferr Rt.-ről szóló, mintegy negyvenoldalas,
a Dunaferr-albizottság által készített jelentéstervezet
főbb megállapításairól cikkezik a Népszava.
A Dunaferr Rt. hosszú távú fejlesztési
koncepciója több megoldást is felvetett,
ugyanakkor az egyes technikák teljes vizsgálata
helyett Suchman Tamás volt privatizációs
miniszter kizárólag a vagyonkezelői konstrukcióra
adott utasítást - többek közt ezt a megállapítást
tartalmazza a parlament által létrehozott
Dunaferr-albizottság jelentéstervezete.
A tervezetet a kormánypárti
képviselők szavazatával az albizottság már
elfogadta, a gazdasági bizottság várhatóan
január végén vagy februárban szavaz majd
róla.
A lap birtokába került dokumentum
a Dunaferr 1996-os vagyonkezelésbe adását
kifogásolja és azt, ahogy a vállalat akkori
vezetői által alakított Acél XXI. Kft. elnyerte
a cég irányítását. A vagyonkezelési szerződés
jogi problémái mellett a tervezet részletesen
foglalkozik a Dunaferr-csoport cégeinek tulajdonviszonyaival
(különös tekintettel az Acél XXI-re), a cég
gazdálkodásával és eladósodásával is.
A jelentés azonban elismeri
a Dunaferr gazdasági sikereit is. Eszerint
a cégcsoport az 1995-97-es időszakban évről
évre növelte termelését, emelkedett bel-
és külpiaci forgalma. A társaság nettó költségvetési
befizetése ezekben az években 8-17 milliárd
forintot ért el, és közvetlenül 11 ezer alkalmazottat
foglalkoztatott. Exportbevételei pedig 600
millió dollárral meghaladták az importkiadásokat.
Nem került be a jelentésbe Chikán
Attila, a Fidesz-kormány gazdasági miniszterének
kijelentése arról, hogy "a vagyonkezelői
szerződés egy lehetséges megoldás volt a
cég akkori helyzetére". Chikán a cég
felügyelőbizottságának volt elnökeként is
érintett az ügyben. Továbbá nem foglalkozott
az albizottság a Dunaferr dolomitbeszállítási
kérdéseivel, mert a Dunaferr Acélművek Kft.
felügyelőbizottsága ez ügyben ismeretlen
tettes ellen feljelentést tett. Nem hallgatták
meg az érintett Orbán Győzőt, a kormányfő
édesapját és üzleti vetélytársát, Zarándok
Jánost sem, ám ez utóbbitól írásban kért
tájékoztatást a testület.
(Népszava)
A Dunaferr Rt. honlapja
Dunaferr-fórum a DO-n
ÁPV-fórum a DO-n
|