| Savanyú volt a savanyúboros |
 |
Nem sok jóról tudott beszámolni a mai évzáró
műszaki - úgynevezett savanyúboros - értekezleten
Tóth László vezérigazgató. Nehéz év után,
nehéz félév (ha csak annyi lesz) előtt, több
feketedő és több már mennydörgő viharfelhő
közepette a Dunaferr.
A tervezett veszteséget (2,9
milliárd) meghaladó, mintegy 4 milliárd forintnyi
negatív eredménnyel zárják az idei évet várhatóan
a Dunaferrnél, fejtette ki az értekezleten
Tóth László vezérigazgató. Elmondta, hogy
a kilencedik és a tizedik hónapban még sikerült
tartani a tervet, azonban a negyedik negyedévben
- ahogy előjelei már nyáron látszottak -
nem indult meg felfelé a piac, és ez az utolsó
két hónapra erősen rányomta a bélyegét.
Ugyanakkor az állami tulajdonú
részvénytársaság első embere elmondta azt
is, hogy a dunaferres társaságok jól teljesítettek,
jó minőségben állították elő termékeiket,
és nem lehet bűnükül felróni, hogy a piac
nem úgy tolerálta áruikat, mint máskor. A
nettó árbevétel tízmilliárd forinttal maradt
el a várttól, az idei halmozott nettó árbevétel
370 milliárd forint, ebből 308 milliárd forintnyi
belföldi, 62 milliárd a határon túli eladásokból
származott.
Az utolsó napjait rúgó év értékelése
kapcsán a vezérigazgató kitért az esztendőt
meghatározó főbb eseményekre, a DFK körül
kialakult problémákra - a Mátrai hőerőmű
kéntelenítője után járó összeg még mindig
nem folyt be a kasszába -, a kokszoló körüli
nehézségekre, és a kevés pozitívum között
említhető, sikeres kohóátépítésre. A kokszolóval
kapcsolatban gondot okozott a vállalaton
belüli földgázra való gyors átállás kényszere
is. Nehezítette a pénzügyi helyzetet - bár
végül nem jelentősen, hiszen az export és
az import kompenzálta egymást - a forint
erősödése. Továbbra is kiadásokkal jár -
minden haszon nélkül - az SAP-rendszer bevezetésének
elmaradásáról hozott kényszerű döntés.
-Az üzleti életben, a bankokkal
folytatott tárgyalások során is problémákat
okozott Tóth László szerint a dolomit-ügy
és az albizottsági vizsgálatok miatt kialakult
sajtópolémia. Leszögezte azonban, hogy a
bankokkal a viszony rendeződött - néhány
hitelátütemezést követően.
A belföldi értékesítés terén
komoly hibaként beszélt a vezérigazgató az
év eleji áremelésről, amely által szinte
"magunkra húztuk az importot".
Hasonló lépéseket a későbbiekben körültekintőbben,
a konkurenciára figyelve kell megtenni -
fejtette ki.
Az export terén a társaságcsoport
két országra koncentrál: az olaszországi
és a németországi eladásokra. Ez nagyon kevés,
és az is gondot okoz, hogy a Dunaferr viszonteladóknak
adja el termékeit. A kassaiak amerikai tulajdonosai
egyelőre nem EU-konform megoldásokat vezettek
be az értékesítés terén, ez az időleges előny
azonban hamarosan eltűnhet, és akkor komoly
versenyhelyzetbe kerülhet a Dunaferr.
Az elmúlt év értékelése során
Tóth László kitért a jelen két olyan, a későbbiekben
akár nagyon veszélyessé is váló történésére,
mint az Eurofer dömpingvádja - olaszok voltak
a feljelentők, derült ki -, valamint az USA
és az EU között élesedő acélháborúra. Előbbi
esetében most indul a vizsgálat, amelynek
a hatása még nem érezhető, azonban igencsak
kedvezőtlen pozícióba kényszerítheti az üzleti
tárgyalások során a Dunaferr kereskedőit.
Ha azonban a dömpingvád bizonyítást nyerne
- melynek elkerüléséért minden követ megmozgat
a vállalatvezetés - a termékek jórészének
eladásai során komoly gondok jelentkeznénk.
Amennyiben pedig az USA és az Európai Unió
nem tud megállapodásra jutni, és Bush dönt
a piacvédelmi intézkedésekről (hatvan napon
belül várható), a nyugat-európai termékek
hagyományos piacain hozatják nehéz helyzetbe
a Dunaferrt.
A súlyos, és több irányból is
veszélyekkel terhelt helyzetből a belső erőforrások
jobb kihasználásával törhet ki a Dunaferr
Tóth László szerint. Ezen erőforrásokat a
vezérigazgató egyesíteni igyekszik - akár
a legdrasztikusabb eszközökkel is -, elkerülve
a korábban jellemző szétforgácsolódást. A
cél az életben maradás, túlélés.
A vezérigazgatói beszédet követően
a savanyúboros hagyományos aktusaként kitüntetések
átadására került sor. Az Év menedzsere idén
dr. Szücs László, az Acélművek Kft. nyáron
kinevezett ügyvezető igazgatója lett. Nem
is elsősorban a kft. vezetőjeként elért eredményei
alapján, hanem korábbi munkakörében végzett
műszaki munkája, mérnöki teljesítményei elismeréseként
kapta az Év menedzsere díjat (amelynek első
kitüntetettje annak idején Tóth László volt
még a Ferromark ügyvezetőjeként).
A Borovszky Ambrus Díjat idén
László Ferenc kapta. A Dunaferr legrangosabb,
teljes életutat elismerő kitüntetése a lakatosból
gépészmérnökké, a karbantartás gyáregység-vezetőjévé
vált szakembernek, egy sor fejlesztést, kohóátépítést
előkészítő vezetőnek, volt országgyűlési
képviselőnek szól.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
A Dunaferr Rt. honlapja
Dunaferr-fórum a DO-n
ÁPV-fórum a DO-n
|