Szigorúbb az APEH
Az APEH bevételei összességében 13 százalékkal
emelkedtek tavalyhoz képest, és elérték a
4200 milliárd forintot. Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH
elnökhelyettese tegnap bejelentette: személyi
jövedelemadóból 996 milliárd forint folyt
be a hivatal számlájára november végéig,
ami csaknem 19 százalékkal több, mint tavaly
az első 11 hónapban. Áfából közel 1200 milliárd
forintot szedett be az APEH, 8 százalékkal
többet, mint egy évvel korábban. A hivatal
bevételei összességében 13 százalékkal emelkedtek,
tb-járulékkal együtt elérték a 4200 milliárd
forintot november végéig. A társaságiadó-bevételek
40-45 százalékát az elnökhelyettes szerint
valószínűleg az előírt határidő lejártakor,
tehát tegnap fizették be a cégek.
Vámosi-Nagy Szabolcs, hangsúlyozta:
a világgazdaság, és ezzel együtt a magyar
gazdaság lassulása az adóbevételeken is érződik.
Az év elején a bevételek növekedési üteme
még 18-20 százalékos volt, az év második
felében viszont már csupán 12-13 százalékos.
Ezzel egy időben javult viszont
az adózási fegyelem, igaz, néha csak kényszerintézkedések
következtében. A hivatal több energiát fordít
az adótartozások behajtására, így csökkentek
a kinnlevőségei. Az intézkedések 188,5 milliárd
forinttal növelték az államháztartás bevételeit
- állítja az elnökhelyettes, hozzátéve: az
APEH az utóbbi időben jelentős erőket összpontosított
a kis- és középvállalkozások ellenőrzésére
is. Összesen 1100 pert indítottak az első
tizenegy hónapban. A peres eljárásoknak általában
80 százalékát az adóhivatal nyeri meg - emelte
ki a szakember.
R. R.
(Népszabadság)

|