Vihar egy városi gazdaságban 1.
Az idei évet - a helyi gazdaság szempontjából
- nagyban meghatározta a város legnagyobb
foglalkoztatója körüli ügyek fodrozódása.
Visszatekintve azonban kijelenthetjük: 2001-ben
sok más is történt Dunaújváros gazdaságában.
 |
| Belekerültek |
Január
Az év nyitánya a Dunaferr-sztori
sűrűjébe visz: az előző év karácsonyi ajándékaként
az ÁPV Rt. felmondta a vagyonkezelési szerződést,
így januárban a rendkívüli közgyűlés összehívását
vártuk, és találgattunk. Január 3-ai rádióinterjújában
Orbán Viktor is foglalkozott az állami tulajdonú
acélipari céggel. A privatizációt nem utasította
el egyértelműen: nem születik olyan döntés,
amely munkahelyeket veszélyeztetne, vagy
gyengítené a nemzeti érdekeket. A Dunaferr-rel
kapcsolatos kormányfői tervek tisztázása
érdekében dr. Kálmán András és Keller László
kérdésekkel fordult a miniszterelnökhöz,
melyre még januárban válaszolt Stumpf István
kancelláriaminiszter.
Január ötödikén három vezérigazgató-helyettes
felmentése következett a Dunaferrnél: távozott
Kocsa László, Hirczi József és Sárközi György.
A hónap további fejleményei
közé tartozott, hogy Horváth Istvánt visszahívták
az Acél XXI. Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról,
a cég pedig per indításáról döntött az ÁPV
Rt. ellen a vagyonkezelési szerződés rendkívüli
felmondása miatt. Közben az országos sajtó
foglalkozott az Acélművek Kft. és a VPOP
közötti peres üggyel. Zajlott a bértárgyalás
is, a szakszervezet a viharban bizalmáról
biztosította az ingó székű menedzsmentet,
illetve tiltakoztak az ellen, hogy a politika
beavatkozik a gazdasági életbe.
A helyi közvéleményt borzoló
idei ügyek között a rangsort tekintve előkelő
helyet vívott ki a Tesco körül kialakult
huza-vona. Az ügy önkormányzati vonatkozásait
másik összegzésünk tartalmazza, azonban itt
is érdemes kitérni rá: a helyi vállalkozások,
elsősorban a kereskedők számára az év fontos
fejleménye volt a multik közeli megjelenésével
való szembesülés.
Már januárban találkozhattunk
azzal is, hogy a Mezőfalvai Mezőgazdasági
Rt.-re privatizáció vár. Az év közben az
MFB-hez, több hasonló társasággal együtt
átkerült állami tulajdonú részvénytársaság
ügye az év végéig nem zárult le.
Tovább folytatva a vasműn kívül
eső ügyeket: ebben a hónapban nyílt meg az
ország első - és Európában szintén első -
diszkont benzinkútja a város határában. A
Klub Petrol hálózat azóta sikereket ért el
az országban.
A Széchenyi-program indulása
a városban is megmozgatta a vállalkozókat.
A helyi kamara a segítségnyújtás szándékával
indított szakértő cég bevonásával tanácsadó
irodát.
A helyi gazdaságot borzoló,
januárban nyilvánosságot kapott folyamat
volt az is, amely során a Felső-Dunaparton
létesítendő szálloda terve kapott kosarat
a környéken élőktől, valamint az önkormányzattól
az év folyamán.
Február
A 2001-es év fontos fejleménye
volt: a távközlési piac liberalizálására
való felkészülés. A Vivendi, illetve szakcége,
a V-fon a legnagyobb ütemben készült a Matávval
kialakuló versenyre. A múlt lezárásának utolsó
elemeként februárban az utolsó analóg központot,
a sárbogárdit is nyugdíjazták a 25-ös körzetben.
A hazai gazdaság számára fontos
esemény volt az átalakult Magyar Kereskedelmi
és Iparkamaránál megtartott demonstratív
- Orbán Viktor, Matolcsy György és Varga
Mihály részvételével erősített - gazdaságpolitikai
fórum. Az eseményen a Széchenyi Terv és más
gazdaságélénkítő intézkedések ismertetése,
a gazdasági korszakváltás kormányzati programjának
meghirdetése mellett természetesen a Dunaferr
ügye is terítékre került.
Februárban került nyilvánosságra
a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft.
ügye is: új ügyvezető került - mint később
kiderült, még az évben több követte - a nehéz
helyzetbe került társaság élére, akinek az
átszervezés irányítása volt a feladata.
A hónap közepén történt meg
aztán a váltás a Dunaferrnél: a közgyűlés
- az ÁPV Rt. igazgatósági döntése nyomán
- átalakította az igazgatóságot és a felügyelő
bizottságot, valamint Tóth Lászlót nevezték
ki vezérigazgatónak. Néhány nappal később
Faragó Csaba, az új elnök már az ÁPV Rt.
elnök-vezérigazgatója is.
Februárban tartotta meg öt év
után a HÍD Egyesület tisztújító közgyűlését,
a lobbiszervezet elnökévé Rauf Pál nagyvenyimi
polgármestert választották.
A hónap végén egész napos konferencián
ismerkedhettek a jelenlévők a gondoskodó
létszámleépítés (outpacement) vasműben alkalmazandó
megoldásaival, illetve előadás hangzott el
a Kistérségi Információs Rendszer megvalósíthatósági
tanulmányáról.
Március
A hónap elején három új vezérigazgató-helyettest
nevezett ki Tóth László a korábban, még Horváth
István által felmentettek helyére. Ezzel
kezdődött meg az új menedzsment kiépítése
a társaságcsoportnál. Ezután nem sokkal a
Dunaferr-re is országos figyelmet irányított
(hányszor volt és lesz ez még 2001-ben -
is) Faragó Csaba rég várt, és azóta sem gyakori
megszólalása a parlamentben és a sajtóban.
A hónap végére a rövid időre megnyílt Dunaferr
és ÁPV elnök a vasmű munkásgyűlésén is részt
vett. A március Tóth László vezérigazgató
számára is a nyilatkozatoké volt, a Dunaferr
"híresedését" pedig már Eördögh
Bertalan segítette.
Vezetőt választott, majd elfogadta
2001-es munkatervét március 9-ei ülésén a
Dunaferr Rt. felügyelőbizottsága: a testület
tagjai először ültek össze a február 16-i
rendkívüli közgyűlés óta. Az fb elnöke azóta
dr. Bencze Izabella a február 15-én visszahívott
dr. Unger Kornélia helyére. Az új elnök a
Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság általános
vezérigazgató-helyettese. Ezt követően a
vállalatcsoport igazgatósága is összeült:
egyebek mellett az éves rendes közgyűlés
összehívásáról, valamint az osztalékfizetés
indítványozásáról döntöttek az it tagjai.
Szintén az év harmadik hónapjának
híre volt: új üzleti tervet készít az új
menedzsment, amely az előző, minimális nyereséget
prognosztizálóval szemben négymilliárd körüli
mínuszt valószínűsít. (Később a vezetésnek
sikerült 2,9 milliárd forintra letornázni
ezt a veszteséget. Tervszinten. Az év végére
ugyanis várhatóan legalább 4 milliárd volt
a negatív eredmény.) Hogy még egy mondat
erejéig a DV-nél maradjunk: a hónap vége
felé a három maradék vezérigazgató-helyettes
is távozott, újak jöttek helyükre.
A UPC márciusban dolgozott már
a szélessávú internetelérést biztosító Broadband
szolgáltatás bevezetésének hazai ütemezésén.
Akkor még bíztunk az idei dunaújvárosi indulásban.
Később kiderült: a helyi kábeles szolgáltató
kapott további lehetőséget.
A Széchenyi Terv kapcsán meghirdetett
pályázatokon való részvétel nem kis munkát,
fejtörést jelentett ebben a hónapban a társasházaknak,
lakásszövetkezeteknek. A Hőszolgáltató ezekben
a napokban jelentette be: a mérésszerinti
elszámolásra történő áttéréshez segítségként
újabb támogatási formát vezetnek be az ablakszigetelési
munkák finanszírozásának megkönnyítésére.
Április
A hónap elején tartotta tisztújító
taggyűlését a dunaújvárosi marketing klub,
az aktív, színvonalasan működő helyi szakmai
szervezet elnökévé ismét Kocsa Lászlót választották.
A Dunaferrhez ebben a hónapban
érkezett elsőként parlamenti albizottság:
a gazdasági bizottság ipari és kereskedelmi
albizottsága. Szocialista többséggel. Tóth
László vezérigazgató állta a kérdéseket.
A tulajdonos ÁPV képviselője nem tett erre
kísérletet. Az eseményt követően a Dunaferr
és a Paksi Atomerőmű Rt. képviselői találkoztak,
az együttműködés lehetőségeiről egyeztettek.
Kinevezték a Dunaferr Energiaszolgáltató
Kft. új ügyvezető igazgatóját. Tábori László
energiagazdálkodási osztályvezető volt korábban,
és a műszaki vezérigazgató-helyettesi posztra
távozott dr. Sándor Pétert követte a cég
élén.
A minisztériumok s zámára megfogalmazott
konkrét javaslatokkal zárult a főiskolán
Az értékelemzés alkalmazása a gazdaságban,
a környezetvédelemben és a felsőoktatásban
című szimpózium és műhelyszeminárium, a rangos
nemzetközi eseménynek hatvannál több szakember
volt a résztvevője.
Elfogadták a részvénytársaság
2000. évi beszámolóját a Dunaferr Rt. rendes
közgyűlésén. A tanácskozáson újraválasztották
az rt. igazgatóságának tagjait, immár négy
évre szólóan.
A Dunaferr személyzeti vezérigazgató-helyettese
április 30-i hatállyal - közös megegyezéssel
- felmentette munkaköréből Mádlné dr. Maár
Ilonát, egyben Kőkuti Tamást nevezte ki a
Dunaferr Rt. humánfejlesztési igazgatójává.
Május
MSZOSZ Érdeméremmel jutalmazták
a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség
"példamutató és modellértékű" munkáját
május elseje alkalmából.
Új ügyvezető igazgatókat neveztek ki két
Dunaferr Csoporthoz tartozó társaság élére.
A személycserék nem jártak visszahívással:
a METAB élén Tóth László utódjaként vejét,
Soós Csabát bízták meg a cég irányításával.
A Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft.-t
eddig megbízott vezető irányította, ezután
Vidák Ferenc.
Ötödik alkalommal tartottak
kohászati másodtermék és acélszerkezet-gyártó
konferenciát Balatonszéplakon, melyen ismét
többször elhangzott: a továbbfeldolgozás
arányát növelni kell a Dunaferrnél.
Megkezdődött az újjáépítés az
árvíz sújtotta szatmár-beregi településeken,
az állami költségvetésből finanszírozott
lakásépítés Tákos községben indult el, ahol
május 10-én került sor a Dunaújváros Önkormányzata,
a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség
és a Dunaferr társaságcsoport közös segítségnyújtási
akciója során összegyűlt adományok ünnepélyes
átadására.
Harrach Péter szociális és családügyi miniszter
látogatott a Dunaferrhez: a társaságcsoport
munkavédelmi stratégiájával, szociális ellátó
rendszerével ismerkedett.
Nemzetközi konferenciát szervezett
a HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület a
Dunaferr támogatásával. A színvonalas rendezvény
- melynek a Corinthia Hotel Aquincum adott
helyet - célja volt: ráirányítani a figyelmet
a kormány törekvésére, mely egy új, Graz-Nagyvárad
közötti útvonalat kíván elfogadtatni az EU-val
TINA hálózati elemként. Ennek része lesz
a dunaújvárosi híd, valamint az M8-as és
M4-es út. Azóta tudjuk, az ott megfogalmazott
törekvések jelentős része megvalósult, vagy
közel a megvalósuláshoz.
Tóth Lászlót választották a
Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöki
posztjára, ebben a tisztségben is Horváth
Istvánt követte a Dunaferr vezérigazgatója.
A Dunaferr-DBK Kokszoló Kft. közgyűlése felmentette
ügyvezető igazgatói beosztásából Nagy Ferencet,
a kft. élére Orova Istvánt nevezték ki.
Ülést tartott május 20-án a Dunaferr igazgatósága
Balatonszéplakon, melyen megtárgyalták és
elfogadták a részvénytársaság és a társaságcsoport
2001-es üzleti tervét: a Dunaferr Csoport
adózás előtti negatív eredménye az elfogadott
terv szerint 2 milliárd 919 millió forint.
Május második felében azután
felizzott a dolomit-botrány, illetve Faragó
Csaba fantomcég-ügye. Aztán jöttek a cáfolatok,
valamint a cáfolatok cáfolatai, és ekként
tovább.
Küldöttgyűlést tartott a Dunaújvárosi
Kereskedelmi és Iparkamara, az évi szokásosat.
A helyi vállalkozásokat képviselő szervezet
legfőbb döntéshozó testülete elfogadta az
elmúlt időszakról szóló beszámolókat, a 2004-ig
érvényes stratégiai tervet, valamint az idei
feladatokat, költségvetést rögzítő dokumentumokat.
Újabb személycserék történtek
a Dunaferrnél: felmentették tisztségéből
a pénzügyi, valamint a műszaki fejlesztési
igazgatót, és új vezetője van a Ferrinfo
Rt.-nek is.
A Dunaferr-Voest Alpine Hideghengermű
Kft. környezetvédelemmel kapcsolatos elkötelezettségéről,
az ott folyó - illetve lezárult - ilyen jellegű
fejlesztésekről adott képet az a jeles külföldi
szakemberek részvételével megtartott szimpózium,
amelynek apropójául a Tisztább termelésért
elnevezésű projekt értékelése szolgált.
Június
A Dunaferr Rt. igazgatósága
elfogadta a 2000-es konszolidált beszámolót,
mely 3,5 milliárd forint mérleg szerinti
eredményt tartalmaz, és a társaságcsoport
173 milliárd forint árbevételt ért el a külső
piacokon.
Végleg pont került a Dunaferr Rt. vagyonkezelési
szerződésére: az állami vagyonkezelő képviselői
peren kívüli megállapodást írtak alá az Acél
XXI. Kft.-vel a jogviszony lezárásáról. A
megállapodás szerint az 1997-es év zárásáig
érvényesített, eddig kifizetett, vagyonkezeléssel
kapcsolatos díjakat az Acél XXI. Kft.-nek
nem kell visszafizetnie. Az ezt követő időszakra
vonatkozóan azonban nem kell a tulajdonosi
jogokat gyakorló szervezeteknek díjat fizetnie.
A munkaerő és a tudásfelhasználás
mintái és a foglalkoztatási szerkezet leírása
a dunaújvárosi kistérségben címmel rendezett
konferenciát az Innopark Kht. a Dunaferr
Klubhotelben. A céljuk az volt: hozzájárulni
a felkészüléshez a Dunaferr technológiaváltásából
eredő jelentősebb létszámleépítésre.
Megújult a Dunaferr Egészségpénztár igazgatótanácsa
és felügyelő bizottsága. Az előbbi elnöke
ismét Suha Zoltán lett, mellette többeket
újraválasztott a küldöttközgyűlés, azonban
a munkáltató egyik jelöltje, Lévai Éva kimaradt
az igazgatótanácsból.
A Szociális és Családügyi Minisztérium
hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok,
valamint költségvetési szerv és alapítvány
kategóriákban a Családbarát Munkahely 2001
díjat, melyet a Dunaferr Rt. is elnyert:
a kitüntetést Harrach Péter szociális és
családügyi miniszter adta át.
Elkészült az a pályázat, amelyet
a Gazdasági Minisztériumhoz nyújtott be az
önkormányzat az iparosított technológiával
épült lakóházak Széchenyi terves támogatásával
kapcsolatban. Ebben kilenc lakóház felújítási
költségeinek egyharmadára pályáznak, további
egyharmadot az önkormányzat áll 27,9 millió
forint értékben.
A hónap végén megindult a városi
biológiai szennyvíztisztító próbaüzeme, a
2,2 milliárd forintos beruházás ezzel gyakorlatilag
megkezdte működését.
A hengersor dresszírozójának
rekonstrukcióját célzó mintegy két és fél
milliárd forintos beruházásról szóló szerződést
írt alá a Dunaferr Voest Alpine Kft. két
tulajdonosa.
Új ügyvezető irányítja a hónap
végétől a Dunaferr Lemezalakító Kft. munkáját,
Menyhárt Ferenc utódja Lantai Miklós, és
régi/új vezetője lett a Humán Intézetnek
is Móróné Zupkó Tímea visszatérésével.
(Folytatjuk)
Dunaferr-sztori

|