január 15. (kedd) 12:40

Tiltakozás az UPC árai ellen

A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, mert irreálisan nagynak tartja az UPC új előfizetési díjait. A civil szervezet tagjai azt remélik, hogy a versenyhivatal tisztességtelenül megállapítottnak minősíti az árakat. Az UPC áll a vizsgálat elé - közölte a szolgáltató szóvivője.

   Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt bejelentést tett az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az egyik legnagyobb hazai kábeltévé-szolgáltató, az UPC Magyarország Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál - tájékoztatta az MTI-t Újlaki-Vátz László, a civil egyesület szóvivője. A kábeltelevíziós cégek egy része jóval az inflációt meghaladóan emelte 2002. január 1-jén az előfizetői díjakat, mégpedig a fogyasztókkal történt érdemi tárgyalások és a szolgáltatás minőségének javítása nélkül. A civil fogyasztóvédők szerint a szolgáltatói önköltségek nem emelkedtek annyira, mint a díjak. Remélik, hogy a versenyhivatal tisztességtelenül megállapítottnak, túlzottan magasnak minősíti az árakat, és kimondja, hogy nincsenek arányban a szolgáltató kiadásaival.
   Az országban összesen 650 ezer előfizetőt számláló UPC Magyarország Kft. területéhez tartozó 40 településen nem egyformák a hálózatok. Veszprémben, Debrecenben, Székesfehérváron, Pécsett, Sopronban az előfizetők többségéhez korszerű, úgynevezett konverteres rendszeren keresztül jutnak el a programok. Nekik a minimumcsomagért tíz százalékkal, az alap- és a családi csomagért 16 százalékkal kell többet fizetniük, mint eddig. A fővárosiak többsége a központi állomásra kapcsolt hálózaton keresztül kapja a programokat. Ezekben a háztartásokban 12 százalékkal kell többet fizetni. Ott, ahol a közelmúltban építették át a régi hálózatokat, jóval nagyobb mértékben emelkedtek az árak.
   Az UPC Magyarország Kft. szóvivője, Szűcs László elmondta lapunknak: ha az egyesület megkereste volna őket, elmondták volna, hogy az áremeléssel egy időben javítottak a szolgáltatáson, újabb programokat csatoltak az egyes csomagokhoz. Egyes területeken négy új adóval bővítették az alapcsomagot, és az eddig fizetős Sport 1 már alapáron jár a családi csomaghoz.
   A szóvivő szerint a versenyhivatal minden évben ellenőrizte az áremelések indokoltságát, és eddig egyszer sem talált kifogásolnivalót az UPC-nél.

(Népszabadság)

Kapcsolódó anyagunk:
Magasabb díj, bővülő csomagok

Vissza