Jó évet hagytak maguk mögött a hazai autókereskedők
A várakozásoknál jobb évet hagytak maguk mögött a hazai újautó-kereskedők.
2001-ben 148293 új személygépkocsi kelt el, ami 13 százalékkal több, mint
a megelőző évben. Idén a becslések szerint 10 százalékkal bővülhet a piac.
Kellemes meglepetésként értékelte az elmúlt év személygépkocsi-eladásait
Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. A
13 százalékos növekedés jelentősen meghaladta a 2001. év eleji várakozásokat,
amikor még azt prognosztizálták, hogy 5-8 százalékkal bővülhet a piac.
Az MGE elnöke úgy véli, hogy idén az új személygépkocsik piaca 10 százalékkal
fog növekedni.
Az előző évekhez hasonlóan a legtöbb személygépkocsit 2001-ben
is a Suzuki adta el Magyarországon, szám szerint 28916 darabot, amivel
a piac 19,5 százalékát uralták. Ahogy Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt.
szóvivője lapunknak elmondta, idén 30 ezer autó értékesítését tervezik
itthon, melyből 20 ezer lenne a Swift és 10 ezer a Wagon R+. Utóbbi modelljüket
idén kisebb "ráncfelvarrással" kívánják még vonzóbbá tenni, míg
a Swiftnél egy új 85 lóerős motorral szerelt változattal bővítik a palettát.
A második helyezett Opel 22627 személyautót adott el tavaly,
ami rekord a márka történetében. Ahogy Róna Ágnestől, az Opel Southeast
Europe kommunikációs munkatársától megtudtuk, továbbra is az Astra messze
a legnépszerűbb modelljük, melynek Classic változatából 9185, az újból
pedig 6611 darabot értékesítettek. Ez azt jelenti, hogy az Opel Astra az
alsó középkategória vezető személygépkocsija Magyarországon. A tavalyi
rekordeladások után idén az értékesítés kisebb mértékű emelkedésével számol
az Opel Southeast Europe.
Nem várja tavalyi rekordnövekedésének megismétlődését a Renault
Hungária sem - válaszolta kérdésünkre Kismartoni Péter, a társaság kommunikációs
osztályvezetője. Idén 10 százalék körüli növekedésre számítanak. A nagy
darabszámban értékesítő márkák közül kétségtelenül a Renault "robbantotta"
a legnagyobbat tavaly, a 16059 eladott személygépkocsi ugyanis majdnem
60 százalékos növekedést takar 2000-hez viszonyítva. Mindez azt is jelentette,
hogy a francia márka letaszította dobogós helyéről az évek óta a harmadik
helyen tanyázó Volkswagent. A jó eredményben kiemelkedő szerepe volt a
Thalia modellnek, amelyből 6285 darab talált gazdára, noha bevezetésekor
2500 értékesítésével számoltak.
Hajnal László
(Magyar Hírlap)

|