Tovább halasztották a döntést az átalakításról
a Dunaferr Rt. mai közgyűlésén: az igazgatóságnak
külső szakértői vélemény alapján, annak elkészültét
követő harminc napon belül véglegesítenie
kell a cégcsoport szerkezetátalakítási és
reorganizációs programját.
Ma befejezte munkáját a Dunaferr
Dunai Vasmű Rt. január 18-ára összehívott
és a mai folytatásig felfüggesztett rendkívüli
közgyűlése. Dr. Kálmán András polgármester
az önkormányzat tulajdonrészét képviselve
az ülés elején javasolta, hogy a reorganizációs
terv elkészültéig - melyet már a közgyűlés
január 18-ai felében is kért - ne tárgyalják
a napirendet. (A reorganizációs terv kapcsán
Németh Miklós gazdálkodási vezérigazgató-helyettes,
az igazgatóság tagja kifejtette: ilyen rövid
idő alatt nem lehetett elkészíteni.) Ezt
a javaslatot a közgyűlés leszavazta, majd
az ÁPV Rt. képviselője indítványozta, hogy
az eredeti napirendről döntsenek, de egyben
jelezte is: nemmel fognak szavazni, és új
javaslatuk lesz. A közgyűlés egyhangúlag
elvetette az eredeti javaslatot.
Ezt követően a közgyűlés a következő
határozatot hozta az állami vagyonkezelő
indítványára: a Dunaferr Rt. és a Dunaferr-csoport
jövedelmezőségének, hatékonyságának és termékszerkezetének
javítása érdekében a közgyűlés felkéri a
Dunaferr Rt. Igazgatóságát, hogy külső szakértő
véleménye alapján, a szakvélemény elkészültét
követő harminc napon belül véglegesítse a
cégcsoport szerkezetátalakítási és reorganizációs
programját. A közgyűlés állásfoglalása szerint
kiemelt feladat a társaságcsoport technológiai
stratégiájának meghatározása, valamit az
ennek megfelelő szervezeti felépítés és korszerű
vállalati kapcsolatrendszer kialakítása.
Dr. Kálmán András kérdésünkre
elmondta, hogy a szerkezeti átalakításról
hozandó döntés elmaradása miatt nincs jogalapjuk
arra, hogy az önkormányzat részvényeinek
megvásárlását kérjék a vagyonvesztés elkerülése
érdekében. Hétfőre egyébként elkészül egy,
az önkormányzat jogi lehetőségeit feltáró
szakvélemény. Tehát, amennyiben a Dunaferr
közgyűlése által kért anyag elkészül, és
az hasonlóan hátrányos lesz az önkormányzat
érdekei szempontjából, lesz mi alapján dönteniük.
Kőhalmi
(Dunaújváros Online Hírek)

|