Fagyasztott csirke kilónként negyven forintért
Nagy mennyiségben érkezik fagyasztott csirkecomb
Magyarországra Liechtenstein mellett állítólag
Vietnamból is, s a gyanúsan olcsón kínált
szállítmányok letörik a magyarországi árakat.
Az egyik legjobb nevű csirkekeltető cég,
a Bóly Rt. ugyanakkor máris kilátásba helyezte,
hogy ha az árletörő importot nem állítják
le, nem nevel naposcsibét.
Körülbelül két hete dömpingáron
érkezik Magyarországra fagyasztott csirkecomb.
A korábban emlegetett Belgium mellett - ahonnan
Liechtensteinen keresztül már eddig is jött
- újabban állítólag Vietnamból és afrikai
országokból is érkeznek szállítmányok, valószínűleg
az osztrák határon át - értesült a Napi Gazdaság.
Az importárut a hírek szerint
"gyanúsan alacsony áron", kilogrammonként
40 forintért kínálják a vidéki vágóhidaknak,
amelyek amellett, hogy ebből vásárolnak,
a termelőktől vásárolt csirke árát - amely
jelenleg 284-285 forint kilogrammonként -
viszik le. Ez már csak azért sem nehéz, mert
tavaly október óta termelési többlet van
a piacon.
Az árcsökkenés hatására az élő
csirke ára a 175 forintos kilogrammonkénti
védőár szintjére süllyed, amiért már nem
éri meg csirkét nevelni a jelenlegi takarmányárak
mellett - véli Vajas József, az országban
az egyik legkeresettebb csirkét nevelő Bóly
Rt. baromfiágazat-vezetője. A szakember a
Napi Gazdaságnak elmondta, hogy amennyiben
az alacsony árú import folytatódik, az évente
7,5 millió csirkét nevelő Bóly Rt. nem keltet
naposcsibét. A "liechtensteini csirke"
ügyében mindenesetre a vámalap növelésére
lehet számítani, ez azonban nem állítja meg
az állítólagos vietnami importot.
(MTI)

|