Faragó munkásgyűlésen
A Dunaferr Rt. elnöke tart előadást munkásgyűlésen
jövő héten kedden a Vasmű Kultúrtermében,
ahol kérdésekre is válaszolni fog majd, melyeket
írásban is fel lehet tenni. A DO kezdeményezéseként
nálunk is felteheti kérdéseit hétfőn 11 óráig,
eljuttatjuk a részvénytársasághoz.
Munkásgyűlés lesz február 19-én,
kedden 14 órakor a Vasmű Kultúrtermében.
Faragó Csaba, a Dunaferr Rt. igazgatóságának
elnöke tart majd előadást: a társaságcsoport
első embere a cég gondjaival, a problémák
megoldásával, illetve a vállalat jövőjével
foglalkozó - minden bizonnyal nagy érdeklődésre
számot tartó - fejtegetései után válaszol
a munkavállalók kérdéseire. Kérdezni nemcsak
személyesen, a kultúrteremben lehet majd,
hanem előzetesen írásban is. Ezeket hivatalosan
a vállalat főbejáratánál, valamint a Béke
téri, a III. számú és a kokszolói kapunál
elhelyezett dobozokban gyűjtik hétfő délig.
A kérdéseket a DO-nál is felteheti - a szerkesztőség
kezdeményezésére - hétfőn 11 óráig, délig
eljuttatjuk a Dunaferr illetékeseihez.
Faragó Csaba, mióta ellátja
az igazgatósági elnöki posztot, másodszor
vesz részt munkásgyűlésen a Dunaferrnél,
és eddig más nyilvános szereplést nem is
vállalt a városban. Így a fentebb is említett
kíváncsiság érthetőnek tekinthető.
(Dunaújváros Online Hírek)
Itt teheti fel kérdéseit
Kapcsolódó anyagaink:
A munkásgyűlés tavaly
Faragó Csaba beszéde

|