április 02. (kedd) 17:02

Májustól indul a Széchenyi-kártya

A kormány mai ülését követőn bejelentették: kiválasztották a kis- és középvállalkozások számára a kedvezményes finanszírozási hitelt folyósító bankokat. Hamarosan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara regionális szervezetei, illetve a Vállalkozók Országos Szövetsége értesíti tagjait a csatlakozás feltételeiről.

   Várhatóan májustól megkezdődik a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott Széchenyi-kártya közrebocsátása - jelentette be a kormány keddi ülését követően, Budapesten Borókai Gábor, tudósít az MTI. A kormányszóvivő elmondta, hogy az elsősorban a forgóeszköz-finanszírozást elősegítő Széchenyi-kártyára kiírt pályázaton három bank, az OTP, a Postabank és a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank ajánlatát fogadták el.
   Matolcsy György gazdasági miniszter arról adott tájékoztatást a kormányülésen, hogy a három hitelintézettel csütörtökön írják alá a szerződést, ezt követően a Vállalkozók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke több mint százezer vállalkozót értesít levélben a Széchenyi-kártyához történő csatlakozás feltételeiről. Mint elhangzott, a pályázat iránt eredetileg tizenkét bank érdeklődött, közülük öten nyújtották be pályázatukat, és hárman maradtak talpon.
   Az ötszázalékos állami kamattámogatású, egymillió forintos Széchenyi-hitelkártyát az ötven dolgozónál kevesebbet foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások vehetnek majd igénybe. Az alapítók, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által a program koordinatív, értékelő és ellenőrző funkcióinak ellátására létrehozta a KAVOSZ Rt.-t. A VOSZ és a kamara a banki tender kiírásakor azt tűzte a zászlajára, hogy a programban rész vevő pénzintézetek a hitel kamatán és a kártyadíjon kívül egyéb költségekkel ne drágítsák a hitelkártya-konstrukciót.
   A Gazdasági Minisztérium a kormány februári döntése értelmében a program beindítását 340 millió forinttal támogatja, ebből 200 millió forint az informatikai rendszer létrehozását célozza, 140 millió pedig a területi kamaráknál és a VOSZ-irodákban - az országban mintegy 60-80 helyen - kialakítandó országos hálózat működéséhez nyújt állami segítséget. E forrásból a VOSZ és a kamara területi irodái teljesítményük függvényében, vagyis annak arányában részesednek, hogy az adott régióban hányan jutnak hozzá a Széchenyi-kártyához.
   A kártyaigénylők előszűrését a KAVOSZ-irodák végzik majd egy pontozásos rendszer szerint: az igénylő mióta tagja a kamarának, mi a képesítése, milyen a szállítói kapcsolatrendszere, van-e köztartozása, milyenek a referenciái? Az előszűrés után azért természetesen a banknak is lesz néhány szava ahhoz, hogy az igénylővel szerződést köt vagy sem, ám a kártya kiadását kétségkívül meggyorsítja, hogy a Hitelgarancia Rt. az állami támogatás fontos részeként a hitelkeret 70 százalékáig - tehát maximum 700 ezer forintig - készfizető kezességet vállal. A Széchenyi-kártya informatikai rendszerének kiépítésére a KAVOSZ sürgősségi eljárással közbeszerzési pályázatot ír ki, amelyhez jó támpontot nyújt, hogy már decemberben sor került a pályázó cégek előminősítésére (akkor 14 jelölt jelentkezett a tenderre).

(Dunaújváros Online - MTI - Üzleti7)

Kapcsolódások:
Indul a Széchenyi Hitelkártya
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara honlapja


Vissza