május 15. (szerda) 12:00

Javul a magyar vásárlóerő

A GfK adatai szerint a magyar fogyasztók vásárlóereje érzékelhetően növekedett az elmúlt négy év során. Ha az egy főre jutó vásárlóerőt Németországban 100 százaléknak vesszük, akkor ahhoz képest a magyar mutató a négy évvel ezelőtti 47-ről 50 százalékra növekedett. Ezzel megközelítettük Csehországot, ahol az index a legutóbbi 51 százalékhoz képest most nem változott.

   A GfK Piackutató Intézet nürnbergi központjában 38 európai ország vásárlóerő indexét számították ki az alábbi módon: Az egy lakos által vásárlásra költhető pénzt összevetették az egyes országok háztartásainak költési szerkezetével és a statisztikai bevásárló kosarába tartozó termékek áraival.
   Ennek alapján a kelet-közép-európai régióban Szlovénia indexe a legnagyobb 69 százalékkal (négy éve 67). Magyarország (50) után a sorrend: Lengyelország 40, Szlovákia 38, Észtország 32, Horvátország 29, Románia pedig 24 százalékkal. A többi szomszédaink mutatója a következő: Ausztria 100, Jugoszlávia 15, Ukrajna pedig 11 %.
   Az Európai Unió tagországai közül a legalacsonyabb, 73 százalékos mutatóval Portugália rendelkezik. Az európai élmezőnyt Luxemburg (153 százalék), Svájc (128), Izland és Norvégia (104), Belgium (103) és Dánia (102) alkotja. Az összesített rangsor végén Moldávia áll (8), előtte pedig Ukrajna (11), Albánia (12), Belorusszia (14) és Jugoszlávia (15).

(Origo-Üzleti Negyed)


Vissza