Gyorsabb lesz a cégbejegyzés
Új rendelkezések gátolnák meg a fantomcégek létrejöttét. Az állami tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb ellenőrzése is szerepel azokban az igazságügy-minisztériumi tervekben, amelyek a társasági törvény - következő években történő - felülvizsgálatát készítik elő.
A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó rugalmasabb szabályozás
lehetőségét, a nyilvánosan működő tőzsdei cégeknél pedig az átláthatóság
és a befektetővédelem garanciáit is vizsgálja az ősztől az igazságügyi
tárca - közölte a Világgazdasággal Gadó Gábor helyettes államtitkár. Elmondta:
valamennyi gazdasági társaság átláthatóságát szolgálná, ha a bejegyzési
kérelem benyújtásától kezdve elektronikus irat formájában biztosítható
lenne a cégiratok nyilvánossága. A tervekben szerepel az állami cégek szigorúbb
kontrollját szolgáló rendelkezések kimunkálása, így például az, hogy az
ilyen társaságok csakis a cégbíróság által kijelölt könyvvizsgálót vehetnének
igénybe.
A fantomcégek létrejöttét megelőzendő gondolkodnak olyan megoldáson,
amely - az ügyletben részt vevők személyazonosságának ellenőrzésére - az
üzletrészek átruházását közjegyzői vagy ügyvédi közreműködéshez kötné.
A kft.-kkel és a zártkörű rt.-kkel kapcsolatos mai, általában
kötelező jellegű szabályokat - a hitelezővédelmet biztosító passzusok kivételével
- megengedő rendelkezések váltanák fel - fejtette ki Gadó Gábor. A társaságokat
a törvény mellékletében közzétett - természetesen nem kötelező - szerződésmintákkal
segítenék. Ezek alkalmazása gyorsítaná - akár 8 napra is rövidíthetné -
a cégbejegyzési procedúrát. Ugyancsak a gyorsabb ügymenethez járulna hozzá
- egyebek közt a hiánypótlásra visszaadott kérelmek számát csökkentené
- a cégbejegyzéshez szükséges okiratok teljes körű törvényi felsorolása.
A tárca szerint a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló törvény
alapján megteremthető annak lehetősége, hogy a társaságok közzétételi díjkedvezményben
részesüljenek a Cégközlöny-beli megjelenésért.
Régi igény az állami - illetve állami többségi - tulajdonú
gazdasági társaságok hatékonyabb ellenőrzése. Törekednek egyebek közt arra,
hogy az egyszemélyes állami cégeknél megszűnjék az írásos utasítással történő
működtetés gyakorlata, és érvényesüljön a határozatok nyilvánosságának
követelménye. Ennek feltétele a közgyűlés, a jegyzőkönyv nyilvánossága,
illetve a könyvvizsgálói jelenlét, csakúgy, mint az, hogy bizonyos tranzakciók
esetén kizárólag könyvvizsgálói ellenjegyzéssel hozható döntés.
A tőzsdei cégek esetében a minisztérium támogatná az értéktőzsde
irányítása mellett egy olyan magatartási kódex kidolgozását, amely - a
törvényi előírásokat nem igénylő - szabályozási kérdésekben szolgálna útmutatóul.
Így segítené például a közgyűlések előkészítését, a vezető tisztségviselők
díjazásának egységes kialakítását és a részvényesi jogok nagyobb védelmét.
Gadó Gábor elmondta: a terveket széles körű társadalmi vitára bocsátják,
és annak eredményét hasznosítják majd a társasági és a cégtörvények általános
- a kormányprogramban 2003-2004-re előírt - felülvizsgálata során.
Kende Katalin
(Világgazdaság)

|