június 18. (kedd) 12:30

Csődöt ajánl Jancsó

Azonnali, erőteljes, a közvéleményt sokkoló intézkedések, vagy változást nem hozó, központi forrásokat emésztő működtetés - ezt a két lehetőséget vázolja Jancsó Péter prezentációja, amelyet az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke számára készített a Dunaferr Rt. válságkezelésére a Népszabadság írása szerint.

   A Dunaferr Rt. tegnap közleményben tudatta, hogy a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó cég fő megállapításait közölte a Dunaferr vezetőivel, a végleges szakértői anyagot a héten adják át. A közleményben egyáltalán nincs szó azokról a múlt héten a sajtóba kiszivárgott adatokról, amelyek szerint százmilliárd forint állami segítségnyújtásra lenne szükség (vagy csak 50 milliárdra, ha 3500 embert elbocsátanának). A közleményben az áll, hogy a BCG elemzése szerint a Dunaferr válsághelyzetét több tényező okozza: "részben a nemzetközi acéliparban kialakult trendek, a felesleges kapacitások, a stagnáló kereslet mellett is csökkenő ártendencia, részben pedig a kelet-közép-európai térségben is felgyorsult struktúraváltás, piaci koncentráció és privatizáció. A cég objektív adottságai miatt e körülmények szűkre szabják a vállalat mozgásterét. A cégcsoport az elmúlt évtizedben igyekezett megfelelő stratégiai választ adni a kihívásokra, de többek között a szervezeten belüli okok, a vállalt regionális feladatok, illetve a következetes iparpolitikai koncepció hiánya miatt nem lehetett kellőképpen hatékony." A BCG javaslata szerint - az elkerülhetetlen hatékonyságjavításon túl - a fő irányok: önálló fejlesztések az alaptevékenység mennyiségi és minőségi kiterjesztése irányában, valamint stratégiai partnerekkel való fokozott együttműködés új termékek és tevékenységek bevezetése céljából.
   A napokban Jancsó Péter - akit a Dunaferr esetleges miniszteri biztosaként emleget a sajtó - prezentációt készített az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke számára. A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint "a cég súlyos gazdasági helyzetben van, várható egy felgyorsuló veszteségspirál és az állandósuló felszámolási veszély".
   "A döntéshozóknak dönteniük kell: azonnali, erőteljes, a közvéleményt valószínűleg sokkoló intézkedést támogatnak, vagy valóságos változást nem hozó, központi forrásokat emésztő működtetéssel indulnak el az őszi választásokig. Összegezve: megítélésem szerint a célokhoz kell a megfelelő vezetőt kiválasztani! Az első alternatívát tekintem olyannak, amelyhez hozzáadott értéket tudok tenni."
   A prezentáció két változatot említ: az egy-két éven belüli privatizációt vagy nem meghatározott időtávon belüli privatizációt. Javaslatokat az első esetre tartalmaz: válságkezelést, amely költség- és létszámcsökkentéssel járna. A tulajdonos terheit lényegesen csökkenthetőnek tartja, ha még 2002. júniusban csődöt jelentene a társaság. Ennek következtében "a kötelezettségek, szállítók 15-30 százalékkal csökkenthetők, végrehajthatóvá válik a szükséges létszám és átszervezés, a szakszervezettel és a várossal kapcsolatos intézkedések". Ezután szükséges a tulajdonosi feltőkésítés mintegy 50 százalékos eladósodottsági szintre. Jancsó Péter feltételként jelöli meg, hogy az ÁPV Rt. deklarálja a célt, legyen elkötelezettség a feltőkésítésre és egyéb, a térséget támogató programra.
   A prezentációban egyéb garanciákról is szó van: "Pomázi Cs. csoport Horváth I./dr. K. A. csoport nem védettek, bizalmi embereik eltávolíthatók. Nincs az elnök által nem ismert, de védett személy ill. érdekcsoport." (A tervezet készítője egybemossa Pomázi Csabát, a tavaly kinevezett, erősen Fidesz-kötődésű, több szolnoki cégben érdekelt vezérigazgató-helyettest és Horváth Istvánt, az előző kormány által menesztett elnök-vezérigazgatót, valamint dr. K. A.-t, azaz a Dunaferrben tulajdonos Dunaújváros polgármesterét, Kálmán Andrást, aki mellékesen az Országgyűlés gazdasági bizottságának MSZP-s tagja.)
  Jancsó Péter, aki pillanatnyilag külföldön tartózkodik, a Wallis érdekcsoportba tartozó, lakásbelső-termékeket gyártó Graboplast Rt. elnök-vezérigazgatója. A Wallis a közelmúltban szerzett többségi részesedést a Graboplastban, amelyben Jancsó Péter is tulajdonos. Lapunk értesülése szerint a Wallis Rt. hosszú távon számít Jancsó Péterre a Graboplastnál.
   Miközben tanulmányok készülnek, a Dunaferrnél, és körülötte is egyre nő a bizonytalanság, aminél rosszabb aligha történhet egy amúgy is nehéz helyzetben lévő céggel. A még hivatalban lévő vezetők abban a tudatban élnek, hogy menesztik őket. A korábbi vezetők, akiket kabátlopásszerűen kevert gyanúba az előző kormányzat, és nemcsak menesztették, de hónapokon át meg is hurcolták őket, most mintha nem lennének részesei a hivatalos terveknek. Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy Horváth István lenne az új elnöke a cégnek. Ő egyébként korábban már többször kifejtette, hogy a Dunaferr számára ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy visszaszerezze a bizalmat a piacokon és a bankoknál. Ki kellene dolgozni a cég középtávú stratégiáját, és az egész térségét is, amelyben többek között fontos szerepet kapnának az infrastrukturális fejlesztések. Ez más koncepció, mint a csőd bejelentése.

Peredi Ágnes
(Népszabadság)



Vissza