június 19. (szerda) 15:55

MOMERT: jó példa és helyi

Tíz éve nem gyárt órát a dunaújvárosi MOMERT, ám mégis a dunaújvárosiak többsége továbbra is óragyárként emlegeti a világpiacon sikeresen helytálló, mérlegeit áruló céget - derült ki többek a Híd Egyesület mai klubnapján a MOMERT Rt.-nél.

MOMERT-bemutatkozás:ötszázalékos
részt hasítanak a világpiacból

   Elérkezett az idő, hogy a Híd Egyesület tagjai ne csak külsős előadókat hallgassanak meg gazdasági kérdésekben, hanem sikeres helyi vállalkozások képviselőitől tájékozódjanak az üzleti életről. Az ötlet jegyében az egyesület üzletemberek klubja mai összejövetelének házigazdája a MOMERT Rt. volt, a vendégeknek Urbán László vezérigazgató mutatta be a céget. Amint jelezte, nem volt könnyű dolga, hiszen három évtizede dolgozik a MOMERT-nél, s pályafutását még a budapesti anyacégnél kezdte.
   A Süss Nándor által 125 éve alapított MOM még haditechnikai felszereléseket is gyártott, tudhatták meg a jelenlévők a rövid történelmi áttekintésből. A nyolcvanas évek vége jelentős piacvesztést hozott a MOM-nak, s az átszervezések után tíz vállalat alakult ki, amelyeket később privatizáltak, majd az anyacéget felszámolták.
   Urbán László beszélt az általuk gyártott termékstruktúra változásáról, s a jelenlévők megtudhatták, hogy ma a világpiac öt százalékát tudhatja magáénak a dunaújvárosi cég. Termékeik zömét (84 százalékát) a különböző funkciójú mérlegek teszik ki, s ezek nagy részét külföldön értékesítik. Beszélt arról is, hogy mint exportőröket, negatívan érintette őket a forint erősödése, s jórészt ennek tudható be, hogy nyereségük felére csökkent tavaly. Ettől azért még jól működnek, tette hozzá a vezérigazgató, s céljuk, hogy elérjék az évi kétmillió mérleg gyártását.
   A MOMERT fejlesztési elképzeléseiről Farkas János, az rt. főmérnöke adott tájékoztatást, majd az egyesület tagjai meglátogatták a MOMERT üzemeit.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

A MOMERT honlapja



Vissza