Idén nem csökkenthető az államháztartási hiány
A tervezettet idén 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány
nagy valószínűséggel nem csökkenthető, ám a kormány szándéka, hogy ez tovább
ne növekedjen - erősítette meg László Csaba pénzügyminiszter egy csütörtöki
sajtótájékoztatón Budapesten.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az általános tartalék
további 48 milliárd forintos feltöltésére az előre nem látható váratlan
kötelezettségek teljesítése miatt tettek javaslatot. A céltartalékok nagyobb
összegű feltöltését pedig a tavalyi bérdöntések, illetve a száznapos programban
vállalt bérkötelezettségek teljesítése indokolta - tette hozzá.
Az áfából 74,5 milliárd forint, személyi jövedelemadóból
89,5 milliárd forint többlet bevétel várható a tervezetthez képest, a költségvetés
bevételei pedig 250 milliárd forinttal nőnek. A módosítás az egészségbiztosítási
alap összesen 69,4 milliárd forint bevétel- növekedését tartalmazza, míg
az országimázs előirányzat törlése 4,7 milliárd forintos megtakarítással
jár.
A kiadásokat az előirányzotthoz képest 92 milliárd forinttal
növelik a bruttó bérek, mintegy 60 milliárd forinttal az egyszeri nyugdíj-kiegészítés,
104 milliárd forintot meghaladóan az egészség-biztosítási kiadások, 48
milliárd forinttal az általános tartalék feltöltése, 11 milliárddal az
iskolakezdési családi pótlék és 7 milliárd forinttal a családi pótlék 20
százalékos emelése.
László Csaba bízik benne, hogy a költségvetéshez az idén
már nem kell hozzányúlni, ám nem zárta ki, hogy a későbbiekben szükség
lehet további módosítására. A pénzügyminiszter kitért a költségvetési törvény
módosításának parlamenti vitájában elhangzott ellenzéki kifogásokra is.
Elmondta: a jövedéki adó július 1-jei emeléséhez az a törvénymódosítás
vezetett, amelyet még tavaly ősszel fogadott el a parlament, és hozzátette,
hogy akkor ezt minden akkori kormánypárt képviselő megszavazta.
A diákhitel-központ üzletszabályzatának módosításával kapcsolatban
leszögezte: a hitelezés lényeges feltételei nem változnak, csupán technikai
módosításra került sor.
A tévé előfizetési díjakkal összefüggésben elismerte, hogy
a költségvetési törvényjavaslat csak három havi előfizetési díj sorsával
foglalkozik, mivel a kormány reményei szerint a kérdés ez alatt az idő
alatt hosszú távra megoldódik.
László Csaba elmondta, hogy Járai Zsigmond jegybankelnök részt
vett a Gazdasági Kabinet csütörtöki ülésén, ám a jegybanktörvény módosítása
ezen nem volt téma.
(MTI)

|