Jövedéki adó: a dohányon a sor
Augusztus közepe után drágul a cigaretta, mert ekkortól emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója. A dohánygyárakat meglepte a döntés, mivel a kabinet a szokásoktól eltérően előzetesen nem egyeztetett velük az ügyben. Az előre hozott emelésre azért van szükség, mert az üzemanyagok adója a vártnál kisebb mértékben nőtt.
Az autósok mellett a dohányzóknak is ki kell venniük a részüket
az adóbevételek növeléséből, mivel az Orbán-kormány tavaly novemberi döntését
elfogadva az új összetételű Országgyűlés június végén áldását adta a jövedéki
törvény módosítására. Az üzemanyagok az eredetileg vártnál kisebb mértékben
drágulnak. A gázolaj jövedéki adója a korábban előirányzott kilenc forint
helyett csak 4,8 forinttal emelkedik literenként. A dohányosoknak kell
az autósoknak adott 4,5-5 milliárd forintos kedvezményt „összeadniuk”.
A dohánytermékek adója eredetileg 2003. január 1-jétől változott
volna, ám az emelést az Országgyűlés döntése előre hozta idén augusztus
15-re. Ennek megfelelően ezer darab cigaretta után a gyártóknak 3435 forint
helyett 4200 forint jövedéki adót kell fizetniük, az értékarányos adómérték
pedig 17-ről 18 százalékra nő. Az úgynevezett fogyasztási dohány sem maradt
ki a „szórásból”, adója 28-ról 32 százalékra nő.
A Medgyessy-kormány és az Országgyűlés döntése meglepte a gyártókat. Azt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt szükség van a dohánytermékek jövedéki adójának emelésére, mindenki tudta, azt viszont nem várták, hogy már az idén növelik. A Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke, Patai András szerint az, hogy szakmai egyeztetés nélkül döntött az ügyben, szokatlan egy kiszámítható gazdasági környezetre törekvő kormánytól.
- Nem volt tudomásunk arról, hogy emelkedik a jövedéki adó
- nyilatkozta lapunknak Bede Rita, a British American Tobacco Hungary szóvivője.
- A jövedéki termékeket gyártók, a Pénzügyminisztérium és a Vám- és Pénzügyőrség
Országos Parancsnokságának (VPOP) képviselőiből álló jövedéki tanács 1995
óta minden novemberben megkapta a kormány adóemelésre vonatkozó javaslatát,
most azonban nem volt egyeztetés - mondja Tar Ágnes, a Philip Morris Magyarország
Kft. sajtófőnöke.
Kérdésünkre egyik gyártó sem hagyott kétséget afelől, hogy
az adóemelés terheit megosztják a fogyasztókkal. Azt azonban, hogy a dohányosoknak
mikortól és milyen mértékű drágulásra kell számítaniuk, még egyik dohánygyár
képviselője sem tudta megmondani.
Az ellenzéki politikusok veszélyesnek tartják az intézkedést.
Varga Mihály (Fidesz), korábbi pénzügyminiszter a dohánycsempészet felvirágzását
prognosztizálta, és 300 millió forintot kért a kormánytól a VPOP megerősítésére.
Font Sándor (MDF) napirend előtti felszólalásában ugyancsak figyelmeztetett
erre a veszélyre.
Eddig volt valami menedékük a nikotinfüggőknek, mert a szivarka
- a cigarettával szinte azonos tulajdonságú dohánytermék - törvényi hiányosság
miatt nem tartozott a magasabb adómérték alá. Három szocialista képviselő,
Czinege Imre, Schvarcz Tibor és Vojnik Mária azonban kapcsolódó módosító
indítványban hívta fel a képviselők figyelmét arra, hogy az adóemelést
követően a szivarka kiskereskedelmi ára emiatt több mint száz forinttal
lehet alacsonyabb a legolcsóbb cigarettáénál. Ha az MSZP-s képviselők kevésbé
éberek, csak az idén egymilliárd forint jövedéki adóból és 200 millió forint
áfából származó bevétellel lett volna szegényebb a magyar költségvetés.
Sőt szakértők jövőre az olcsó szivarka forgalmának jelentős, körülbelül
150 millió szálra tehető növekedésére számítottak, ami 4,3 milliárd forintos
adóbevétel-kiesést jelentett volna a költségvetés számára.
Mihálovits András (Népszabadság)

|