Munka nélkül egy forintot se
Az új vezérigazgatót látták vendégül a Vasas Szakszervezet által szervezett
munkásgyűlésen ma reggel. Hónig Péter mintegy negyven kérdésre válaszolt,
a légkör korántsem volt olyan feszült, mint az előző elnök munkásgyűlései
idején.
A vezérigazgató - akit várhatóan a ma folytatódó közgyűlésen a tulajdonosok képviselői az elnöki posztra is javasolnak - elsőként az elmúlt két hét során szerzett tapasztalatait összegezte. Ismét kifejtette, hogy a Dunaferr állami vállalat, így az itt forgó pénzek közpénzek, ez pedig különös gondosságot igényel a vezetés részéről. A feladat pedig kellő alázatot: az ő részéről, és ezt várja el mindenki mástól is. E témához kapcsolódva később kitért rá, hogy különös gondja lesz rá: senki ne vihessen el a vállalatcsoporttól egy fillért se munka nélkül. És ezt az elvet alkalmazza a létszám megtartása esetében is: azok maradhatnak, aki értéket teremtenek, munkájukra szükség van, ők biztosnak tudhatják a helyüket.
Tájékoztatójában kitért a vezérigazgató-helyettesekre kiírt pályázatra is - egy pályázat már érkezett is, még nem bontották ki -, a jelentkezéseket bizottság fogja értékelni, melyben szakértők (így egy külső szakcég vezetői tanácsadója) és a dolgozói képviselet is helyet kap. A felmentett vezérigazgató-helyettesek - Pomázi Csaba, dr. András István, Németh Miklós, dr. Sándor Péter, Králik Gyula - helyettesítéséről gondoskodott. A vállalatfejlesztési helyettes posztjára kinevezte Somlai Tibort, akiről elmondta, hogy vezetési tanácsadó, mérnök-közgazdász, doktori címmel rendelkezik, és fontos szempont volt a vezérigazgató számára feladata elvállalásakor, hogy Somlai Tibor vele jön, segíti a munkáját.
A további négy vezérhelyettesi poszttal járó feladatokat ideiglenesen
kinevezett személyek látják el a pályázat kiértékeléséig, az új szerződések
augusztus közepén történő megkötéséig. A gazdálkodási területen Ficsúr
József, a műszakin dr. Szücs László (az Acélművek Kft. vezetése mellett),
, a személyzetin Simon József, a kereskedelmin Schneider Mihály vette át
erre az időszakra a munkát. A Tusják János által betöltött vállalkozási
vezérigazgató-helyettesi poszt fontosnak tartott feladatai integrálódnak
az egyik egységbe - fejtette ki Hónig Péter -, vele később, szabadságának
letöltését követően egyeztetnek erről a folyamatról. (Itt jegyezzük meg,
hogy információink szerint nem minden volt vezérhelyettes távozik a Dunaferrtől,
Králik Gyula híreink szerint marad a társaságcsoportnál). Hozzátette azt
is, hogy az alsóbb vezetői szinteken nem tervez személycseréket, együtt
kíván dolgozni mindenkivel, és akinek van feladata, és el is végzi a munkáját,
az maradni is fog.
Egy kérdés kapcsán felmerült az is, hogy mennyi végkielégítést
kapnak a távozók. Hónig Péter elmondta, hogy a konkrét összegeket nem mondhatja
el, hiszen ezek a két fél közötti szerződésen alapulnak, viszont lényegesen
kisebb összegekről van szó, mint az előző csere idején. Azt sem kívánta
minősíteni, hogy a volt vezetők megérdemelték-e - ahogy a kérdés fogalmazott
- a végkielégítések összegét. Hozzátette azonban, hogy olyan szerződéseket
látott, amilyeneket ő nem szeretne kötni. Kifejtette még, hogy a végkielégítések
szempontjából sem mindegy, hogy valakit felkérnek egy munkakör betöltésére,
vagy pedig pályázaton jelentkezett az illető. Előbbi esetben méltánylandó,
hogy a felkérés miatt egy jó munkahelyet hagyott ott.
Az elmúlt időszak értékelése kapcsán a vezérigazgató nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy a vállalat veszteségességének csökkenése kapcsán az év végére a havi veszteségtermelés csökkenhet nullára, mivel ez nem mindenhol jelent meg egyértelműen (nálunk igen), tehát az éves vesztesége nem fut nullára a Dunaferrnek december végére. (Egy kis számolgatással - belső információkkal megtámogatva - ez azt jelenti, hogy a 2002-es évet a Dunaferr 12-14 milliárd forintos konszolidálatlan negatív eredménnyel zárja majd.) A veszteségesség csökkenésének alapja a piac pozitív elmozdulása - a kínai fejlesztések jelentős mennyiségű acélt vesznek fel -, az európai acélválság enyhülése magyarázza. Még nem tartalmazza a számítás a költségcsökkentéssel, valamint a - vezérigazgató által egyik fő csapásirányként megfogalmazott - hatékonyabb marketinggel, kereskedelempolitikával elérhető eredményeket.
Szó esett természetesen a bankok, hitelezők és a vevők bizalmának
erősítését célzó munkáról is. Hónig Péter kifejtette azt is, hogy a jelentős
hitelállomány csökkentése érdekében a veszteségesség visszaszorulása miatt
felszabaduló pénzek ellenére is szigorúan be kell tartani a költségcsökkentési
intézkedéseket, hogy jusson a tartozások mielőbbi visszafizetésére.
Több esetben is felmerült a szeptember 30-ára kialakítandó
stratégia kérdése, és ennek kapcsán Hónig Péter ismét elmondta: szóbeli
megállapodást kötött a polgármesterrel arra, hogy a kormány egy napon tárgyalja
ezt a régiófejlesztési stratégiával. Azt is hangsúlyozta a vezérigazgató,
hogy a rövid határidő ellenére a stratégiát megpróbálják az előírt időpontra
elkészíteni.
A szervezeti átalakításokat érintő kérdések is - több megvilágításból
- szóba kerültek a munkásgyűlésen. Hónig Péter kifejtette, több esetben
bukkant már párhuzamosságokra, ezek megszüntetésével nem várják meg a stratégia
kidolgozását. Megítélése szerint egy tevékenységet akkor érdemes csak "kiszervezni"
önálló társaságba, ha az piacképes, tehát külső források bevonásával hatékonyabbá
tehető az adott feladat ellátása. Az eltérített árakra, belső vásárlási
kötelezettségekre vonatkozó kérdés kapcsán a vezérigazgató azt hangoztatta,
hogy a Dunaferr társaságai számára szolgáltató cégek esetében a belső társaságnak
előnyt kell biztosítania - "a mi kutyánk kölyke" - ennek azonban
ki kell merülnie abban, hogy egy utolsó ajánlatot tehessen a saját cég.
Tehát a valódi külső ajánlatok által meghatározott szinten ők kaphassák
meg a munkát. Az áraknak így a piaci normákhoz kell igazodnia.
Szóba került a Kereskedőház feladata is, a vezérigazgató kifejtette,
hogy a társaságnál nem jelennek meg, és nem is jelenhetnek meg azok a gazdálkodási
problémák, amik a Dunaferr egészét jellemzik. A stratégiai jellegű alapanyagok
beszerzését, valamint az értékesítést végző cégnek így is egyre nehezebb
a feladata, a szállítók mind újabb és újabb garanciákat követelnek, így
egyre nehezebb a beszerzést megfelelően biztosítani. Ugyanakkor pontosan
meg kell vizsgálni, milyen valós költségek szükségesek a Kereskedőház feladatainak
ellátásához, és indokolatlan szintű eredménynek nem szabad ott keletkeznie.
Hozzátette: elsősorban az alapvertikum legyen eredményes, ne a kiszolgáló
társaságok.
Egy kérdés kapcsán Hónig Péter kitért arra is, hogy az elektroszerviz
eladása komoly károkat okozott a Dunaferrnek, így azon dolgoznak, hogy
visszakerüljön a társaságcsoporthoz, azonban ebbe a folyamatba nem kíván
beleavatkozni érintettsége - ABB-s múltja - miatt.
A sporttámogatások kapcsán a vezérigazgató annyit mondott,
hogy átlátható sportfinanszírozási rendszert alakítanak ki, és a költségvetés
elkészítése során megvizsgálják, hogy mennyi pénzt tud erre a célra szánni
a társaságcsoport. Felszólította azonban az egyesületi vezetőket, hogy
más szponzorokat is vonjanak be a finanszírozásba, másoknak is adják el
ezt a kiváló reklámlehetőséget (utalt arra a visszatérő toposzra, amit
ő is, mint sportvezető a reménybeli szponzorokkal folytatott tárgyalások
során elő szokott venni).
A kollektív szerződésről Hónig Péter azt mondta, hogy egyedülállónak
tartja, és nem is merült fel, hogy hozzányúljanak addig, amíg eredmények
érhetők el a piaci és a belső működés hatékonyságának javítása terén. Arra
azonban nem adhat garanciát, hogy a munkavállalóknak nem kell majd áldozatot
hozniuk, ha nehezebbre fordul a helyzet. Azt többször hangsúlyozta, hogy
a szakszervezettel, ifjúsági szervezettel jó kapcsolatra törekszik, mindenképpen
betartja a törvényes formákat, és ha ezen túl is egyeztetéseket tart szükségesnek,
azt meg fogja tenni.
Egy kérdésre válaszolva a létszám kapcsán kifejtette, hogy
ő soha nem beszélt létszámleépítésről, ezen a téren a fentebb említett
értékteremtés a kritérium. Szintén egy kérdés kapcsán elmondta, hogy tavaly
1400-an hagyták el a társaságcsoportot, és ugyanennyien jöttek. Ebből azt
a következtetést vonta le, hogy lazán kezelték a létszámstopot. Ennek az
intézkedésnek a szigorúbb betartatásával ő elsősorban azok pozícióját kívánja
védeni, akik már a Dunaferrnél dolgoznak, "bent vannak már a brancsban".
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Hónig a közgyűlés előtt
Vezérigazgató: év végére a havi veszteség lenullázódhat

|