Folytatása következik
Az Intercisa Lakásszövetkezet a Széchenyi Terv pályázatain nyert összegek felhasználásával - melyhez az önkormányzat is támogatást nyújtott - idén tizennyolc épületen végeztet el jelentős energiamegtakarítást célzó munkálatokat. Ma az első kész épületet sajtótájékoztatóval egybekötve adták át.
A lakásszövetkezet elnöke, Tóth László kérdésünkre elmondta: azért tartották fontosnak, hogy egy olyan sajtótájékoztatót szervezzenek az első elkészült beruházás - a Szabadság út 22-24-ben a nyílászárókat cserélték ki -, amelyre az országos sajtó több képviselőjét is meghívják, mert demonstrálni akarják: folytatni kell a lakóépületek energiatakarékos korszerűsítését támogató kormányzati programot. Emellett mintát kívántak adni arra is, hogy egy civil szervezet, a LÉSZ - mely önkormányzati képviselői útján közvetlen módon bele tud szólni a lakókat érintő kérdésekbe -, milyen módon tud segíteni a helyi térnyerésben egy ilyen fontos, országos kezdeményezést. Emellett természetesen megemlítendő, hogy a lakóépületek energiatakarékos fejlesztéseit már évek óta különböző helyi programok is segítik.
A Széchenyi Terv pályázatán elnyert állami támogatás közelíti a nyolcvanmilliót, az önkormányzati és az önrésszel együtt 225 millió forintos fejlesztés indulhatott meg, az érintett lakások száma 699. Jelenleg öt épületen már dolgoznak - képeink a Ságvári utca majdnem teljesen elkészült háztömbjét mutatják -, mint említettük, egy már elkészült, a továbbiakra is már megkötötték a szerződést, a munkálatok hamarosan kezdődnek, a befejezés határideje a legutolsóknál is október 15-e. Tehát a következő fűtési idényben már a lakók megtapasztalhatják a korszerűsítés hatásait.
Az Intercisa Lakásszövetkezetnél - a helyi SZIGET-program
keretében - további tizennyolc ház kisebb volumenű korszerűsítési munkái
is zajlanak - fűtéskorszerűsítés, nyílászáró-csere, falszigetelések -,
ezekkel együtt eléri a háromszázmillió forintot az idén megvalósuló beruházások
értéke a lakásszövetkezet házainál. Az elkövetkezendő feladatok terén biztató
tartalmat hordoz az a tény, hogy a lakásszövetkezet 117 épületéből mindössze
22 esetében szükségesek további teendők: magasabb a hőfogyasztás az átlagosnál
(tehát az átalánydíjban rögzítettnél) a szolgáltató által megjelentetett,
az előző fűtési idényt jellemző adatsor szerint.
A pályázatok során is számítani kellett a várható energiamegtakarítást,
nem remélhetett olyan épület támogatást, amelynél a megtérülési idő meghaladta
a harmincöt évet. Ezt az időszakot rövidítheti, hogy a hazai energiaárak
még korántsem igazodnak az uniós árakhoz. És az is keserű tapasztalatokat
tartogat a felkészületlen házak lakói számára, amikor a hőszolgáltató jövőre
- a 2003 közepétől kötelező - fogyasztás szerinti elszámolás alapján állítja
majd ki a számlát. A program tapasztalatairól, a várható megtakarításokról
október 1-jén országos konferencia keretében tájékoztatja a szakembereket
a szervező LÉSZ, az önkormányzat, a lakásszövetkezet és a hőszolgáltató.
Az átadó ünnepségen, sajtótájékoztatón jelen volt a Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium illetékese, Dési Albert főmunkatárs, aki elmondta,
hogy a lakóépületek energiamegtakarítást szolgáló felújításának támogatását
továbbra is fontos feladatnak tartja a kormány. Ez a program nem is állt
le, jelenleg is érkeznek hozzájuk a pályázatok, döntenek a pénzek odaítéléséről.
Tehát: folytatása következik.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Széchenyi terves támogatással készült el
Júniusban indulhat a panelfelújítás

|