július 18. (csütörtök) 14:08

Kistérségi menedzserek kerestetnek

Kistérségi menedzsereket keres a Miniszterelnöki Hivatal. A pályázati felhívás napokon belül megjelenik - tudta meg a Világgazdaság Nagy Sándortól, a területfejlesztésért felelős politikai államtitkártól. Szinte mindegyik kistérségi megbízotti poszt be van töltve, mégis mind a 150 helyet, köztük a dunaújvárosit is megpályáztatják.    

   Az előző kormányzati ciklusban, 2000 májusában határozott úgy a Fidesz vezette kormány, hogy létrehoz egy kistérségi megbízotti rendszert, amelyet számos bírálat ért, a menedzsereket sokszor komisszárként emlegették. (A dunaújvárosi kistérségben a fideszes Juhász Zoltánt bízták meg ezzel a feladattal, s most hiába kerestük, nem sikerült elérnünk, hogy megtudjuk, pályázik-e a mostani kiíráson.) A DO meg nem erősített információi szerint egyébként két, a helyi szocialistákhoz közel álló jelölt neve vetődött fel a dunaújvárosi kistérségi menedzseri tisztség betöltésére.
   A szocialista párt ellenzékben is egyetértett azzal, hogy nagy segítséget jelenthetnek az önkormányzatoknak a területfejlesztésben jártas, széles körű tapasztalatokkal bíró képzett tanácsadók, akiknek havi 180 ezer forintos javadalmazását ráadásul a központi költségvetés állja. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy több helyen erre a munkára felkészületlen, a térség önkormányzatait, adottságait és szükségleteit nem ismerő megbízottakat nevezett ki a MeH, nem egyszer tetten érhetően politikai indíttatásból.
   A kormányváltás, illetve a kinevezése utáni hetekben az államtitkár beszámolót kért a megbízottaktól eddig elvégzett munkájukról, illetve azt véleményeztette a kistérségekkel is. Nagy Sándor szerint az így kialakult kép rendkívül vegyes: volt olyan megbízott, akinek a munkájával elégedettek voltak a kistérség önkormányzatai, s akadt olyan, akit nem is ismertek. A megbízottak szerződése december 31-ig szól, de ezek a megállapodások - végkielégítés nélkül - korábban is felmondhatók.
   A pályázatra jelentkezhetnek a jelenlegi kistérségi megbízottak is, akik dokumentumaikhoz csatolhatják a kistérségi tanács támogatását, közölte Nagy Sándor. Felsőfokú végzettségű, a területfejlesztésben jártas, lehetőleg idegen nyelvet beszélő szakembereket várnak. Az új munkaszerződésekben a korábbinál jóval pontosabban megfogalmazzák a feladatokat és elvárásokat, amelyeket az állam és a kistérségek közötti sajátos közvetítést végző megbízottaknak teljesíteniük kell. Változás az is, hogy megyénként egy megbízott szervezői feladatokat lát majd el, összehangolja többi kollégája munkáját, régiónként pedig egy referens felel majd a megyékben működő megbízottak munkájáért. Mindettől a tevékenység érdemi javulását várja az államtitkár.
   A MeH-ben két héten belül létrehozzák a pályázatokat elbíráló bizottságokat. A tervek szerint augusztus végén kinevezik az új menedzsereket.

(Világgazdaság-DO)


Vissza