Bizonytalan élénkülés az acélpiacon
Az acél világpiaca határozott élénkülést mutat, emelkednek az árak, a második
félévben a Dunaferr 4-5 milliárdos többletbevétellel számol. Bizonytalanságot
okoz azonban, hogy nem fullad-e ki az áremelkedés, forgalomnövekedés.
A mostani élénkülés mögött ugyanis nem olyan hosszú távon
is stabilitást kínáló események állnak, mint amilyen a gyártási kapacitások
csökkenése lenne, hanem az ázsiai igények növekedése, az USA védővámok
következtében kialakult belső árualaphiány, áremelkedés, valamint az EU-ban
tapasztalható jelentős kereslet és a csökkenő import együttes hatása.
A negyedik negyedévre további javulást várnak a szakemberek,
tudtuk meg Schneider Mihálytól, aki a Dunaferr új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének
kinevezéséig a poszttal járó feladatokat ellátja. Megítélése szerint az
óvatos optimizmus indokolt. A társaságcsoport fő exportpiacain "megkönnyebbülést"
okoz az, hogy több forrásból származó, még nem hivatalos információk szerint
az unió a Magyarországgal szemben (is) alkalmazott kettős büntetésen enyhítendő
az év vége, jövő év eleje előtt nem dönt az antidömping eljárásban. Tehát
addig felfüggesztették az ügyet, amíg nem sikerül kompromisszumos megoldást
találni. Ezt a módszert alkalmazzák az újabban formálódó antidömping vádak
estében is - merthogy ilyenek is vannak. Az is kérdéses még, hogy mi lesz
a szeptember 28-án lejáró határidőt követően az EU-kvótarendszerrel, melyet
elsősorban a csatlakozásra váró országos támadtak igen hevesen.
A belföldi piacvédelem bevezetése is kapott támadást rendesen,
legutóbb a gépgyártók tiltakoztak az intézkedés fenntartása ellen, illetve
átdolgozásáért emeltek szót. Ugyanakkor a kvótarendszer az elmúlt három
év behozatali szintjét tíz százalékkal túllépő mennyiség fölött lép életbe,
az EU-ból és az USA-ból kiszoruló termékek többletimportként való bekerülését
akadályozza meg vámpótlékkal. Így tehát szó sincs arról, Schneider Mihály
szerint, hogy indokolatlan importkorlátozást lobbyzott volna ki a Dunaferr.
Ezt a véleményt erősíti, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és
az Országgyűlés gazdasági bizottsága foglalkozott a témával, meghallgatták
a gyártók és az importálók véleményét, tárcaközi egyeztetések történtek,
és a piacvédelem megtartásáról döntöttek. A szabályozás technikai megvalósítása
terén csiszolgatás várható, a felülvizsgálat azonban csak ősszel. A Dunaferr
az általa nem gyártott termékek esetében készséggel állítja ki azt a nyilatkozatot,
amely az importengedélyhez szükséges, így egyetlen hazai fogyasztónak sem
kell a szükséges acélterméket hiányolnia.
A nemzetközi ártrendnek megfelelően a Dunaferr a második félévben
emelte belföldi árait, ehhez nincs köze a piacvédelemnek: itthon az árak
4-10 százalékkal nőttek, míg az unióba irányuló export esetében 15-25 százalékkal.
A forgalom jelenleg - a nyári, szokásos visszaesést is figyelembe véve
- normálisnak mondható, a negyedik negyedévben bővülést várnak a kereskedők.
Sok múlik azon, hogy a hazai felhasználók számára meghatározó német gazdaság
mennyire talál magára.
A forint erősödése az import versenyfeltételeit javította,
azonban nem sok örömmel szolgált az exportőrök számára: csökkent az árbevételük.
A Dunaferr kieső bevételeit az sem kompenzálhatta, hogy a társaságcsoport
- miként általában - dollárban vásárolt, és euróban adott el. Az erősödő
piacok hatására a második félévben 4-5 milliárdos többletbevétellel számolnak
a Dunaferrnél - tudtuk meg Schneider Mihálytól.
Az új vezetés kinevezése következtében az átmeneti bizalomcsökkenést
követően határozott javulás, megnyugvás tapasztalható a hagyományos beszállítók
körében. Ez is fontos szempont a Dunaferr talpra állásával kapcsolatban,
ahogy az is, hogy - miként már többször jeleztük - várhatóan az év vége
előtt már a működésből származó eredmény pozitívba megy át, tehát már nem
termel veszteséget a társaságcsoport.
A Dunaferrnél intenzív munka indult az új stratégia kidolgozásáért,
ennek fontos eleme lesz a kereskedelempolitika átdolgozása. Az új rendszer
kialakításának célja, hogy a vevők jobb, teljesebb körű kiszolgálását biztosítsák.
Jelenleg már az acélpiacon sem a gyártók a gyártókkal konkurálnak elsősorban,
hanem az értékesítési láncok egymással. A vevői elégedettség, a nyújtott
szolgáltatások, a termékek megfelelő menedzselése, a lehetőségek, képességek
jobb demonstrálása dönt a piaci harcban. A Dunaferr belföldön azt az előnyét
kívánja kihasználni, amit a kereskedelmi hálózat mögött álló gyártó jelent
a "független" kereskedőkkel - gyakorlatilag importőrökkel - szemben,
az ő rovásukra kívánják piacaikat bővíteni. Az új kereskedelempolitika
kezdetben nem jelentene szervezeti átalakítást, hanem elsősorban szemléletváltást.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Árt a gépiparnak az acélpiac-védelem

|