Drágulhat a dinnye
Várhatóan több ezer dinnyetermelő megélhetése kerülhet veszélybe az idei
gyenge termés miatt. Az aszályos időjárás, a kánikula miatt a második hullámban
termő dinnye nem tudott kifejlődni, megérni, így akár hiánycikk lehet a
dinnye augusztus közepén.
Az elmúlt héten mintegy felére esett a dinnye ára. Ma már
a legdrágább helynek számító Balaton-parton is elvétve lehet látni olyan
árust, aki 70-80 forintért kínálja a "görög" kilóját. A legtöbb
helyen 45-50 forintos kilónkénti árért lehet megvásárolni a dinnyét. Sőt
a hipermarketekben, a nagyobb piacokon a fogyasztói ár már 35 forintra
csúszott le, miközben a termelőktől 6-8, jobb esetben 15 forintért veszik
át kilóját. Minthogy a dinnye termesztése kilónként 22-25 forintba kerül,
hamarosan több ezer kistermelő szembesülhet anyagi gondokkal.
Mint Fodor Zoltán, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács
kommunikációs igazgatója kifejtette, különösen azok a gazdák járnak rosszul
idén, akik nem öntözték ültetvényeiket. Ez a probléma leginkább a két legnagyobb
dinnyetermő vidék, a szabolcsi és a hevesi-jászsági termelőket érinti,
akiknek mára elfogyott a termésük. Augusztusban legfeljebb a békési ültetvényekről
várható görögdinnye. Ez azt is jelenti, hogy a jövő hónap közepétől hiánycikk
lesz a dinnye. Ennek megfelelően a jelenlegi dömpingár akár meg is háromszorozódhat.
Fodor Zoltán kifejtette, a dinnyések abban reménykednek, hogy
a szaktárca megsegíti őket. Erre elvileg lenne is lehetőség, gyakorlatilag
azonban túl sok remény nincs rá, hiszen ahhoz, hogy a termelők támogatásban
részesüljenek, intervenciós alapot kellett volna létrehozniuk. Vagyis minden
gazdának be kellett volna valamennyit fizetnie - éppen a rosszabb idők
kivédése érdekében - a közös kasszába, ám ezt nem tették meg. Információink
szerint a keleti országrész dinnyetermesztői ettől függetlenül igénylik
az agrártárca támogatását, és ha nem kapják meg, elképzelhető, hogy valamilyen
demonstrációval nyomatékosítják kérésüket.
Idén egyébként a szezon előtt beharangozott 200 ezer tonna
görögdinnyetermés helyett jó, ha 120-130 ezer tonnányi lesz. Pedig a tavalyihoz
képest idén valamelyest még nőtt is a dinnye vetésterülete, 8200-ról 9000
hektárra.
A dinnye ára idén június közepe óta alatta van a tavalyi árszintnek.
A termelők szerint egyhektárnyi dinnyeföld megművelése mintegy 300 ezer
forintba kerül, a nyomott árak miatt azonban 70 ezer forintnyi bevételt
hoz az első osztályú gyümölcs. Ez elsősorban azokra a termelőkre igaz,
akik öntözés nélkül, olcsó technológiával termesztenek, vagyis például
nem használnak talajtakarást, csepegtető öntözést, oltott palántát. A nagybani
piacokon jelenleg túlkínálat van, emiatt alig veszik át a gyümölcsöt, így
a kistermelők az utak mellett és a szabadpiacokon próbálják eladni árujukat.
A nagybani termelők közül sokan oda szállítják a dinnyét, ahonnan külföldre
viszik, ám az idén az exportpiac sem jó, mert a hőség miatt a magyar görögdinnye
az olasz áruval egyszerre érkezett a külföldi piacokra, ez pedig lenyomta
az árakat.
(MTI)

|