Együtt készül a kistérségi és a Dunaferr-stratégia
Szoros ütemterv szerint végzi a munkáját a Dunaújváros és Térsége Jövőjéért
Munkacsoport, a kistérség három éve készült komplex gazdaságfejlesztési
koncepcióját és a hozzá kapcsolódó programot aktualizálják a Dunaferr készülő
stratégiájához igazítva.
 |
| Az M6-os nyomvonala: terjeszkedhet a város |
A City Menedzser Kft. 1999-ben készítette el Dunaújváros és
Környéke Komplex Fejlesztési programját, a nemrégiben (július 18-án) megalakult
Dunaújváros és Térsége Jövőjéért Munkacsoport nem készít gyökeresen új
stratégiát - az idő rövidsége miatt -, a meglévő átdolgozását tűzték ki
célul. Nincs arra lehetőség, hogy egy teljesen új helyzetfelmérést készítsenek,
így az akkori adataira, megállapításaira támaszkodnak, illetve, amiről
az aktualizálás során kiderül, nem állja meg a helyét, azt korrigálják,
tudtuk meg Rohonczi Sándortól, a munkacsoport vezetőjétől.
A rövid határidőt az határozza meg, hogy - mint ismeretes
- a kormány elé Hónig Péter elnök-vezérigazgató és dr. Kálmán András megállapodása
alapján októberben együtt kerül a Dunaferr középtávú stratégiája (mely
információink szerint hétéves időszakot fog át), és a kistérségi komplex
fejlesztési terv. Rohonczi Sándor kérdésünkre hangsúlyozta, hogy a kistérségi
stratégiai dokumentáció igazából csak háttéranyagként szolgál, hiszen a
kormány-előterjesztésben néhány eldöntendő kérdésnek kell szerepelnie,
melyek várhatóan az itt élők számára nem sok újdonságot fognak tartalmazni,
így például a remélt infrastrukturális fejlesztések biztos, hogy benne
lesznek.
A kormány elé kerülő anyag megszövegezésében segítséget nyújt
a Boston Consulting Group is, mely a Dunaferr stratégiai anyagának elkészítésében
is részt vesz. A BCG szakemberei már több kormány elé kerülő anyag elkészítésében
részt vettek, a gyakorlat sokat számít, ismerik a várható kérdéseket, és
tudják, milyen válaszok segíthetnek hozzá a kedvező döntéshez. Az együttműködés
során tehát a kistérség - a Dunaferr jóvoltából - egy meglehetősen drága
és igencsak hasznos szolgáltatáshoz jut hozzá, melyet megfizetni nem nagyon
tudna. A válságkezelés két fontos elemének, a vasműnek és a környezetnek
az együttes kezelése pedig nagyságrendekkel hatékonyabb megoldásokat kínálhat,
és a nemzetközi tanácsadó cég tevékenységének eredményességét is növeli
- bővebb helyi információval láthatják el. A Boston emellett olyan külhoni
tapasztalatokkal segítheti a stratégiák készítőit, melynek a megismerése
- elsősorban a kistérségi munkacsoport tagjai számára - nem lenne egyszerű
és gyors folyamat.
Az elnök-vezérigazgató a Dunaferrnél tevékenykedő stratégiakészítő
teamben létrehozott egy a térségi kérdésekkel foglalkozó csapatot, alcsoportot,
az egyeztetés eredményeként az általa megbízott szakemberek részt vesznek
a kistérségi munkacsoport tevékenységében, így nem folyik párhuzamos munka.
Az együttműködés erősítését már a munkacsoport létrejöttét
megelőzően fontosnak tartották: éppen azért az Összefogás Dunaújváros és
Térsége Fejlesztéséért Alapítvány (DuTéFa) keretei között hozták létre
a kistérségi stratégiaalkotó teamet, mert abban minden érintett szerepel:
elnöke a Dunaferr mindenkori vezetője, várhatóan Hónig Péter elnök-vezérigazgató
elvállalja ezt a posztot. A társelnök a dunaújvárosi polgármester, tagja
a kuratóriumnak a két területi országgyűlési képviselő és a kistérségi
társulás elnöke is.
Rohonczi Sándor szerint a kiindulási alap most is az lehet,
mint az előző években: mi az, amit helyi forrásból, helyi erőket mozgósítva
meg lehet tenni. Nem lehet az az alapállás, hogy a város és környéke várja
a kormány támogatását, mely majd megoldja a helyzetet. A munkacsoport vezetője
- aki egyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, a HÍD Egyesület
titkára, M8-Dunahíd Kft. ügyvezetője, így ismerője, egyik irányítója volt,
és az ma is a stratégiai jellegű folyamatoknak - szerint meg kell vizsgálni,
mit tett eddig a város, a kistérség ezen a téren, meggyőződése, jó úton
indultak el, már sokat tettek az érintettek a térség fejlődésének előmozdításáért.
Meg kell határozni, mely területeken lehet még többet tenni, és mely célokhoz
szükséges a régió, illetve a kormányzat támogatása.
A munkacsoport alakulásakor megfogalmazott alaptézisek szerint
a térség életének meghatározó szereplője, a Dunaferr változás előtt áll,
mely egy-két éven belül bekövetkezik. Ennek következtében a társaságcsoport
új szerepet tölt majd be a térségben, viszonya megváltozik környezetével.
Tudatos, összehangolt intézkedések nélkül a helyzet kezelhetetlenné válhat,
és ugyan a kisrégió meghatározó szereplői 1995 óta tudatosan készülnek
a helyzetre, bekövetkezését későbbre várták, 2007-re. Mint ismeretes, a
Dunaferr Horváth István által irányított vezetése az akkorra időzített
technológiaváltással gondolta összekapcsolandónak a privatizációt.
Az eddigi lépések során - a megállapítások szerint - megteremtődtek
a kistérség fejlesztésének szervezeti keretei, elkészült a gazdaságfejlesztési
stratégia, illetve eredményes lobbizás zajlott a város és térségének -
a tőkevonzó képességet várhatóan nagyságrendekkel javító - infrastrukturális
fejlesztéseiért. Ezen a téren - Rohonczi Sándor úgy ítéli meg - minden
valószínűség szerint nyitott kapukat dönget majd a megfogalmazódó stratégia:
a politikusok is fontos, mielőbb megvalósítandó célként jelölik meg, és
a végrehajtó szervezetekben dolgozó szakemberek pedig dolgoznak az előkészítésen.
A július 15-én, Szekszárdon, az M6 Térségfejlesztési Tanács újjáalakulása
céljából megtartott összejövetelen egy minisztériumi anyagot kaptak, amely
összefoglalja az M6/M56-os, autópályává fejleszthető autóút előkészítésének
jelen helyzetét. Ez az anyag hivatkozik a korábbi kormány határozatára,
mely alapján a Nemzeti Autópálya Rt. végzi a gyorsforgalmi út kivitelezésének
előkészítését.
Az M0-ás út és az érdi tető közötti hét kilométeres szakasznak
(mint korábban beszámoltunk róla, a Lágymányosi hídtól az M0-ásig az év
végére kiépül a kétszer két sávos pálya) már készül az engedélyezési terve,
az érintett önkormányzatok módosítják a rendezési tervüket a tervezett
nyomvonalnak megfelelően, a Részletes Környezetvédelmi Hatástanulmány elkészült,
a környezeti engedélyeztetési eljárás még tart.
Az érdi tető és a Dunaújváros közötti 53 kilométeres, kétszer
két sávos résznél is elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány, a közmeghallgatás
Dunaújvárosban július 4-én volt. Az engedélyeztetési terv elkészítésére
a szerződést most készítik elő.
Az anyag szerint a tervező és a kivitelező kiválasztására
versenyeztetés keretében kerül sor, a nemzetközileg elfogadott eljárás
rend szerint. A szükséges területek az engedélyezési terv ismeretében szerezhetők
meg olyan ütemben, hogy a tervezett kezdés időpontjára az egyes szakaszokon
a munkaterület teljes hosszában átadható lehessen. A július eleji közmeghallgatáson
az NÁ Rt. illetékese azt közölte, hogy az első szakasz munkaterületét jövőre
adják át a kivitelezőnek, az útszakasz 2005-re készülhet el.
Sok múlik az engedélyezési eljárások lezárulásához szükséges
időn, mely az eljárásban részt vevők nagy száma nélkül nehezen becsülhető,
hiszen a szakhatóságok és az ingatlantulajdonosok száma esetenként több
száz. Közben a teljes nyomvonalon folynak az előzetes régészeti feltárások,
időszükségletük egy-másfél év, azonban ezzel az ütemterv számol, nem okozhatnak
csúszást.
Rohonczi Sándor szerint ahhoz, hogy a tőkevonzó hatás kialakuljon,
még nem is kell fizikailag léteznie az infrastrukturális fejlesztéseknek,
az M6-osnak, a hídnak, a döntések szülessenek meg, és minél előrehaladottabb
állapotban legyen az előkészítés. Így már az elkövetkezendő egy-két évben
is profitálhat a térség a majdan megépülő útból, hídból, illetve a hozzájuk
kapcsolódó (a Dunaferr stratégiájától függően létesülő) logisztikai alközpontból,
közforgalmú kikötőből. Az előbbiek mellett természetesen még olyan, hangsúlyos
elemeket is tartalmazhat majd a kistérségi stratégia, mint az iskolaváros
koncepció, befektetési társaság létrehozása fejlesztési területek feltárására.
Hogy melyek lesznek a kormány-előterjesztésben is kiemelendő prioritások
és a hozzájuk kapcsolódó programok, az még a közös munka eredményeként
születik majd meg.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
A munkacsoport tagjai, bizottságai
Kapcsolódások:
HÍD-Egyesület honlapja
Kétéves útépítési programot készít a kormány
Sokan lennének vezérhelyettesek
Átépítik a 6-os bevezető szakaszát
2005-re elkészül(het)

|