augusztus 01. (csütörtök) 10:10

Mától élnek az új internetdíjak

Jelentősen átalakult a szolgáltatók árképzése

A magyar telefoncégek mától indítják az új kedvezményes díjszabású csomagjaikat a Matáv 150 forintos és havi átalánydíjas megoldásának megszűnése után. A cégek nagy érdeklődésre számítanak - írja a Világgazdaság.

   Mától megszűnt a Matáv internetezőknek szánt átalánydíjas havi telefoncsomagja, és ezentúl csúcsidőn kívül a szörfözés idejére fizetett tarifa számlálója sem áll meg a hívásonkénti 150 forintnál. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium egyik első kezdeményezésének hatására azonban a kedvezmények helyére az állam és az érintett telefoncégek fele-fele arányban támogatott új konstrukciói lépnek. Ezzel a gyakorlatban évi hárommilliárd költségvetési forint áramlik a távközlési szektorba, mely szintén hárommilliárdot vállal át a telefonszámlából.
   A Világgazdaságnak nyilatkozó társaságok nagy érdeklődésre számítanak. Az előzetesen igényüket jelző előfizetők arányáról azonban még nem tudtak nyilatkozni. A Matáv sajtóosztályán keresztül közölte, hogy az igényeket a kormánymegállapodás július 15-i aláírása óta fogadni tudják, de a 15 és 40 órás kedvezményes csomagok előfizetői számáról csak a következő hetekben tudnak beszámolni. A valós képet tükröző adatokat igazából majd csak a hónap végétől lehet adni, hiszen sok család várhatóan csak a nyári szünet után dönt arról, hogy milyen előfizetést választ - mondja Lednitzky Péter, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatója. A Vivendi-ügyfelek mától jelezhetik előfizetési igényeiket, a kedvezmények népszerűsítésére a cég hamarosan levelet intéz hozzájuk, és most indítja marketingkampányát is.
   Az átállás a nem a Matávhoz tartozó területeken a szakemberek várakozásai szerint mindenképpen nagyarányú lesz, hiszen itt minden eddiginél kedvezőbb a mostani ajánlat. A Monor Telefon Társaság úgy számol, hogy előfizetőinek mintegy 30 százaléka már nagyon rövid időn belül jelzi igényét a 15 és 40 órás csomagokra - mondta a Világgazdaságnak Antal László, a szakmai kapcsolatok igazgatója. A monori körzetben a szolgáltatócég 85 ezer háztartásban van jelen, ebből azonban csak körülbelül ötezerben található számítógép. Mintegy 4500-an csatlakoznak az internethez, ők várhatóan nagy arányban veszik majd igénybe a kedvezményt.
   Az új csomagok részleteinek nyilvánosságra hozatala után a világhálós költségek másik részét számlázó internetszolgáltatók is alkalmazkodtak az új körülményekhez. Szinte minden meghatározó piaci szereplő kialakított egy 15 és egy 40 órás havicsomagot. Így tettek a telefoncégek érdekkörébe tartozó netszolgáltatók is, így lehetőség van arra, hogy a háztartások egyazon cégcsoportnak fizessék a telefon- és az internetes számlát. Lednitzky Péter azért is számít nagy érdeklődésre, mert a netes csomagoknak ez a része mostantól jobban összehasonlítható lesz egymással, ami kedvez a verseny éleződésének. A szakember azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az államilag támogatott megoldás a kezdő és a haladó szörfösök pénztárcáját kíméli, a sokat internetezőknek továbbra is más csomagokat, esetleg másfajta távközlési kapcsolatot ajánlanak.

(Világgazdaság)


Vissza