augusztus 02. (péntek) 10:29

Nem tömik meg a zsebét a bukott menedzsernek

Rendelet készül a teljesítményfüggő szerződésekről

A menedzserszerződések limitálására készül a munkaügyi kormányzat. A tárca szabályozni akarja az egyedi munkaszerződéseket, véget vetni a közvéleményt felháborító nagy összegű végkielégítéseknek a veszteséges állami vállalatoknál, írja a Népszava.

   Gátat kell szabni a versenyszféra keretei között működő állami nagyvállalatoknál a realitásoktól teljesen elrugaszkodott feltételeket tartalmazó szerződések kötésének. Ezért a kormányzat a lehető leghamarabb igyekszik korszerűsíteni azt a - Horn-kormány által elfogadott, majd 2000-ben az Orbán-kormány által visszavont - jogszabályt, amely limitálta a menedzserszerződések tartalmát - tájékoztatta lapunkat Kiss Péter munkaügyi miniszter.
   Elmondta, hogy a munkaügyi tárca szakértői már megkezdték az új szabályozó szakmai és jogi előkészítését, így várhatóan egy-két hónapon belül a kormány asztalára kerülhet a rendelet tervezete.
   Az eddigi adatok alapján a szakértők úgy vélik, hogy mindenképpen teljesítményfüggő elemeket kell beépíteni az állami vállalatoknál megkötendő menedzserszerződésekbe. A premizálást úgy kívánja kialakítani a kormányzat, hogy ne fordulhasson elő a jövőben olyan eset, hogy egy milliárdos veszteségeket termelő vállalat vezetői több tízmilliós járandósággal távozhassanak a cégtől anélkül, hogy megvizsgálták volna a cég élén folytatott tevékenységük eredményességét.
   A munkaügyi kormányzat vezetője lapunk kérdésére elmondta, nem kizárólag a MÁV-nál tapasztalt aránytalanságok indokolták a döntést, de mindenképpen tanulságos volt a honi vasúttársaságnál kifizetett végkielégítéseket követő társadalmi felháborodás. A miniszter szerint az új jogszabály elkészülte után nem lesz lehetőség olyan szerződések megkötésére, mint amelyekkel a MÁV vezetői rendelkeztek az előző kormányzati ciklus alatt. Ugyanakkor lapunk információi szerint a közlekedési tárca vezetése már a jelenlegi MÁV-vezetőkkel sem kívánt menedzserszerződéseket kötni, ezért a jelenlegi vezetők a Munka törvénykönyvének megfelelő szerződésekkel bírnak.
   Vasutas minőségükben nyílt alkalmuk a volt MÁV-vezetőknek arra, hogy a - sajtóértesülések szerint - több tízmilliós végkielégítéssel távozhassanak a társaságtól. A MÁV gyakorlata szerint ugyanis a munkaszerződésekben többhavi végkielégítést adnak azoknak a dolgozóknak, akik távozni kényszerülnek a cégtől. Ezzel igyekeznek elérni, hogy a vasútnál az elmúlt években többször gyakran szükségessé vált létszámleépítések nyomán a munkavállaló ne kerüljön napok alatt létbizonytalanságba. A Népszava úgy tudja, hogy ezt a vasutas-garanciát építették be a MÁV felső vezetőinek szerződésébe, amikor az Orbán-kormány visszavonta a menedzserszerződéseket korlátozó korábbi kormányrendeletet. Így a vasúti vezetésben dolgozók a vasutas-munkaszerződés és a menedzserszerződés érdekes egyvelegét alkotó dokumentumokat írtak alá, amelyben természetesen mindkét szerződésfajta rájuk nézve legkedvezőbb elemei zsúfolódtak össze.

(Népszava)


Vissza