augusztus 02. (péntek) 16:30

Széchenyi-terv: nyolc igen, kilenc nem

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Széchenyi-terv keretében 8 pályázatot folytat, 13-at még elbírál - így a lakossági energiamegtakarításra kiírtakat -, és azután megszüntet, 9 pályázatot források hiányában azonnal befejez, derül ki a minisztérium honlapján ma közzétett adatokból.

   A GKM korábbi tájékoztatása szerint elsősorban azokat a pályázatokat tartja meg, amelyek segítik a magyarországi kis- és középvállalkozások uniós felkészülését. Ezeknek a finanszírozására a kormányzat 3-5 milliárd forintot különített el az általános tartalék terhére.
   Emellett a jövőben pályázni lehet a háziorvosi működtetési jog megvásárlását, vagy az egészségügyi közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatásra, a minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetését és tanúsíttatását segítő programra, a mikrohitel kamattámogatásra, az “Ipari Park" és “Integrátor Ipari Park" cím elnyerésére is.
   A minisztérium a biztosítható pénzügyi keret erejéig - ami a tárca korábbi tájékoztatása szerint 3-5 milliárd forint - elbírálja egyebek mellett a telephely-változtatással, a versenyképes beruházások támogatásával, a kiskereskedelmi üzletek, vendéglátóhelyek és lakossági szolgáltató helyek korszerűsítésével valamint a lakossági energiamegtakarítással kapcsolatos pályázatokat. Ezekben a témákban a tárca csak az augusztus 2-áig beérkezett pályázatokat bírálja el, a jövőben azonban nem ír ki újakat. Ebbe a csoportba tartozik még az önkormányzatok energia-felhasználásának és energiaköltségeinek mérséklésére, a közvilágítás korszerűsítésére kiírt pályázat is.
   A lakossági energiamegtakarítással kapcsolatos pályázatok terén Dunaújváros jelentős sikereket ért el, és az Intercisa szakembereinek érdeklődésére korábban azt mondták: folytatódik e fontos cél támogatása. Az már tiszta, hogy nem a Széchenyi Terv keretében, az a kérdés tehát, hogyan? És milyen hosszú előkészítést, tanulási folyamatot követően indulhat el, illetve fog működni az új rendszer? Ha lesz.
   A honlapon nyilvánosságra hozott információk szerint ugyanakkor - a pénzügyi források felhasználása miatt augusztus 2-ával befejeződik néhány olyan pályázat, amelyek a minisztérium megítélése szerint már elérték céljaikat. Ilyen a kereskedelmi szálláshelyek bővítését, a belföldi közúti közlekedési szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások gépjármű parkjának fejlesztését és technikai korszerűsítését szolgáló pályázat.
   Nem folytatódik továbbá az ipari parkok beruházásainak fejlesztését, a regionális repülőterek infrastruktúrájának és a repülőtéri szolgáltatások korszerűsítését szolgáló pályázatok is. Az el nem bírált pályázatok benyújtóit a GKM által megbízott pályázatkezelő szervezetek értesítik és a befizetett pályázati díjat számukra visszautalják.

(MTI - DO)


Vissza