augusztus 12. (hétfő) 14:20

Az áfa vezeti az adó-visszaélési rangsort

Továbbra is az áfavisszaéléssel lehet a leginkább rajtaveszteni, az első félévben feltárt 52,7 milliárd forint adóhiány 72 százalékát az általános forgalmi adó adta - számolt be a Magyar Hírlapnak a tapasztalatokról Ferenczi Judit, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztályvezetője.

   Az APEH megyei és fővárosi ellenőrzési igazgatóságai az idei első félévben 94 ezer vizsgálatot végeztek, a feltárt nettó adóhiány pedig elérte az 52,7 milliárd forintot. Növekedett a kiutalás előtti ellenőrzések aránya, aminek eredményeként 24,3 milliárd forint adót tartott vissza a hivatal. Ez a leghatékonyabb ellenőrzési forma, hiszen az igénylés után, de még a kiutalás előtt dől el, hogy jogos volt-e az igény, vagy sem.
   Az ellenőrzés egyre jobban ki tudja választani, hogy hová kell menni - mondta lapunknak Ferenczi Judit, az APEH ellenőrzési főosztályvezetője. A kiutalás előtti ellenőrzések 87 százaléka zárult ugyanis valamilyen szabálytalanság megállapításával, az utólagos ellenőrzéseknek pedig a 80 százaléka. Indoklása szerint a magas találati arány az egyre jobban kidolgozott módszereknek, s a revizorok összegyűjtött tapasztalatainak köszönhető. Továbbra is az általános forgalmi adó a "sláger", a feltárt adóhiány 72 százalékát ugyanis az áfa adja.
   Az idén az ellenőrzési irányelvek között kiemelt figyelmet kaptak a kis- és középvállalkozások, a veszteséges cégek, a nagy forgalmú, ugyanakkor kevés áfát fizetők, a kapcsolt vállalkozások, valamint az ingatlanberuházók és forgalmazók.
   Az első féléves tapasztalatok azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások számlái rendezetlenek és hiányosak - válaszolt lapunknak a főosztályvezető. Mint elmondta, gyakori, hogy a gazdálkodóktól állítólag ellopják a bizonylatokat. Többnyire gépkocsifeltörésekről van szó, amit a rendőrségre is bejelentenek. A másik probléma a személyi változásnál van: ilyenkor a korábbi időre vonatkozó információkat szinte lehetetlen beszerezni. A vizsgált kis cégek többségénél az útnyilvántartással is bajok vannak.
   Jogos volt a veszteséges vállalatok ellenőrzési körbe vonása - mondta Ferenczi Judit. Sokszor bebizonyosodott: a veszteséget valójában vagy a bevételek eltitkolása okozta, vagy az, hogy olyan költségeket is elszámoltak a vállalkozók, amelyek nem tartoznak tevékenységi körükbe, illetve az elszámolt költség és az üzletmenet nem volt összhangban.
   Ugyancsak helyesnek bizonyult a nagy forgalmú, ugyanakkor kevés nettó általános forgalmi adót fizető cégek ellenőrzés alá vonása - mondta a főosztályvezető. Sok adózó arra számított, hogy csak az áfát visszaigénylőket ellenőrzi az APEH, ezért könyvelését kevés áfa befizetésére állította be, miközben nem legális módszerekkel minimalizálta adóját. Gyakori az ilyen esetekben a bevétel eltitkolása és a fiktív számlázás. Az építőipari vállalkozásoknál jellemző, hogy a be nem jelentkezett alkalmazottak miatti "költséglyukat" fiktív számlával tömik be.
   Az idén a szakmák közül az ingatlanberuházók és -forgalmazók kerültek a fókuszba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran nem hitelesek a dokumentumok, a számla nem a szerződés valódi tartalmát, és nem a valós gazdasági eseményt tükrözi. Típushiba a kapott előlegek helytelen elszámolása.
   A kapcsolt vállalkozások, a transzferárak vizsgálatánál idén sikeresen vizsgázott az úgynevezett összehasonlító módszer. E szerint a revizorok a piaci árat, illetve a banki kamatokat hasonlították össze a kapcsolt vállalkozások egymás közötti áraival, illetve az egymásnak adott kölcsönök kamataival.
   Az ellenőrök munkáját segíti az ESCORT tudásbázist tartalmazó számítógépes rendszer, valamint a SESAM könyvvizsgálói rendszer, amelyet idén minden igazgatóságnál alkalmaznak. Bár nem öröm egy ellenőrzés - ismerte el Ferenczi Judit -, ám a vizsgált cégek is jól járnak, ha a számítógépes rendszer segítségével a lerövidül az ellenőrzési idő.

Nagy Ildikó
(Magyar Hírlap Online)


Vissza