augusztus 12. (hétfő) 19:30

Dunaferr vezérigazgató-helyettesek: négyből három

A Dunaújváros Online nem hivatalos, de megbízható forrásból származó információi szerint három "befutó" már van a Dunaferr Rt. vezérigazgató-helyettesi tisztségeire.

   Lapunk délelőtt még a kör szűküléséről számolt be - mint megírtuk, hivatalosan két-két jelölt maradt állva a vállalatcsoport gazdasági, személyzeti, kereskedelmi és műszaki vezérigazgató-helyettesi posztjáért kiírt pályázaton -, értesüléseink szerint azonban három területen már megvan a pályázat nyertese. A DO nevük elhallgatását kérő informátorai szerint ugyan még elképzelhető, hogy Hónig Péter elnök-vezérigazgató az utolsó pillanatban módosít a felálláson, de ennek kicsi az esélye: forrásaink szerint három tisztség de facto betöltetett.
   A DO információi szerint a Dunaferr Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese dr. Antali Károly lesz (aki már tagja a vállalatcsoport igazgatóságának), műszaki vezérigazgató-helyettesnek az eddig az Acélművek Kft.-ben dolgozó Lukács Pétert kéri fel az elnök-vezérigazgató. A Dunaferr humán ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese információink szerint Szabó Gyula eddigi koordinációs igazgató lesz.
   A kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi tisztség kimenetele informátoraink egybehangzó állítása szerint még kérdéses. Olyannyira, hogy egy megbízható forrásunk szerint nem elképzelhetetlen: néhány héttel eltolódhat az eredményhirdetés, sőt, előfordulhat, hogy e területen megismétlik a pályázati procedúrát. Hónig Péter - mint erről a Dunaferr sajtóközleménye alapján írt délelőtti összefoglalónkban már beszámoltunk - augusztus végére ígér végleges eredményt a pályázatokról.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

Dunaferr: szűkül a kör



Vissza