Pénzt, vagy szabadnapot!
A munka törvénykönyve szeptember 1-jén hatályba lépő módosításai mintegy 400 ezer embert érintenek. A változások elsősorban az alkalmazottaknak kedveznek a különböző pótlékok kifizetésének kötelezővé tételével. Az új szabályok főként azoknak hoznak majd többletjövedelmet, akik vasárnap is dolgoznak olyan munkahelyen, amely nem folyamatos üzem - írta a Népszabadság.
A nemrég módosított munka törvénykönyve - többek között -
a vasárnapi munkavégzés után járó pótlék fizetéséről is rendelkezik. Azoknak
a dolgozóknak is kötelező lesz a pluszpénz, kiknek ez a korábbi szabályozások
szerint nem járt. A jogszabály-változás eredményeként elsősorban ott kapnak
majd pótlékot az emberek, ahol vasárnap is dolgoznak ugyan, de a cégnek
"rendeltetése folytán" nem kellene vasárnap is működnie, vagy
nem idénymunkáról van szó.
A cégek már elébe mentek a változásnak
A kereskedőcégként az új szabályozásban leginkább érintett
Tesco már elébe ment a változásnak, hiszen nála évek óta gyakorlat az 50
százalékos bérpótlék. Ami számukra némi pluszköltséget jelenthet, az a
módosítás, hogy ezentúl a délutáni, illetve éjszakai műszak első percétől
kell a pótlékot fizetni. Eddig ugyanis legalább két órát kellett ahhoz
teljesíteni, hogy ez a többlet megillesse a dolgozót. A mintegy kilencszáz
embert foglalkoztató vegyipari cég, a Henkel vezetője, Fekete István szerint
eddig is természetesnek tartották, hogy azokat, akik egy-két órát "ráhúztak"
délután vagy éjszaka, pótlékkal emelt óradíjjal honorálják. A Henkelnél
most készülnek a kollektív szerződés módosítására.
A rendeltetésszerűen vasárnap is működő üzemek jellemzően
az egészségügyben, az energiaszolgáltatóknál, illetve a vendéglátásban
vannak. Itt a dolgozók nem várhatnak pluszpénzt. Azoknál a vállalkozásoknál
azonban, amelyek mindössze piaci versenyhelyzetük erősítése miatt működnek
a hétvégeken is, szeptembertől kötelező lesz az 50 százalékos vasárnapi
bérpótlék, illetve 100 százalék, ha a dolgozó nem kap másik pihenőnapot.
Sáling József, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke
a Népszabadságnak elmondta, hogy a jogszabályok módosítása mintegy 400
ezer embert érint, míg a vasárnapi pótlék kifizetésére vonatkozó változtatások
100 ezer dolgozót.
(Üzleti Negyed)

|