szeptember 06. (péntek) 14:55

Az ifjúság és a vezér

Az Ifjúsági Szervezet nyilvános választmányi ülésén vesz részt szeptember 9-én Hónig Péter elnök-vezérigazgató, a kérdéseiket - melyeket betűhíven közlünk - már eljuttatták a Dunaferr első emberéhez.

    Hétfőn délután két órától (regisztráció fél kettőtől) a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nyilvános választmányi ülést tart a Humán Intézetben. Témaként a vállalatcsoport privatizációja körül zajló eseményeket és a munkavállalók jövőjének kérdését jelölték meg a szervezők, vendégként pedig Hónig Péter elnök-vezérigazgatót hívták meg. A meghívotthoz szóló kérdéseket szeptember 6-áig gyűjtötték a szervezet irodájában, majd összegezték, és eljuttatták az elnök-vezérigazgatónak - tudtuk meg Poszpischil László elnöktől. A kérdéseket az alábbiakban olvashatják:

  1. Milyen céllal hozta létre a foglalkozáspolitikai főosztályt?
  2. Ön szerint miben különbözik egy "stratégiai partner keresése" egy privatizációtól?
  3. Az EU integrációs szakértő szerint nem probléma az, ha az állam a saját tulajdonát képező cégbe fejlesztés céljából tőkét pumpál, miért kell akkor mégis egy esetleges "stratégiai partnert" keresgetni?
  4. Miért kell mindenáron megszabadulni a DUNAFERR Rt. tulajdonában lévő üdülőktől, és sportlétesítményektől, amit a munkavállalók saját munkájukkal és pénzükből építettek? Nem beszélve arról, hogy mindenki másnak megéri üzemeltetni, csak a DUNAFERR-nek nem?
  5. Igaz-e, hogy a DUNAFERR összes ingatlanát, és üzletrészét egy zárt vevői körben értékesíteni kívánja?
  6. Igaz-e, hogy a DUNAFERR Rt. Felügyelő Bizottságának ülésén azt mondta, hogy az FB tagjai semmilyen információt nem adhatnak ki, holott a munkavállalói képviselőknek törvényi kötelessége ezt tenni?
  7. Hallottuk, hogy készült egy olyan anyag, ami tartalmazza azoknak a vállalatoknak a listáját, amelyeket "első körben", márciusig privatizálni kíván. A Munka Törvénykönyve szerint az ilyen anyagokat véleményeztetni kellett volna az érdekképviseletekkel. Miért nem tették?
  8. Igaz-e, hogy már van is jelentkező a "stratégiai partnerségre"? Információk szerint, az az amerikai cég, amely privatizálta Kassát is!?
  9. Ön szerint a cég jelenlegi tulajdonosi szerkezetében, erős és ésszerű racionalizálással nem lehetne megmenteni a céget? Miért a "stratégiai partner" keresése az egyetlen üdvözítő lehetőség?
  10. Mi indokolja, hogy a személyügyi vezérigazgató-helyettes szervezetében létszámgyarapodás tapasztalható, annak ellenére, hogy mindenütt arról beszélnek, sokan vagyunk és elbocsátások várhatóak.
  11. Mi a terve a kokszolóval? Lesz-e teljes újjáépítés, illetve megépül-e egy új kokszolói blokk?
  12. A tervezett stratégia és a kapcsolódó szervezetalakítás, a privatizációs elképzelések, az üzletrész eladások jelentős változásokat sejtetnek. Be kívánja-e vonni a vezetés az előkészítés folyamatába az érdekvédelmi szervezeteket? Ha igen, akkor mikor?
  13. Tervezi-e a cégvezetés a személyi használatú gépkocsikra vonatkozó igazgatósági határozatának végrehajtását?
  14. Nem tartja-e célszerűnek a "munkavállalói réteg arányos teherviselésének elve alapján" az intézkedési tervbe való felvételét, a gépkocsi használat működési elveinek a cégcsoport érdekeinek megfelelő kialakítását, szabályozását, szankcionálását?
  15. Mit értenek Önök technológiaváltáson? Miniacélműt, vagy az integrált acélgyártás modernizációját?
  16. Annak ellenére, hogy a szakma több cikkben megfogalmazta, hogy a DUNAFERR privatizációja elhamarkodott lépés lenne, Önök mégis ezt tartják az egyetlen megoldásnak. Miért?
  17. Ön nyilatkozta a DUNAFERR hetilapban, hogy olyan embereket kíván a felsővezetőnek a cég élére, akik kiválasztásánál elsődleges a szakmai hozzáértés és gyakorlat, és akiket nem terhelnek a múlt különböző történései. Mennyiben felelnek meg az említett kritériumoknak az Ön által választott vezetők?
  18. Pályázat során kívánja értékesíteni a Ferrinfo Rt., vagy a jelenlegi tulajdonosi körön belül? Figyelembe véve az informatika stratégiai jellegét, ez azt jelenti, hogy a szolgáltatás kihelyeződik?
  19. Van-e már kistérségi iparfejlesztési koncepció a feleslegessé váló munkaerő felszívására?
  20. Egyáltalán érdemes-e a 100 milliárdos adótételeket befizető DUNAFERR-t privatizálni?

(Dunaújváros Online Hírek)

A Dunaferr Ifjúsági Szervezet honlapja
Dunaferr-rovat
Szavazás: Milyen az új csapat?



Vissza