szeptember 10. (kedd) 11:39

Az ügyészség perli a UPC-t

A Fővárosi Főügyészség pert indít a UPC Magyarország Kft. általános szolgáltatói szerződése egyes rendelkezéseinek megsemmisítése érdekében - értesült a Népszabadság. A UPC hatszázötvenezer háztartás kábeltelevíziós szolgáltatója, többek között Dunaújvárosban is.

   A Fővárosi Főügyészség keresetében rámutat, hogy a UPC az ország számos körzetében monopolhelyzetben van, mivel a lakosság rajta kívül más cég szolgáltatásait nem veheti igénybe. Sok bejelentést kaptak ugyanakkor a hatóságok, amelyek azt panaszolták, hogy az ügyfelek a szerződéskötéskor csak egy nyomtatványt kapnak meg, a részletes szerződési feltételeket nem ismerhetik meg. A szerződés rendelkezéseinek a többsége a UPC jogait (és az ügyfelek ezekhez kapcsolódó kötelességeit) sorolja fel, néhány, a Ptk.-ban már amúgy is meglévő jogokat és kötelezettségeket fogalmaz meg, s csak néhány esetben tesz említést az előfizetők jogairól.
   Az ügyészség lapunknak nyilatkozó munkatársa a kifogásolt rendelkezések között említette, hogy a UPC öt adó erejéig bármikor, következmények nélkül módosíthatja a csatornakiosztást, egyoldalúan módosíthatja az árait.
Az ügyészség szerint a UPC az előfizetői panaszok kivizsgálására indokolatlanul hosszú időt, harminc napot ad magának. A szolgáltató ugyanakkor elvárja az előfizetőtől, hogy akkor is pontosan fizesse be a számlát (ellenkező esetben kizárják a szolgáltatásból), ha történetesen a UPC hibájából nem kapja azt meg időben. Keresetében azt is kifogásolja a főügyészség, hogy a társaság legfeljebb két hónapra engedélyezi a szolgáltatás igénybevételének szüneteltetését, ha valaki annál hosszabb ideig kéri kikapcsolását a UPC rendszeréből - például hosszabb külföldi tartózkodás miatt -, azzal az ismételt csatlakozáskor újra kifizettetik a becsatlakozási díjat.
   Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. szóvivője lapunknak elmondta: a UPC a főügyészségtől mindeddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott sem a per megindításáról, sem pedig a szerződéskötési gyakorlatát érintő konkrét észrevételekről, ezért egyelőre nem tud érdemben reagálni arra. Úgy fogalmazott: a UPC a hatályos törvények és kormányrendeletek előírásaihoz igazodva dolgozta ki általános szerződési feltételeit, amelyet az üzletkötőiknek kérésre az ügyfeleknek be kell mutatniuk. A szerződés a UPC ügyfélszolgálatain és internetes oldalán is megtalálható, amivel a társaság eleget tesz az ide vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének. A társaság szerződési feltételeit, azok változásait és a szolgáltató működési gyakorlatát folyamatosan ellenőrzik a különböző hatóságok - mondta a szóvivő. Minden változást előre be kell jelenteni a felügyeleteknek, és azok csak jóváhagyás esetén léptethetők hatályba. Mindeddig nem volt példa arra, hogy valamely hatóság ne hagyta volna jóvá a UPC szerződésmódosításait.

Fekete Gy. Attila
(Népszabadság)

Vissza