LUX-uNi: piaci mindentudó
A Dunaferr Lemezalakító Kft. által gyártott új lapradiátor-családot mutatott be LUX-uNi (az írásmódról később) néven a D-ÉG üzletlánc ma a BNV-n. Az új fejlesztésű termék is a januárban indult értékesítési rendszer megerősítését szolgálja.
 |
| A D-ÉG standja uralja a C pavilont |
Az új termék már péntektől látható a Dunaferr C pavilon 5a
standján lévő - a D-ÉG arculatát tükröző - kiállítóhelyén, mely a pavilon
közepén elhelyezkedve - méretéből, intenzív színeiből adódóan - uralja
környezetét. A hivatalos bemutatásra azonban ma került sor az E épületben
lévő konferenciateremben, ahol először Suri József, a Dunaferr Rt. kereskedelmi
vezérigazgató-helyettese beszélt a jelenlévő közel száz kereskedő, újságíró
előtt a cégcsoport helyzetéről, az új termék és a kereskedelmi hálózatok
szerepéről, majd Rivnyák József és Bélafi László, a D-ÉG Rt. igazgatósági
tagjai ismertették az új fejlesztés technikai adatait, piaci szerepét.
Suri József elsőként a Dunaferr helyzetéről beszélt, hogy
eloszlassa a társaságcsoporttal kapcsolatos - nem alaptalan - hírek nyomán
kialakult találgatások miatti bizonytalanságot. Megerősítette, hogy mind
a szakmai vezetés, mind a tulajdonosok fenn akarják tartani az acélgyártást
hosszabb távon is Dunaújvárosban. Ennek érdekében működőképes szervezetet
kell kialakítani, mozgósítani kell a belső tartalékokat. A formálódó stratégia
egyik fontos eleme a feldolgozás szintjének emelése, a Dunaferr termékei
között a radiátor a legmagasabb szinten feldolgozott termék.
 |
Érkezőkre várva: Rivnyák
József és Suri József
|
A kereskedelmi vezérigazgató-helyettes kitért arra, hogy a Dunaferr nem a termelés visszafogásával kívánja orvosolni a problémákat, erre jó példa, hogy a radiátorgyár szinte teljes kapacitással üzemel, és ez igen ritka a hasonló gyártóknál. Elmondta azt is, hogy a kereskedelmi csatornák a szolgáltatás színvonalának emelésével erősödhetnek tovább, erre jó példa a D-ÉG üzletlánc, az úgynevezett D-ÉG Pont rendszer kialakítása. Megemlítette ugyanakkor, hogy a piaci részesedés növelése érdekében a Dunaferr nem önmagában igyekszik előrelépni, hanem partnerek bevonásával, a más kereskedelmi csatornák adta lehetőséget is ki kívánják használni.
Az új termék bemutatása kapcsán a D-ÉG vezetői elmondták,
hogy a LUX-uNi a korábbi LUX-N lapradiátor-családot váltja le. Külsőre
teljesen azonos az eddig gyártott termékkel, így szabadon kombinálható
vele. Erre utal a névben megmaradt N betű. Az uni kifejezés ugyanakkor
az új radiátor univerzális, "mindentudó" voltára utal. A hatlyukas
rendszerű radiátort ugyanis többféle módon lehet beszerelni, akár beépített
szelepesként, akár hagyományos módon bekötve - felszereltségtől függően
-, így a raktárakban jóval kevesebb termékfajtát kell a kereskedőnek tartania
ahhoz, hogy vevőit azonnal ki tudja szolgálni. Elhangzott az is, hogy más
gyártók is forgalmaznak hasonló, hatlyukas rendszerű radiátort, azonban
az áruk miatt eddig az ilyen radiátorok iránt nem igazán volt kereslet,
ebben a piaci szegmensben nem volt valójában verseny. A D-ÉG hálózatában
megvehető termék azonban olyan kedvező áron kínálja ezt a szolgáltatást
- a LUX-N árszintjén -, amely jelentős versenyelőnyt jelent a Dunaferr
radiátor számára. Emellett a termékhez nagyobb arányban adják majd el terveik
szerint a beépíthető szelepet - az eddigi tíz százalékot negyvenre kívánják
emelni -, így az értékesítés árbevétele ezáltal is nőhet.
 |
| Ha itt befolyik, ott folyik ki |
A kifutó LUX-N radiátorokra a D-ÉG akciót hirdetett meg, hogy
a készletek mielőbb átforduljanak a kereskedőknél a fejlettebb, LUX-uNi
termékcsaládra, mely egyszerűbben is szerelhető, mint elődje, és a csövek
esztétikusabb elvezetését teszi lehetővé.
A Dunaújváros Online kérdésére a bemutatót követően Rivnyák
József ügyvezető igazgató elmondta, hogy a D-ÉG Pont rendszer januárban
meghirdetett indulására száz kereskedőt hívtak meg, ma 135 szerződött partnerük
van a 12 saját áruház mellett. További vállalkozások bevonásában is gondolkodnak,
de már szigorúbban válogatnak a jelentkezők között, az adott területen
tevékenykedő partnereik véleményét is kikérik, és várhatóan belépési díjat
is kell fizetniük a csatlakozni vágyóknak. A kereskedők közül az év elején
többen kivártak: hosszabb távon is életképes lesz-e az új rendszer. Közülük
sokan most kívánnak csatlakozni.
Az indulás óta eltelt időszak tapasztalatait úgy összegezte
az ügyvezető igazgató, hogy több Magyarországon tevékenykedő multinacionális
cég nézte rossz szemmel a D-ÉG Pont hálózat indulását, több hagyományos
kereskedőjüket elcsábították. A radiátorok, és más termékeik terén is az
első félévben kismértékű forgalomcsökkenést regisztráltak. A nagy versenytársak
árban, minőségben, teljesítményben a D-ÉG által forgalmazott termékekre
rálicitálva igyekeztek piaci részesedést szerezni a D-ÉG-től. Az új termék
segíteni fog abban, hogy az üzletlánc megőrizze a D-ÉG hatvan százalékos
piaci részesedését. A magasabb értékkel bíró terméket legalább olyan mennyiségben
kívánják értékesíteni, ugyanakkor növekszik a hozzáadott érték, a különböző
csatlakozó szerelvények értékesítésének volumene is.
A piac az elmúlt időszakban élénkült, az általuk forgalmazott
termékek 20-66 százalékkal jobban fogynak, mint tavaly ilyenkor. Így az
év első felében tapasztalt csökkenés kiegyenlítődik, tehát az éves tervet
tartani tudják. Az új termék ebben a helyzetben további stabilizáló tényező
lesz. Fejlesztése ugyan kissé elkésett - bár az új radiátor minden szempontból
versenyképes -, hiszen az első komoly fejlesztés a termék 1997-ben történt
megjelenése óta, a későbbi fejlesztésekről, a továbblépés lehetőségéről
már most gondolkodniuk kell. Főként, mivel a felhasználói trendek, a klímatechnika
fejlődése mindinkább háttérbe szorítja a radiátoros fűtést, és a D-ÉG ennek
ellenére hosszú távon is meg kívánja őrizni piaci helyzetét, jövedelmezőségét.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
A D-ÉG Pont indulásáról
D-ÉG Rt. honlapja

|