október 03. (csütörtök) 16:55

Cáfol az elnök-vezérigazgató

Kategorikusan cáfolta Hónig Péter a városban futótűzként terjedő híreket: nem igaz, hogy a bankok felmondták a szerződéseket, nem indítottak felszámolást a Dunaferr ellen, és csődöt sem szándékoznak bejelenteni.

   Délután több forrásból, egymáshoz közeli időben érkeztek hozzánk hírek a Dunaferr pénzügyi helyzetében beállt hirtelen romlásról. Mindegyik hír központi magja az volt: a Dunaferr leállította a kifizetéseket a bérjellegűek kivételével. Volt, aki tudni vélte, ez mögött az áll, hogy a bankok felmondták a Dunaferr-rel kötött megállapodást. (Látszólag ezt erősíthetné, hogy a bankokkal megkötött úgynevezett komfortlevél szerint októberben a társaságcsoportnak elfogadott stratégiájának kell lennie, és ez alapján tárgyalják újra a kapcsolataikat a Dunaferr-rel. A koncepciót pedig még nem fogadta el az rt. közgyűlése.) Olyan hír is érkezett, hogy az egyik hitelező felszámolási eljárást kezdeményezett a Dunaferr ellen, és olyan is, hogy csőd bejelentésére készül a vezetés.
   Hónig Péter érdeklődésünkre kategorikusan cáfolta a híreket. Elmondta, hogy a bankokkal folyamatosan tárgyalnak. Átmeneti finanszírozási nehézség miatt - hangsúlyozottan átmeneti jelleggel - leállították a kifizetéseket, mert elsősorban a banki tartozások kiegyenlítésére törekszenek. A kifizetéseket sorolják, még arról sincs szó, hogy átütemezésre kerülne sor.
   Később olyan információt kaptunk, hogy egy belső körlevél - mely a gazdasági vezetőket szólítja fel az "összetartásra" - válthatta ki a hírözönt. Ebben éppen azt ítéltük veszélyesnek, hogy olyan láncokon keresztül terjedt, amelyeket üzleti szempontból korrekt hírforrásként szoktunk megítélni. És mindegyik hírhez hozzátartozott: ad tovább azoknak, akiket a helyzet negatívan érinthet.
   A reakció túlzott volt: a Dunaferr pénzügyi helyzetében nem állt be fordulat, ma sem könnyebb a helyzet - mint korábban -, de az elnök-vezérigazgató nyilatkozata alapján: továbbra is kezelhető.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza